Magazin

Mediawave 2014: K+F – Műfajok határán

Carlo Vogele: Una Furtiva Lagrima

Carlo Vogele: Una Furtiva Lagrima

Nagy várakozással tekintettünk az idei Mediawave kísérleti szekciójára, 9 filmet válogattak be a szervezők a kínálatba, mely izgalmas és egészen elborzasztó darabot is tartogatott.

A kísérleti szó kapcsán rendszerint összerándul a gyomrom. Öncélú és érthetetlen agymenések filmi kivetülései jelennek meg lelki szemeim előtt, pedig az igazság, hogy a kísérleti film az, ami a K+F szektor az iparnak. Nélkülük egyszerűen nem fejlődne a film, a filmnyelv, nem bukkannának fel időről időre eredeti és szellemes, újszerű megoldások. Tény, hogy sok-sok kísérleti film dől az alkotó önmegvalósító szándékának dugájába, de időnként ezek között bukkan fel az az új technikai bravúr, követendő geg vagy irigylésreméltó ötlet, amit aztán a játék- és dokumentumfilmes alkotók fogyaszthatóvá tesznek és aképpen felhasználnak saját munkájuk során.

Lássuk, mit kínált idén a Mediawave a kísérleti filmek terén! A szekció nyitánya a válogatás egyik legjobb darabja is volt. David Gesslbauer és Michael Lange (Null) című alkotása egészen izgalmas formai kísérlet: a néző egy nő egy napját kísérheti végig egy lencsén keresztül. A duó képes volt arra, hogy az újszerű forma ne menjen az érthetőség rovására, a történet tökéletesen követhető, a film teljes öt perce érdekes és szellemes.

A fesztivál vendégeként hazánkba látogató Vera Neubauer Scarred Skies című filmje sokkal kevésbé nyert meg magának. Az ipari szennyezés szemgyönyörködtető hozadékait, a kondenzcsíkokat és vezetékeket megörökítő film még a maga négy percével is túl hosszúnak tűnt. Kérdésfelvetése nem elég explicit, így nehezen indítja el a nézőt a téma továbbgondolásának útján.

Pataki Balázs: Busy

Nem mutat túl önmagán Pataky Balázs filmje, a Busy sem. Az egy biciklisfutár napját elmesélő film legalább feszes, és mindvégig képes fenntartani figyelmünket.

Maria Caruncho Despertar című alkotása a kísérleti film erősségeinek és gyengeségeinek állatorvosi lova: a rendező az ismertetőben olvasható gondolatainak töredékrésze sem jön át a filmet nézve, az általa használt technika, a csupasz emberi testre való vetítés azonban olyan eszköz, ami sokoldalúan használható más műfajokban is.

Rosto Rosto Lonely Bones-ja egy újabb olyan darab, aminek értelmezése komoly feladat elé állítja a nézőt. A film izgalmasan kombinálja az animációs és élőszereplős eszközöket, illetve rendkívül erős hangulatot teremt. Hasonló a helyzet Iraj Mohammadi Razini Ghi Ghoo című filmjével, mely nehezen felfejthető, de megkapó atmoszférájú film.

Peter Volkart: Zimmer 606

A szekció egyértelműen leggyengébb darabja a leghosszabb alkotása is egyben. Alain Escalle Le Livre des Morts a maga 30 percével a túlkapás szinonimája. Escalle gondolatai a lengyel holokauszt szörnyűségei körül mozognak, de üzenete nem elég összetett, hogy fenntartsa a figyelmet fél órán keresztül. A tizedik perc után a hatásvadász képek láttán a néző kínosan feszeng, még akkor is, ha Escalle képi megoldásai a maguk nemében érdekesek. Kár, hogy minden gondolat, minden eszköz pontosan háromszor annyi játékidőt kap, mint amennyire érdemes…

A nehezen emészthető darabok után kiváló fináléval örvendeztet meg minket a szekció: Carlo Vogele Una Furtiva Lagrima című animációs gege a búcsúdalát éneklő halról egyszerűen tökéletes, de nem marad el tőle Peter Volkart Zimmer 606 című, többszörös díjnyertes alkotása sem, mely fantasztikus, meseszerű hangulatával és furfangos világképével a vetítőterem elhagyása után is velünk marad.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com