Kritika

A múló idő és egyéb szimbólumocskák – Mindenki tudja

A Mindenki tudja a kétszeres Oscar-díjas Aszgar Farhadi második, nem Iránban forgatott filmje. Éppen ezért sokkal inkább spanyol film, de ez legyen a legnagyobb baja! Látványban és izgalomban azonban világsztárokkal sokakat beültet a mozikba.

Az egyre nagyobb sikereket elérő Farhadi együtt dolgozik a spanyol sztárpárral, Javier Bardemmel és Penelope Cruzzal. A nyilván jól hangzó felütés remek marketingstratégia. Az iráni rendezőtől megszokottakhoz képest megváltozott elvárásoknak megfelelően alakul a film is. Csipetnyi sejtelmes szimbólumrendszer mögött egyszerű, de mégis élvezhető krimi húzódik.

A film főszereplője Laura (Penelope Cruz), aki Madrid melletti kis szülővárosába tér vissza Argentínából húga esküvőjére. A szeretetteljes légkör és az óriási esküvői buli a hangulat tetőfokán egy áramszünet és egy az éjszaka közepén történt emberrablás azonban fordulatokat rejt.

Nyílt titok (r. Aszgar Farhadi)

Anélkül, hogy későbbi meglepő részleteket fel kellene fedni, elég legyen csak annyit mondani, Laura és régi szerelme közötti valaha volt kapcsolatnak most komoly jelentősége lesz. Paco (Javier Bardem) már szintén korosodik ugye, de még mindig a város legjobb pasija, jól menő gazdasága van, megbecsült ember a környezetében. Valami azt súgja, hiába él együtt egy másik nővel, még nem tett le az egyébként Argentínában már szintén családot alapító Lauráról.

A film címe, Mindenki tudja elsősorban kettőjük kapcsolatára vonatkozik. Ez a filmben úgy hangzik el, hogy Paco unokaöccse Laura lányának veszett udvarlás közben a templomtoronyban romantikus körülmények között meséli – az egész valahogy olyan, mint egy rusztikus spanyol románc a naplementében. Rájátszik az országimázs szempontokra, ez

inkább csak a körítés egy kissé feszült, nyomozós, régi családi sebeket feltépő, idegeket és izgalmakat megmozgató, vegyes műfajú alkotáshoz.

Ez egyben előnye és hátránya a műnek. A film elején megpengetett Rómeó és Júlia sztori hamar elhal, a krimi jellege pedig nem tud annyira dominálni, hogy sorsdráma módjára utolérje Pacót 15 évvel ezelőtt okozott sérelmének megtorlása. Noha képei nagyon emlékeztetnek a Mocsárvidék bűnös hétköznapjainak belénk égetett jeleneteire, ezt a mélységet nem tudja elérni a film.

Egy icipici kivételtől eltekintve valószínűleg egyébként nem is akarja. Ez a film majdnem teljesen nem akar több lenni, mint aminek látszik. Egy kicsit izgalmas, egy kicsit mocskos, egy kicsit romantikus, igazi bővérű mediterrán film nagy érzelmekkel, látványos színekkel. Ezt a filmet tényleg jó nézni, de ha megkérdezné valaki, mit üzen ez nekünk az életről, valószínűleg azt válaszolnám, szerintem semmit.

Halvány szimbólumrendszere templomok ódon tornyaiba teszi a film kezdetét. A torony órájának kattogása, az idő múlása és a vele elfedett, majd újra előkerülő családi történetek és sorsok ellenére sem lenne az, amit fő motívumként, igazi nagybetűs tanulnivalóként levonnánk következtetésként. De nincs ezzel semmi baj. Bárcsak ilyen lenne mindig a minőségi tömegszórakoztatás.

***

A cikket a magyar premier kapcsán 2019. január 4-én frissítettük.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.