Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (július 30. – augusztus 5.)

Nyár van, elkezdődött az olimpia, a sötét lovag pedig felemelkedett – három olyan tényező, amelyek miatt joggal gondolhatnánk, hogy a filmklubok kivették éves szabadságaikat, pityeregve a háttérbe vonultak vagy kényszerpihenőt fújtak, ám ha végignézünk a heti kínálaton, azonnal láthatjuk, hogy ilyesmiről szó sincs: házasodás, különböző kultúrák és eastern az aktuális programok között.

Te csak házasodj…

Az Örökmozgóban például a hét minden egyes napján találkozhatunk magyar klasszikusokkal, köszönhetően a múlt héten elkezdett, Olimpia jegyében című vetítéssorozat záróakkordjainak, illetve a héten induló, Te csak házasodj… névre hallgató új széria darabjainak. A Noszty fiú esete Tóth Marival, Ajándék ez a nap – nem folytatjuk, irány a mozi!

Minden napra egy…

július 31. (kedd)

Nem sűrűn teszünk ilyet programajánlónkban, most kivételesen mégis plázába invitálunk benneteket kedden, a Cinema City mozikban ugyanis 3D-ben nézhetitek, ahogy hazánk fiai és lányai sorra szerzik nekünk a fényesebbnél fényesebben csillogó érmeket az olimpián.

augusztus 1. (szerda)

Az Akvárium kertmozizásra hív minden, belváros környékén tengődő filmrajongót, 18:30-kor ugyanis levetítik az első valamirevaló magyar westernt (azaz easternt), Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél című alkotását. Aki esetleg még nem látta volna ezt az 1976-os gyöngyszemet, annak a megjelenés kötelező!

augusztus 2. (csütörtök)

Ezen a napon veszi kezdetét a Cirkóban a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Szánsájn fesztivál, melynek hangzatos neve teszkógazdaságos kezdést és színes programokat egyaránt ígér az odalátogatóknak. Bővebben itt tájékozódhattok az egész hónapon átívelő programsorozatról.

augusztus 3. (péntek)

Pénteken két különleges kultúrával is megismerkedhetnek azok, akik fogékonyak a keleti dolgok iránt, hiszen az Indiai Filmklub éppúgy folytatódik, mint a múlt héten indult Ramadán Fesztivál programsorozata. Nem szeretnénk egyik irányba sem húzni, így inkább mindenki döntse el maga, hogy a tehén elég szent állat számára, vagy a disznó túl tisztátalan ahhoz, hogy megegye – ha erre megvan a válasz, a filmes program kiválasztása sem lesz nehéz.

augusztus 4. (szombat)

Mivel az előző napi kultúrsokk miatt lemaradtatok a Mozinet-Művész Filmnapok nyitónapjáról, szombaton mindenképp ugorjatok be a körúti artmoziba, hiszen több érdekes alkotás mellett premier előtt láthatjátok a Szerelem a hatodikon című francia vígjátékot.

augusztus 5. (vasárnap)

A hét utolsó napján ismét irány az Örökmozgó, ahol az említett, házasságot tematizáló sorozat mellett aznap az Iráni Filmklub is jelentkezik, méghozzá utolsó előtti alkalommal, így aki szeretne még valamelyest belekóstolni egy újabb távoli ország kultúrájába, most még megteheti.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com