Magazin

Verzió 2012: Önegzotizált turistacsalogatás – Verzió, harmadik nap

A Verzió Filmfesztivál pénteki napján két dokumentumfilmet láttunk, amelyekről röviden itt lehet olvasni gondolatainkat.

A Kitörés egy olyan kurd kukás portréja, aki minden szabadidejét írással tölti, immáron 16 éve ontja magából a kiadóra nem találó regényeit, egyik fő művének A tündérkirálylányt tekinti. Shahriya környezete minden tagjától elutasításban és megvetésben részesül emiatt, felesége, testvére, munkatársai sem értik, hogy miért nem képes elfogadni a sorsát: azt, hogy ő kétkezi munkásnak teremtetett Iránban. Egyedül a padláson tartott galambjait tekinti értő hallgatóságnak, majd mikor a film vége felé őket is elveszik tőle, egyedül marad történeteivel. A csalódások során átvezető film ugyan sokszor ismétli önmagát és kevés eseményből építkezik, de azt mindenképpen sikerül megmutatnia, hogyan lehet lankadatlanul küzdeni egy olyan társadalomban, ahol a feljebblépés lehetősége szinte egyenlő a nullával.

A fesztivál egyik gyöngyszeme a Szemtől szemben című holland film. Láthatjuk, hogyan zsákmányolják ki a nyugati turisták az ajaktányérjaikról híres etiópiai törzs, a murszik kultúráját úgy, hogy pénzért képeket készíthetnek róluk. A történet paradox, hiszen a turisták az autentikus kultúrát akarják megörökíteni, a törzs asszonyai viszont rájöttek, hogy minél több mindent aggatnak magukra – amit amúgy sosem tennének – annál több pénzt kereshetnek. Az amúgy is egzotikus kultúrájukat tovább fokozzák azzal, hogy önegzotizálják magukat: a marginalizált helyzetben lévő csoport ezzel öntudatlanul elégtételt vesz a centrális pozícióból érkezőkön. Két szemszögből látjuk az eseményeket: egy holland turistanő és egy murszi asszony perspektívájából – akik reflektálnak is a megtörténtekre és az egymással való találkozásra. A murszik tisztában vannak kirakatszerepükkel, ami sokszor humorosan csapódik le, a nyugati turistának pedig lelkiismeret furdalása lesz, de csak miután tisztességesen kifotózta magát és még pár fillért is meg tudott spórolni a tudatlan afrikai törzsön. Habár a készítők nem filmesek, tökéletesen sikerült felépíteni és összevágni a történetet, a film minden perce gondolatébresztő.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com