Kritika

Megbűnhődi még e nép a múltat s jövendőt – Megtorlás

Egy holland rendező, Martin Koolhoven átfogó westernfilm keretében émelyítő kegyetlenséggel ábrázolja Amerika születését. Guy Pearce félelmetes alakítása ellenére azonban a Megtorlás elcsúszik néhány hibán, és a végére szinte összeomlik.

Érdekesnek találom, hogy legalább annyi jó westernt készítettek az európaiak (például a Volt egyszer egy vadnyugat), mint az amerikaiak. Mintha Európában és a tengerentúlon mindenki egyszerre és együtt kutatná az Egyesült Államok eredettörténetét. Ezúttal egy holland rendező meséli el a saját verzióját, annyi kegyetlenséggel, amennyit egy film csak elbírhat.

Elizabeth (Dakota Fanning) egy új-angliai közösségben bába, amikor új prédikátor (Guy Pearce) érkezik a faluba. A néma nő zsigerből retteg a paptól, és élete néhány nap alatt összeomlik a férfi megérkezése után. Liznek menekülnie kell, és mint kiderül, nem először.

A felszínen a Megtorlás a vallási fanatizmusról és annak kegyetlen következményeiről szól. Az első fejezetben a pap egy hátborzongató, misztikus figura, aki mintha természetfeletti erőkkel felvértezve törekedne arra, hogy tönkre tegye a lány életét. A film ebben a szakaszában még a tavalyi A boszorkányra emlékeztet, nem is annyira az azonos helyszín, mint inkább a hasonló hangulat miatt. A már-már idilli család életét ugyanis a vallás által kínált téves válaszok billentik meg. A felütés kellően sejtelmes, számtalan utalás hangzik el arra, hogy a múltban valami történt a főszereplőkkel. A központi kérdés az lesz: vajon miért vetemedik a pap azokra a kegyetlenségekre, amiket a látszólag kedves család ellen elkövet?

Megtorlás négy fejezetből áll, amelyek mind bibliai eredetű címeket kaptak: Megváltás, Kivonulás (Exodus), Eredet (Genesis), Megtorlás (Retribution). A bába és a pap története valójában csak az első szekvencia része, a későbbiekben új helyszínekkel és szereplőkkel gazdagodik a lelkész és a nő harca,

míg végül egy átfogó, több korszakot felölelő társadalomrajz domborodik ki.

A fejezetcímek világosan utalnak rá: a Megtorlás több (vagy legalábbis több akar lenni), mint egy misztikus horror (ami az első rész hangulatára jellemző) vagy egy pszichothriller (ami a két főhős személyes háborújából bontakozik ki). Az Egyesült Államok három térségébe kalauzol el a történet: Új-Anglia nyirkos erdejébe, a vadkelet száraz sivatagába és a Mississippi kontinentális éghajlatú síkságára. Az már más kérdés, hogy ezeken a területeken időben máskor zajlottak a filmben ábrázolt társadalmi folyamatok. Én azonban ezen gyorsan túlléptem: a film nem említ se évszámot, se konkrét helyet, mert távlatilag értelmezi az Egyesült Államok születését.  

Ezért is gondolom azt, hogy valójában a pap és a nő korszakokon és tájakon átívelő párharcának hátterében húzódik meg a rendező valódi mondandója. A bibliai kifejezések arra engednek következtetni, hogy Martin Koolhoven eredettörténetet mesél el. A Megtorlás harmadik fejezete (Genesis) egyértelműsít, kronológiailag az játszódik a legkorábban, és ebben egy holland származású közösség épülésébe avat be a rendező. Számomra itt vált világossá a direktor relevációja:

Amerikát, az amerikai kisközösségeket a vallási fanatizmus talajára építették.

A rendező narratívája az émelyítően túlzásba vitt kegyetlenség. A játékidő során egy embert élve kibeleznek, egy nőnek levágják a nyelvét, egy kipeckezett szájú kislányt megostoroznak – és ez csak néhány példa. A film eredeti címe (Kénkő) arra a pusztításra utal, amit Isten eszközölt Gomorrán, és amely – a rendező értelmezésében – az Újvilágra vár. Közben pedig nyilvánvaló, hogy a Guy Pearce által megformált figura voltaképpen a műfaji alapvetésnek számító, 1955-ös A vadász éjszakája prédikátor-jelmezbe bújt sorozatgyilkosának egy korai megfelelője. Mégis szerintem nem A vadász éjszakájával, hanem John Steinbeck Édentől keletre című regényével lenne érdemes összevetni a Megtorlást – még ha elsőre nem is ez a legkézenfekvőbb párhuzam, már csak a nem teljesen azonos idősík miatt sem. 

Merész, sőt inkább vakmerő ambíció bemutatni Amerika gyerekkorát. Ez a vállalás emeli ki a Megtorlást a középszerből, majd a koherencia hiánya löki vissza ugyanoda. Ugyanis a két témát – a nő és a pap párharcát, valamint az ország eredettörténetét – nem képes egységessé illeszteni Martin Koolhoven. A történet mellékszálai ugyanis olykor az egyik, máskor a másik vonulathoz illeszkednek. De a két szék közül a pad alá esik a film, és a túlburjánzó történet ágai nem építik, hanem rombolják a dramaturgiát (ide sorolom például Kit Harrington banditáját). Összességében pedig kérdésessé válik: megéri-e a főszereplő nővel együtt végigszenvedni a két és fél órás játékidőt. Sajnos nem tudok egyértelműen igennel válaszolni erre a kérdésre.

A cikket a hazai bemutató kapcsán november 16-án frissítettük.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu