Fesztivál Fókuszban

Titanic 2018: Lefordíthatatlan szójátékok – Kutyák szigete

Kutyák szigete

Wes Anderson új animációs filmje ugyanolyan és mégis teljesen más, mint a korábbi darabok az életműben: a Kutyák szigete szürke-barnára komponált állatmese felnőtteknek, sok humorral és még több komolysággal.

Első pillantásra talán meglepő, hogy Wes Anderson filmje nyitotta idén a köztudottan politikus érdeklődésű Berlinalét. Az átlagos beszélő állatos animációktól messzire rugaszkodó Kutyák szigete azonban illik a fesztivál repertoárjába: a rendező közéleti áthallásokban gazdag animációs filmet, mondhatni allegóriát készített, amelyben a migránsválságot képezi le a japán metropoliszból, Megaszakiból kitiltott, Szemét-szigetre száműzött kutyákkal. Teszi mindezt egy csöppet naivan és leegyszerűsítően, de – szerencsére – nem tolakodóan. Azaz a Kutyák szigete nem tézisfilm, és a társadalomtudatos megközelítés mellett értelmezhető az esztétika klasszikus alapelve felől is: szép az, ami érdek nélkül tetszik.

Igazából már a film címe (lefordíthatatlan szójátékként) magában foglalja a Kutyák szigete két főbb jellegzetességét: Isle of Dogs, összeolvasva I love dogs, tehát szeretem a kutyákat. A kedvesen naiv üzenetet viszont igazán csavaros módon rejti a cím. És ez a furmányosság, egyszerre pofonegyszerű és alaposan átgondolt trükközés ismétlődik meg a film mondanivalójában is. A kutyákat ugyanis (mesterségesen előidézett) betegségük miatt deportálja a város despotikus polgármestere, a közvéleményt pedig ezzel párhuzamosan az egykori házikedvencek ellen hangolják. A kutyaválságra maroknyi, ellehetetlenített tudós keresi a megoldást – majd meg is lelik az ellenszert, egy szérumot. Szó szerint véve ez megmosolyogtatóan naiv válasz napjaink legkomplexebb problémájára – átvitt értelemben véve viszont epekedve várja a világ a nagybetűs Megoldás megtalálást. Azaz Wes Anderson valójában álnaiv – éppen az eldöntetlenséggel, szimbolikus kinyilatkoztatásával tér ki a megmondóember könnyen kínossá és művészietlenné váló szerepe elől.

A páratlanul aktuális és szokatlanul direkt kérdésfelvetése mellett azonban a megvalósításban Wes Anderson jócskán támaszkodik a hagyományokra filmtörténeti értelemben és a saját életművét tekintve is. A Kutyák szigete egyrészt Akira Kuroszava művészetéből, ezzel párhuzamosan pedig – nem törődve a kettő közti távolsággal – a Rankin/Bass animációs stúdió karácsonyi különkiadásaiból nyert inspirációt. Kuroszava mintájára ábrázolja a film a japán hagyományokat a nagyvilág számára is megközelíthető módon, mégis egyediségüket megtartva. Az ő filmjeit idézi Alexandre Desplat zenéje és a jellegzetes beállítások is; a gondosan megkomponált, szigorú kompozíciók persze Andersontól sem idegenek. Ezzel szemben a Rankin/Bass békebeli, pozitív világszemléletű animációi szívmelengető, de korántsem bugyuta üzenetükkel és szerethető karaktereikkel ágyaztak meg a Kutyák szigetének. Hogy a két előd mégsem annyira ellentétes egymással, abból látszik, hogy a karakterek külső-belső tulajdonságait vegyesen merítette belőlük Anderson: a Rankin/Bass szolgáltatta a pozitív figurák bájos személyiségét és megjelenését, Kuroszava antagonistái pedig az ellenlábasok előképei megjelenésükben, gesztusaikban, nyelvhasználatukban.

Ami az eddigiekből nem feltétlen következne: a Kutyák szigete kifejezetten vicces film Andersonhoz mérten is.

A száműzött kutyafalka csoportdinamikája, beszélgetései nagyon szórakoztatóak (utóbbi nem kis részben köszönhető Wes Anderson állandó színészeinek, hiszen Bill Murray, Bob Balaban, Jeff Goldblum, Edward Norton és Bryan Cranston szolgáltatják a hangjukat). Ugyanakkor a humor inkább a felnőtteket célozza, ahogyan az erőszakosabb epizódok miatt sem gyerekfilm a Kutyák szigete – még kevésbé, mint Anderson első stop-motion animációja, a kalandosabb-könnyedebb A fantasztikus Róka úr.

A technikailag is kiemelkedően profi és kidolgozott mű az andersoni életműből a színkezelés tekintetében is kilóg. Az egyre mániákusabbá váló monokróm világok (Édes vízi élet, Holdfény királyság, Grand Budapest Hotel) helyét egy piszkos, zavarosabb környezet veszi át, amelyben a barna- és szürke különféle árnyalataiban pompázó kutyabundákat, szeméthalmokat legfeljebb a viaszsárga emberi testek és kisebb piros foltok ellensúlyozzák. Wes Anderson tehát nemcsak minden idők (állítólag) leghosszabb stop-motion animációját készítette el, hanem egy aprólékosan kidolgozott, ugyanakkor a vizualitásával nem hivalkodó, hanem azt a történet szolgálatába állító művet is, ami igazi felüdülés lehet a rendező formalizmusára lassanként ráunó néző számára.

Különbségek ide vagy oda, a rendező azért nem tagadja meg önmagát.

Ha a jól ismert színészgárda, a fejezetekre osztott történet vagy a feliratokkal borított képek nem tennék egyértelművé, hogy kinek a filmjét látjuk, a történet alapsémája biztosan. Ismét furcsa kívülállók, sőt, egyenesen kitaszítottak állnak ki magukért – miközben az „egyedül a világ ellen”-alapállás sosem volt még ilyen kiélezett Andersonnál. A Holdfény királyság szökése gyerekcsíny, a Grand Budapest Hotel mesterkedései operettkonfliktusok a mostani önérvényesítő küzdelemhez képest – a megnövelt tét pedig a megszokottnál világosabban elkülöníthető oldalak mentén lesz igazán átélhető. Míg az emberek többsége néhány kiskamaszt és tudóst leszámítva taszító figura (akárcsak A fantasztikus Róka úrban) vagy megközelíthetetlen idol, a sokszereplős történet valódi hősei a kutyák. Ezt azzal a megoldással is érzékelteti Anderson, hogy csak a kutyák nyelvét nem kell lefordítani a filmben: ők végig angolul beszélnek, az embereket viszont általában vagy lefordítatlanul japánul, vagy különböző áttétek segítségével halljuk csupán. Ennek fényében lesz igazán pozitív a berlini Ezüst Medve-díjas film végkicsengése: ekkorra ugyanis a kutyák mellett az emberek is szeretetre méltóvá, egyszersmind érthetővé válnak.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. [email protected]

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés