Magazin

Szemrevaló 2017: Ne állj az útjába – Marija

A Marija egy machiavellista ukrán takarítónő története, aki mindent megtesz az álmáért: hogy fodrászüzletet nyithasson Dortmundban.

Meglehet, nem nagy álom, de valakinek, egy kelet-európai bevándorlónak éppen megteszi. Nézőként mégis nehéz elfogadni, hogy a Marija címszereplője „csupán” ennyiért képes átgázolni mindenen és mindenkin: a fiatal nő ugyanis gondolkodás nélkül lop, csal vagy hazudik, ha ettől pénzt vagy előremenetelt remél. Mindenkit kihasznál, a testét is áruba bocsátja; a cél szentesíti az eszközt elvét a megszállottságig követi. Naturalista történetét nehéz megszeretni, de aktualitásával, egyenességével a Marija sokakat elgondolkodtathat.

Hiszen mindannyian sok Mariját ismerünk, akik nyugaton keresik a boldogulást, méltatlan munkákat végezve, kis lyukakban lakva kuporgatják össze az eurókat, hogy kitörhessenek vélt vagy valós rossz sorukból. A svájci Michael Koch keserű témával szembesít, első nagyjátékfilmjének hatását és a ráismerés lehetőségét viszont pont a főszereplő szélsőséges karaktere tompítja.

Margarita Breitkreiz alakításában Marija tökéletesen érzelemmentesen éli a mindennapjait: a színésznő gyakorlatilag mimika nélkül játssza végig a filmet. Ettől amatőr színész benyomását kelti – végig biztos voltam benne, hogy önmagát játssza –, miközben bizonyára megtervezett, csak nézőként roppant bosszantó taktikáról van szó az orosz-német származású színésznő részéről. (Társai egy része egyébként saját keresztnevén szerepel a filmben, ami szintén azt sejteti, hogy ők sem hivatásos színészek. Pedig azok.)

Breitkreiz átlényegülése valahol hitelesíti a kemény történetet, a belőle áradó tömény közömbösséget és céltudatosságot mégis lehetetlen valóságosnak elfogadni; ez így túlzás. A figurájával nem tudunk azonosulni: így Marija inkább minden sorstársa szimbólumaként működőképes, egy közös segélykiáltás egyetlen hangjává válik. A Mariját körülvevő soknemzetiségű figurák nála zsigeribbnek és élőbbnek hatnak, bár őket is csak néhány vonallal rajzolták meg – színes forgatagukból viszont hatásosan bontakozik ki az a közeg, amiből a nő szeretne kiemelkedni.

A tavaly Locarnóban versenyző Marija tehát olyan szociodráma, amelyben ha valós alaknak tekintjük, akkor utáljuk a főhőst. Provokatív, de figyelemre méltó vállalás, hiszen az alkotók így egyszerre mondanak ítéletet róla és környezetéről: a törékeny német álmokról, a nem létező szociális hálóról, a törvényesség szürke zónáiról, a folyamatos ügyeskedésről, seftelésről,

azaz az egymást sem kímélő bevándorlók mindennapos, kegyetlen harcairól.

A film kapcsán a Dardenne testvérek száraz realizmusát emlegetik, és valóban: az észrevehetetlen rétegek felé fordulás, a nyers valóság tálalása őket idézi. Koch viszont előszeretettel választ művészfilmes (inkább: művészkedős) eszközöket is, főleg a képi megjelenítés terén – vizuális keretbe foglalja a filmet, gyakran eljátszik azzal, hogy mi látható vagy nem látható a képen, tükrökkel bolondítja meg a látványt. Ezek inkább csak elterelik a figyelmet a valóság drámájáról. Azaz a forma néhol felülkerekedik a tartalmon, pedig érezhetően Koch célja a lehető legdirektebb, legőszintébb fogalmazásmód volt. A fiatal rendező tehát a nagyon is létező társadalmi probléma ábrázolásában több szempontból túlzásba esett, ugyanakkor éles megfigyelőképességét, elkötelezettségét bizonyára kiforrottabb formában is viszontlátjuk még.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com