Fesztivál Fókuszban

Mozi az egész világ – Programajánló (febr. 9 – 15.)

programajanlo

programajanlo Animációs programok, filmes kvízest, francia rendezők és különleges magyar alkotások várnak rátok a héten. De lesz előadás is meghívott külföldi előadóval a Timbuktu kapcsán, készülhettek a Valentin-napra vagy tiszteleghettek Arvo Pärt, észt zeneszerző előtt is. Ha pedig mindezek nem mozgattak volna meg, olvassatok tovább.

Hétfő

Különleges filmtörténeti csemegékkel jelentkezik a héten három alkalommal is a Godot Filmklub. A Reményi Róbert filmesztéta vezette és moderálta estek 19 órától kezdődnek ma, csütörtökön és pénteken. Murnau 1924-es Az utolsó emberével indul a sorozat, melyet Le Chanois 58-ban készült Nyomorultakja, illetve záró filmként Jafar Pahani A tükör című alkotása követ majd. Utóbbi két művet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A filmek előtt bevezető előadás, utána pedig közös beszélgetés lesz minden alkalommal.

A Müpa mozi legújabb vetítéssorozata ezúttal korábban betiltott spanyol alkotásokkal foglalkozik minden hétfőn 19 órától. Az első film Buñuel Viridiana című 61-es remekműve, melyet közös beszélgetés követ majd a közönség bevonásával.

Vittorio de Sica szintén 61-ben készült filmje, az Egy asszony meg a lánya lesz a Tabán Kinotéka olasz klasszikusokat felvonultató sorozatának mai darabja. A filmet 18 órától, eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik majd.

Közeleg a Valentin-nap, ezt azonban csöpögős-nyálas filmek mellőzésével is tökéletesen meg lehet ünnepelni, ahogy azt a Pótkulcs FILMklubja is teszi. Szabó István Szerelmesfilmjét 19:30-tól vetítik, de érdemes 19-re érkezni a biztos hely érdekében. A filmet szokásosan közös beszélgetés követi majd a témáról, illetve a rendezőről.

A Francia Intézet és a Francia Új Hullám Kiadó közös szervezésében kerül bemutatásra Philippe Garrel A féltékenység című 2013-as fekete-fehér drámája. A filmet 18:30-tól vetítik eredeti nyelven, magyar felirattal.

Alfred Kinsey a 40-es évek tabukban tobzódó Amerikájában kezdi kutatni a szexualitás sokszínűségét. Életéről és munkájáról szól a Müszi GBME Filmklubjának következő darabja, a Kinsey. A Liam Neeson főszereplésével készült filmet 19 órától vetítik eredeti nyelven, magyar felirattal.

Domokos János Palimpszeszt című munkájával folytatódik az Urániában a 100 magyar dokumentumfilm elnevezésű sorozat. A film Gusztav Spet, szovjet filozófusról szól, akit a sztálini rezsimben elnyomtak, száműztek, majd ki is végeztek. Lányának közreműködésével próbálja a rendező összeállítani Spet életét. A 18 órakor kezdődő vetítést követő beszélgetés vendége maga a rendező, a moderátor Szekfü András filmtörténész.

Kedd

Magyar Animáció 100 címmel konferenciát tartanak a Vigadóban, mely a szerdán nyíló azonos címen futó kiállítást nyitja meg. A három szekcióra bontott esemény különböző aspektusokból vizsgálja az animációkat, illetve szerepüket a filmgyártásban és az oktatásban egyaránt. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött program 9 órától veszik kezdetét.

A Lássnecsaknézz Petőfi Filmklub ezúttal Ashgar Farhadi Oscar-díjjal jutalmazott alkotásával jelentkezik. A Nader és Simin – Egy elválás története című iráni filmdráma egy lassan kibontakozó peren keresztül mutatja be egy házaspár életét és annak nehézségeit. A filmet a Petőfi Sándor Gimnáziumban vetítik 15:30-tól.

A Berlinale 60 filmklub keretein belül vetíti le az Örökmozgó Imai Tadashi 63-as filmjét, a Szamurájhűséget. „A megelevenedő családi napló történetei, melyekben mindig ugyanaz a színész játssza a főszerepet, drámai áttekintést adnak Japán történelméről és a szamuráj szabályrendszer, a bushido máig ható kötöttségeiről.” Az alkotást eredeti nyelven, magyar felirattal, 18 órától adja a mozi.

Szerda

Az idén 80 éves Arvo Pärt előtt tiszteleg a Magyarországi Észt Intézet és a Budapest Music Center. A világhírű zeneszerzőről több életrajzi alkotás is készült, melyekből egyet műsorára is tűz a BMC. Dorian Supin 89-es filmje, az És lőn este és lőn reggel Pärt életét és munkásságát mutatja be komolyabb és humorosabb betéteket váltogatva. Az ingyenes vetítés eredeti nyelven, magyar felirattal lesz látható.

Tovább dübörög a Francia Intézet Ilyen a szerelem című vetítéssorozata, melynek mai filmje Godard 63-as A megvetése. A művet egyébként nemrég újították fel digitálisan, ezt a változatot mutatja be az Intézet is 18:30-tól. A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítik, a belépés ingyenes.

megvetés

Az Uránia Frontmozi filmklubja ezúttal Ráthonyi Ákos Sarajevo című alkotását hozza el a nézőknek. A 18 órakor kezdődő vetítés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

A Mika Tivadar Mulató SZOCIOFILM-sorozatának következő darabja Kusturica 85-ös filmje, A papa szolgálati útra ment. A 18:30-kor kezdődő vetítést követő előadás és vita vezetője Csejk Miklós filmtörténész lesz.

A kéthetente jelentkező Faludi Filmklub Ranódy László Árvácska című filmjét vetíti 18:45-től. A Móricz Zsigmond regényéből készült megrendítő alkotását egy beszélgetés követi, melyet Gelencsér Gábor vezeti.

Ezen a szerdán a Kino ad helyet a Kollégiumi Kulturális Klubestnek, melynek keretein belül Zomborácz Virág Utóélet című filmjét vetítik. Az esemény 19:30-kor kezdődik, a film után pedig beszélgetést tartanak magával a rendezőnővel. A belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött.

utoelet

Csütörtök

Fellini ikonikus 8 és 1/2 című alkotásával jelentkezik az RS9 Filmklub. A vetítés 18 órakor kezdődik, melyet beszélgetés követ Harmat György filmkritikus vezetésével.

19 órától kvízestet tart a Toldi mozi. A Hetediksor kvíz 5.0 ezúttal is 60 darab általánosan filmekhez kötött kérdéssel várja a 4 fős csapatokat. A játékot követően pedig tombola vár rátok értékes nyereményekkel.

Nagyon gonosz címmel Sam Raimi estet tart a Retek Klub. 20 órától a rendező egyik leghíresebb filmjét, a Gonosz halottat, míg 22 órától A sötétség seregét vetítik. Mindkét alkotást eredeti nyelven, magyar felirattal adják majd.

Mától tűzi műsorára a Művész mozi Noaz Deshe tanzán-német-olasz filmdrámáját, a Fehér árnyékot. A történet egy afrikai albínó fiú meneküléséről szól, akinek varázserőt tulajdonítanak, ezért üldözni kezdik. A megindító történet vetítését követően pedig beszélgetést tartanak Hitek és mítoszok – babonák a 21. század Afrikájában címmel. A filmet 18 órától, magyar felirattal tekinthetik meg az érdeklődők.

Péntek

Premier előtt láthatod az Oscar-díjra jelölt Timbuktut 18:30-tól a Művész moziban. A megdöbbentő és egyben szomorú alkotást követően beszélgetést tartanak, melynek meghívott vendége Al Ghaoui Hesna, a Bábel – Hesnával a világ című riportsorozat szerkesztő-műsorvezetője. Az iszlám vallásról, a radiális csoportokról és az átlagemberek keserű sorsáról értekeznek a film kapcsán.

A Tabán Budavári Filmklubja Fábri Zoltán Édes Anna című alkotását tűzi műsorára. A Törőcsik Mari főszereplésével készült filmet 14 órától vetítik, a belépés díjtalan.

Latinovits Zoltán és a magyar írók előtt tiszteleg az Örökmozgó Révész György Karinthy adaptációjával. Az Utazás a koponyám körül 18 órától tekinthető meg a moziban.

A házasság hete és a Valentin-nap alkalmából beszélgetéssel egybekötött vetítést tart az Uránia Filmszínház. 18 órától az igaz történet alapján készült Fogadom című drámát adják, melyet követően szakmai előadókkal vitatják meg a témát.

Szombat

Indiai Filmklubjának keretén belül hozza el az Örökmozgó a Hajrá, India! című sport-vígjátékot Shah Rukh Khan főszereplésével. A 2007-es Shimit Amin rendezte alkotást eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

A Puskin Kuckó Legkisebbek mozija ismét várja a gyermekeket 10 órától. Ezúttal Katkics Ilona Hagymácska című, 62-es, fekete-fehér mesejátékát vetítik.

Vasárnap

Az Örökmozgó lengyel válogatása kapcsán vetíti Andrzej Wajda Walesa – A remény emberét. A 2013-as alkotás egy gyári munkás életét és küzdelmeit mutatja be. A filmet 20 órától adják eredeti nyelven, magyar felirattal.

Premierek a héten: Ahol a szivárvány véget ér, A szürke ötven árnyalata, Kingsman: A titkos szolgálat, SpongyaBob: Ki a vízből!.

Filmtekercs.hu

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..