Fesztivál Fókuszban

Szarajevó 2018: Programvárás

everybody knows

A hat magyar alkotás mellett mi is ott leszünk Szarajevóban – mutatjuk, mi mindent várunk az idei programból.

Szarajevó az egyik legszerethetőbb fesztivál Európában, igazi balkáni muri annak minden jó és rossz tulajdonságával: kicsit alulszervezett, kicsit kaotikus, de nagyon jó hangulatú és családias seregszemle, mely délkelet-európai friss alkotások mellett az egész világból válogat műveket.

Az idei versenyprogramban Szilágyi Zsófia Egy napjának két román, egy török és egy horvát filmmel, illetve négy koprodukcióval kell megküzdenie. Kifjezetten izgalmas vetélytársnak tűnik Ioana Uricaru Lemonade-je, mely egy egyedülálló anya zöldkártyáért folytatott harcáról szól Amerikában. Ugyancsak ígéretes Milko Lazarov Ága című filmje, mely az eszkimók világába kalauzol minket. A programban szerepel Ana Lungu Un prinț și jumătate című romantikus filmje is, mely Téglás István és a Kojot rosszfiújaként ismertté vált Mátray László  alakításának köszönhetően kap magyar vonatkozást.

Könnyű leckék

A dokumentumfilmek versenyében, ahol Bogdán Árpád Gettó Balboa, Csuja László Kilenc hónap háború és Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje is indul. Érdemes lesz odafigyelni Ranko Pauković 15 perces etűdjére, a 90 sekundi u Sjevernoj Korejire, mely Észak-Korea politikamentes arcát mutatja be az ott élők életképein keresztül. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik Mladen Kovačević 4 godine u 10 minuta című filmje, mely egy 17 évig elfelejtett found footage segítségével ered az első szerb férfi nyomába, aki megmászt a Mount Everestet. A számos múltidéző alkotás között viszonylag frisebb témát választott Senka Domanović, aki Okupirani bioskop című filmjében egy művészek által elfoglalt belgrádi moziról mesél.

A fesztivál egyik kiemelt témája a múlttal való szembenézés

– számos szekcióban találunk ilyen filmeket. Így került a programba Radu Jude I Do Not Care If We Go Down in History as Barbarians (Îmi este indiferent daca în istorie vom intra ca barbari) és Mila Turajlić The Other Side of Everything (Druga strana svega) című filmje, ami már több fesztiválon felkeltette a közönség érdeklődését.

“I Do Not Care If We Go Down in History as Barbarians”
“I Do Not Care If We Go Down in History as Barbarians”

Az In Focus program is tartogat figyelemfelkeltő alkotásokat. Itt szerepel Milorad Krstić hazai gyártású animációja, a Ruben Brandt, a gyűjtő mellett Barbara Albert Mademoiselle Paradis (Licht) című filmje is, mely Mozart barátjáról, a vak virtuózról, Maria Theresia von Paradis-ről mesél.

Ebben a szekcióban kapott helyet Blerta Zeqiri tavaly Észtországban a FIPRESCI-díjával kitüntettett csodálatos filmje, a The Marriage (Martesa)

és Marios Piperides idehaza már a mozikban szereplő A kutyám nélkül sehova (Smuggling Hendrix) című alkotása is.

Az Open Air vetítések programja igazi közönségmágnes filmekből tevődik össze: itt mutatkozik be a fesztivál nyitófilmje, Pawel Pawlikowski Hidegháborúja (Zimna wojna), a versenyprogram zsűrielnöke, Asghar Farhadi Nyílt titok (Everybody Knows) című alkotása, Gilles Lellouche Férfiak fecskében című komédiája, a hazai mozikba hamarosan befutó A kém, aki dobott engem is és Paul Dano ellentmondásosan megítélt Wildlife-ja.

Nyár

Szarajevóban minden évben helyet kapnak a társművészetek is: a Summen Screen szekcióban így léphet fel egy-egy film erejéig Grace Jones (Grace Jones: Bloodlight and Bami), Whitney Houston (Whitney), Bansky (The Man Who Stole Banksy) és a nyolvcanasévekbeli orosz rockzene (Nyár).

Végezetül, de nem utolsó sorban szót kell ejtsünk a fesztivál egyik legizgalmasabb globális válogatásáról, a Kinoscope-ról: olyan más fesztiválokon már nagy sikerült aratott filmeket vetítenek majd ennek keretében, mint Ali Abbasi Borderjét (Grans), Lukas Dhont Girljét vagy Benedikt Erlingsson Woman at Warját.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. [email protected]

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..