Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (december 16-22.)

santasangreA héten a nagy karácsonyi forgatag és készülődés már végképp itt leselkedik ránk a kanyarban, akiknek még nem sikerült beszerezni az ajándékokat, lassan már tébolyultan köröznek a kirakatok között, mások viszont december eleje óta kényelmesen rejtegetik a megvásárolt vagy készített kincseket. Hogy hogy állnak ezzel a filmklubok, vetítések szervezői, azt nem tudjuk, de lassan már minden és mindenki téli szünetre megy, mi azért állhatatosan összegyűjtöttük nektek az e heti programokat is. A részletes ajánlók után a naptárban szintén megéri böngészni.

Romakép Műhely Workshop a DocuArtban – december 18.

Első alkalommal tartanak Romakép Workshopot a DocuArtban. A rendezvény célja, hogy megmutassák a közönségnek, hogyan működik egy közösségi filmklub szervezése és mindennapi élete, amit egyben egy rendhagyó tanulási és oktatási formának is tartanak. A workshopra látogatók megismerkedhetnek a volt és jelenlegi tagokkal, a műhely eddigi munkájával, valamint a jövőbeli tervekkel. A program része az eddig bemutatott filmekből tartott vetítés is. Azoknak, akik érdeklődnek a fontos társadalmi kérdések és a filmművészet iránt, ott a helyük!

Frankenstein az Urániában, Danny Boyle rendezésében – december 19.

A színházi világban is otthonosan mozgó, pályafutását színpadi rendezőként kezdő Boyle – nem véletlenül ő kapta a londoni olimpia nyitóünnepségének vezénylését – 2011-ben visszatért a színházba, hogy Nick Dear színpadi adaptációjából megrendezze Mary Shelley Frankensteinjét. Az Uránia ezt az előadást tűzi programjára, amit élőben közvetít a Londoni National Theatre-ből. A mű további érdekessége, hogy a tudóst és a szörnyet felváltva alakítja a két főszereplő, Benedict Cumberbatch és Johnny Lee Miller. (19-én Miller játssza Frankensteint, Cumberbatch pedig a szörnyet.)


Don’t Eat Group & Christian Skjødt (Hu/Dk): Axis Mundi – Alejandro Jodorowsky szellemidézés – december 22.

Különleges audiovizuális, misztikus-pszichedelikus utazásra invitál az Átrium Film-Színház vasárnap a Juhász András videó- és multimédiaművész vezetésével alakult „Don’t Eat Group” független laboratórium és Christian Skjødt zenész performanszának keretében. Az előadás audiovizuális töredékekből, dallamokból, jelenetekből és zajokból épül fel a szürrealista rendező polihisztor, Alejandro Jodorowsky (A szent hegy, El Topo, Santa Sangre) filmjei nyomán. Az improvizációra nagymértékben támaszkodó előadásból remélhetőleg az adott lehetőségekből korábban nem létező, „más”,„új” keletkezik majd.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com