Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (november 11-17.)

kill your darlingsRossz idő ide vagy oda, vegyük nyakunkba a várost, hiszen ezen a héten sem maradunk izgalmas filmes programok nélkül. Ez a hét elsősorban a magyar film és a sci-fi szerelmeseinek kedvez. Találkozhatunk régi klasszikussal, és mai hazai független filmekkel is. Az extrémsport kedvelői pedig egy különleges előadással egybekötött vetítésen élhetik át a sziklamászás örömeit.

November 4. óta zajlik az 53 Magyar film című rendezvény, melynek keretein belül 53 magyar filmet vetítenek, melyekből hetente egy látható. Minden film után beszélgetést hallhatnak a résztevők az aktuális témával kapcsolatban, filmes szakemberek társaságában.

A Toldi mozi repertoárjában a magyar kisfilmek és független filmesek kerülnek előtérbe az Inforg Stúdió jóvoltából. A vetítések érdekessége, hogy a még el nem készült filmek részleteibe is bepillanthatnak az érdeklődők.

Folytatódik a Mittelcinemafest is a Puskin moziban, vagyis az olasz filmeké a főszerep. A fesztiválon belül a RIFF (Rome Independent Film Festival 2013) kisfilmjei is láthatóak lesznek.

november 11. (hétfő)

Az Urániában 18 órától láthatjátok Zolnai Pál Fotográfia című alkotását, a meghívott előadó Székely Orsolya, forgatókönyvíró lesz. A Puskin mozi a Minden áldott nap című filmet tűzi műsorára, melyet 20 órától láthattok.

november 12. (kedd)

Este 6 órától a Puskinban megint csak olasz filmek várnak titeket. A Róma Független Filmfesztivál 2013-as kisfilmjeit láthatjátok angol felirattal. A Toldi mozi szervezésében öt hazai rövidfilmet nézhettek meg este 8-tól, majd desszertként Fliegauf Bence Milky Way és a Dreampire projekt filmjéből láthattok részleteket. Mindezt ingyen, ráadásként a Zagarból ismert Zságer-Varga Ákos húzza a filmek utáni talpalávalót.

november 13. (szerda)

Ingyenes programot kínál a Toldi mozi erre a napra is. Este 8-tól a Kill Your Darlings című filmet vetítik, mely Daniel Radcliffe főszereplésével mutatja be Allen Ginsberg és a beat nemzedék világát. A mozi után este 10-től koncertek éjjelig. Ez a nap sem maradhat olasz film nélkül; a Kötéltáncosok című Ivano De Matteo filmet tekinthetitek meg a Puskinban este 8 órától.

november 14. (csütörtök)

A Sára Sándor Történelmi dokumentumfilmjei elnevezésű vetítésen az 1989-es Csonka-Bereg című filmet nézhetitek meg este 6 órától az Uránia moziban, majd este 8-tól Roberto Ando, Éljen a szabadság című alkotását láthatjátok a Puskinban. Ezen a napon lesz a premierje Catherine Deneuve legújabb filmjének is, melynek címe Bettie-mobil. Az alkotás a berlini filmfesztivál legjobb rendezéséért is ringbe szállt. Ha már premierfilmek, akkor A jogász is ezen a napon kerül mozikba, illetve a Thor: Sötét világ,és Paolo Sorrentino legújabb filmje, A nagy szépség is, tehát lehet csemegézni nyugodtan. A kicsikről se feledkezzünk meg, nekik a Justin, a hős lovag című animációs film nyújthat szórakozást.

november 15. (péntek)

Délután 15 órától indul a XVII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és fotópályázat programja, mely két napon át várja az érdeklődőket. A fesztivál ingyenes, és az Uránia ad neki helyet. A REEL ROCK 8 MOVIE NIGHT nevű program nyitófilmje a Wild One című mozi lesz. A film főszereplője, Philippe Ribiere tart majd rendhagyó előadást, és mesél élményeiről, tapasztalatairól. Ha érdekel a sziklamászás, a fantasztikus felvételek, a lenyűgöző és megdöbbentő emberi sorsok, akkor ne hagyd ki! Este 7-től a Corvin moziban. Szintén 19 órától kezdődik a IV. RöFi, vagyis a Rákospalotai Rövidfilm Szemle. A rendezvényt Sándor Pál, filmrendező nyitja meg, a programok este 10 óráig tartanak.

november 16. (szombat)

Délelőtt 11-től már kezdhettek is az Urániában, hiszen a Faludi Filmszemle második napja ez. A vetítések estig tartanak, majd a díjátadóra 19 órakor kerül sor. A RöFi keretein belül további négy filmet vetítenek, szintén este 7-től, a Csokonai Művelődési Központban.

november 17. (vasárnap)

Reggel 10-től a gyerkőcöket várja a Puskin mozi és a Vízipók-Csodapók. Rejtuk kívül a sci-fi szerelmesei járnak jól ezen a napon, hiszen a Hungarocon – a sci-fi napja rendezvény várja őket az Uránia falai között. Számos filmvetítésre, előadásra sor kerül, emellett 3D-s filmek, interaktív programok is várják a fanatikusokat.

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com