Az idei Mediawave kísérleti filmes blokkjának rövidfilmjei tükröződő, torzuló képekkel, egymásba átalakuló formákkal, meglepő montázsokkal dolgoznak – vegyes színvonalon. Mint egy óriási kaleidoszkóp: ha fordítasz rajta, egy fokkal elmozdulnak a megsokszorozott elemek és megváltozik a látvány – de előre kiszámíthatatlan, milyen lesz az új konstelláció.
Francois Vogel: Sokszemű sétáló
Francois Vogel nem teljesen ismeretlen a magyar nézők számára, néhány éve láthattuk már Elnyújtva című kisfilmjét, melyben hasonló vizuális attrakciókat használt, mint a Sokszemű sétálóban. Most Henri Michaux egy versét szavalja el a Montmartre lépcsőin füles sapkában, miközben különféle módokon torzítja az őt vevő kamera képét: a halszemoptika kaleidoszkópszerűen megsokszorozódik, eltávolodik vagy ráközelít a művészre. A Sokszemű sétáló vicces kísérlet, pont kitölt három percet – bár valószínűleg az eredeti (francia) nyelvet ismerve jobban élvezhető.
Azar Saiyar: Primus tempus
Míg a blokk többi résztvevője inkább egy érzést, hangulatot, képi különlegességet közvetített, a Primus tempus ennél megfoghatóbb, egyben komorabb tartalmat hordozott – azzal együtt, hogy narratíva helyett a montázselvet fokozta a végletekig. A Helsinkiben élő filmrendező és médiaművész aktuális tévéreklámok gusztusosnak, vonzónak szánt képsorait vágja össze: a csobbanó, suhanó, csurranó, libbenő, omló krémek, finomságok, az ideális hajak és szépen sminkelt szemek, a túlszínezett textúrák özöne kontextusukból kiragadva, ilyen tömegben épp ellentétes hatást váltanak ki, mint a gyártók célja volt. A csömörig fokozott gyönyörből akár a fogyasztói társadalom kritikáját is kiolvashatjuk.
Antonella Mignone & Cristiano Panepuccia: Single # Double # Triple
Az Apotropia néven alkotó olasz duó – elvileg – a hármasság misztériumát ábrázolja a filmben. Mint látványosság, nagyon érdekes a Single # Double # Triple – körülbelül két percig, ennyi idő alatt válik kiismerhetővé és önismétlővé a technika. Leplek, nők, fények és árnyékok, tükrözött, egymásba alakuló, pulzáló formák: ezt kínálja a film, sajnos túl hosszan, hiszen közben az ígért filozofikus tartalmat nem képes átadni, a vizuális játszadozás pedig egyhangúvá, céltalanná válik.
Martin Rahmlow: Sumsing
A Sumsing hasonló hangulatú, mint a Single # Double # Triple, viszont sikerül végig fenntartania az érdeklődést. Az animációs rövidfilmben egy csápos organizmus egy sötét, űrhajónak tűnő futurisztikus objektumban mozog. Mivel mind a tér, mind a „főszereplő” kiszámíthatatlan és rejtélyes, a Sumsing eléri, hogy többet akarjunk belőle: megfejteni, mi ez az egész.
Natalie Plaskura: Intrusion – Betolakodó
Az Intrusion volt a válogatás legkiforrottabb, legkomplexebb, legkoherensebb darabja: a vintage környezetben forgószínpadra kerülő bizarr kreatúrák és különböző korok nőideáljai furcsa, rémálomszerű vízióvá állnak össze. Óriáscsigák és saláták, kitömött madarak és meglepő állóképek – minden emlékkép asszociatív módon, de pontosan illeszkedik a különös albumba. Az Intrusion igazi vizuális orgia, 11 perc koncentrált kreativitás.
Mathilde Marc: Victoria
A Victoria táncfilm, tehát átjárást biztosít a következő blokk felé: egy táncosnő fantáziája nyílik meg előttünk, aki meseszerű környezetbe kerül tánc közben. Hamupipőkét vagy A szépség és a szörnyeteget idézi az elvarázsolt kastély és két különös lakója, akik alaposan megtáncoltatják Victoriát. Ez a kisfilm volt a válogatás legkevésbé kísérleti darabja, szinte konvencionálisnak is nevezhetjük: a történet és megvalósítása videoklipként is működne. Az Intrusionhöz hasonlóan az álomszerű vizuális világ, a jelmezek és tárgyi környezet, a részletek felfedezése a legizgalmasabb – csak ebben az esetben a látvány mögött egy világosan követhető cselekmény húzódik.
