Hírek Magazin

Különdíjat nyert a Kereszthegy Varsóban

kereszthegyKülöndíjat nyert a Varsóban megrendezett V. Nemzetközi Történelmi és Katonai Filmfesztiválon a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét bemutató Kereszthegy című dokumentumfilm – közölte vasárnap a honvedelem.hu.

A világ számos országából, köztük Iránból, Kanadából, Brazíliából, Svájcból továbbá a Baltikumból is neveztek rövid és egész estés dokumentumfilmeket a lengyelországi szemlére. Több lengyel alkotás mellett a zsűri kiemelten díjazta a brazil és az iráni alkotást.

Karol Nowakowski fesztiváligazgató szerint „a magyar dokumentumfilm olyan magas művészi tudásról tesz tanúbizonyságot, amely irigylésre méltó”. Annak ellenére, hogy a fesztiválon katonai filmek versenyeztek, azok az átlagember számára is érdekesek lehetnek, hiszen olyan komoly történelmi témákat tárgyalnak, melyekről korábban nem folyt párbeszéd – idézte a fesztivál igazgatójának szavait a portál.

A történelmi dokumentumfilmek között a fesztiváligazgató a lett, a litván és a magyar alkotást emelte ki. Karol Nowakowasi azt mondta: a II. világháborús székelyföldi harcok történetét Lengyelországban eddig nem ismerték. Nowakowski szerint a Kereszthegy erénye a hitelesség, a veteránok megszólaltatása mellett pedig a művészi munka irigylésre méltó – olvasható a honvedelem.hu oldalon.

A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajlott harcokat bemutató film a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. koprodukciójában, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével született meg. A Zrínyi Katonai Filmstúdió által készített film vezető rendezője Wonke Rezső stúdióvezető volt. A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész: a Gyergyóremetén született Nagy József, aki a székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik, valamint Bárány Krisztián újságíró, aki a kolozsvári tudományegyetem ismerkedett meg Nagy Józseffel és a 65. határvadászcsoport történetével. A Kereszthegy teljes utómunkája a katonai filmstúdióban készült, a készítők szerint a magyar médiában ez az első, játékfilmes elemekkel kiegészített történelmi dokumentumfilm.

A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken, a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében, részben pedig az MH Altiszti Akadémia csobánkai kiképző bázisán forgatták. A filmben több mint száz statiszta vett részt. A forgatáson a második világháború óta nem látott magyar katonai egyenruhákkal dolgoztak.

A film április 28-án Budapesten tartott díszbemutatóján mások mellett Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar Főnök is részt vett. Ezt követően Gyergyóremetén, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is bemutatták az alkotást, mindenhol telt ház előtt vetítették a filmet.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com