Fesztivál Fókuszban

Karlovy Vary 2018: A nap, amikor egy levegőt szívtunk Richard Linklaterrel

Elérkezett a fesztivál negyedik napja, de a hömpölygő tömeg méretén nem nagyon látszott meg, hogy ez csak egy átlagos cseh hétfő. Karlovy Varyban persze semmi nem átlagos, főleg, ha a valaha volt texasi kisfiú, sokunk egyik kedvenc rendezője érkezik a konferenciaterembe.

Meglepően kevesen voltak kíváncsiak Richard Linklaterre, a Slacker, a Mielőtt-trilógia vagy a Sráckor kultikus rendezőjének kerekasztal-beszélgetésére. Nagyjából 3/4-ig telt meg a sajtóvetítésekre is használt konferenciaterem, de valahogy ebből a programból hiányzott az egész fesztivált átható lelkesedés, mint ami ugyanezen ember vörös szőnyegen való bevonulását jellemezte. Minket persze annyira nem zavart, hogy nem kell könyökölni a legjobb helyekért egy Facebook-közvetítéshez. Maga a beszélgetés a színpadon megjelenő urakkal (ne legyünk igazságtalanok, Linklater mellett az általa alapított Austin Film Society (AFS) két másik tagja, David Zellner és Andrew Bujalski rendezők is jelen voltak), már a szokásos forgatókönyvet hozta. Némi önéletrajzi morzsa az első moziélményekről, a rendezővé válás rögös útjáról, az AFS megalakulásáról és egyebekről már csak hab volt a tortán.

A nap kérdése díjat azonban nem a beszélgetés moderátorának, hanem a fesztivál médiatár recepciósának adományozom. Működik ugyanis a helyszínen egy – többek között az akkreditált újságírók által használható – számítógépterem, amelyben a fesztivál számos filmje megnézhető. Kikérve a Virágvölgy című magyar versenyfilmet, a recepciós csaj kissé csodálkozva megkérdezte:

csak nem magyar vagy?

Érdekes módon korábban, a német versenyfilmnél hasonló kérdést nem tett fel. Most vagy nem tűnök németnek, vagy senki nem kérte még ki a Virágvölgyet. Rosszul tették, az általam látott filmek közül a jobbak közt végzett. Kritika jön hamarosan.

Virágvölgy

Akadt azonban film, amelynek nem volt ekkora sikere: hétfő délelőtt megtartották a román újhullám egyik nagy öregjének, Radu Jude új filmjének sajtóvetítését. A legboldogabb lány a világon és az Aferim! rendezője kimondhatatlanul hosszú című új filmje is kimondhatatlanul hosszú. Az elsőt azért ki tudjuk mondani: I Do Not Care If We Go Down in History as Barbarians, vagyis:

az sem érdekel, ha úgy hajtunk át a történelmen, mint a barbárok.

A 148 perc hosszú film címét Ion Antonescu korábbi román miniszterelnöktől vette, aki 1941-ben etnikai tisztogatásba kezdett a keleti fronton, majd 250,000 zsidót öletett meg Odesszában az év októberében. Jude filmje egy képzeletbeli látványos, nagyszabású előadás előkészületeit, próbáit, eszmei vitáit viszi vászonra. A fiatal költő és rendező, Mariana (Ioana Iacob) és a valószínűleg a hatalom által kirendelt szakmai tanácsadó közötti vita háborús bűnök kollektív felelősségéről, örökléséről, városiak és vidékiek rasszizmus képéről, nacionalizmusról, annak káráról és hasznáról – s akár itthon is játszódhatna. Mindezek ellenére a film meglehetősen román, élő román történelemóra, ami éppen ezért máshol valószínűleg megmarad tipikus fesztiválfilmnek. Akit mégis érdekel, várhatóan a szokásos évi román filmhéten tudja megnézni.

I Do Not Care If We Go Down in History as Barbarians

Olmo Omerzu Winter Flies című cseh-szlovén-lengyel-szlovák koprodukcióban készült filmje ezzel szemben elsöprő sikert aratott, a film végén sokan állva tapsolták a fiatal, 34 éves rendezőt. Omerzu elbűvölő road movie filmet készített két srácról, akik kalandra vágyván átszelik a fél országot egy lopott kocsival. Felmerül bennük a francia idegenlégióhoz való csatlakozás gondolata is, de végül kiegyeznek egy kalandos utazásban. A kissé különös, állandó tréfára kapható srác, Mára számtalan bonyodalmat okoz az utazás során, a vagány Heduš legalább két lábbal a földön áll, ám az is kiderül róla, hogy valójában érzékeny lélek. Útközben melléjük keveredik egy családi erőszak elől menekülő lány is, akire mindkettőjüknek fáj a foga, de bánatukra hoppon maradnak, mert a lány egyszer csak eltűnik. A történet egy rendőrőrsön végződik, és ekkor derül ki, milyen mély szálak is kötik össze a két fiút. A rendező főként amatőrszínészekkel dolgozott, s a két srác fergeteges alakítása rá a bizonyíték, hogy ez jó döntés volt. A film végig rendkívül szórakoztató, telve humorral és váratlan fordulatokkal.

Csak remélni tudjuk, hogy a Winter Flies magyarországi forgalmazásba kerül, mert kifejezetten olyan film, amelyre sok filmszerető néző vágyik unalmas estéin.

A nap zárásaként pedig egy dokumentumfilmet választottunk, mely a hangokról szól. Stéphane Manchematin In the Stillness of Sound című filmje Marc Namblard munkásságáról szól, aki biológus és hangmérnök egy személyben, s a természet hangjait kutatja. Bonyolult és kifinomult hangfelvevő szerkezettel járja a dzsungelt, az erdőket, visszhangtól zengő hegyeket, hogy mikrofonjával állati hangokat és kísérő zörejeket vegyen fel. Felvágja a tó jegét és mikrofont vezet le a vízbe, a zajló jég és a rohanó víz zajának rögzítéséhez. A természet megnyugtató hatással van rá, különösen, ha érdekes, új akusztikájú zajokat fedez fel valahol. Hallva ezeket a hangokat, tényleg fantasztikus hatást keltenek, akár a következő Jurassic Park-film háttérzenéjéül is szolgálhatnának misztikus hangzásukkal. Ám maga a film sajnos nem túl nézőbarátra sikeredett, amit az is bizonyít, hogy vetítés közben a fél nézőtér elhagyta a mozitermet, először csak szórványosan, később felgyorsult ütemben. Hát igen: egy filmfesztiválon, ahol rengeteg izgalmas filmet láthatnak a nézők, az bizony nem nyújt nagy élményt, hogy két férfi hosszan, elviselhetetlenül hosszan ül egy monitor előtt, nézik a hangfrekvenciák változását mutató skálák változását, és egymással beszélgetnek belterjes szakmai kérdésekről. Ám a hangok, amiket elővarázsolnak a szerkezeteikből, azok valóban gyönyörűek. Úgyhogy végül is érdemes volt végig ottmaradni a filmen, és meghallgatni az általuk felvett zajokat és zörejeket.

 

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..