Fesztivál Fókuszban Kritika

A víz az úr – Kékről álmodom

Lisa Brühlmann fantasy felé hajló filmje egy ismerős tényre épül: a felnőtté válás során az ember különös dolgokat észlel magán. A Kékről álmodom vizualitásában erős, gondolatébresztő mozi a gyerekszínészek emlékezetes alakításával.

Mikor a 15 éves Mia (Luna Wedler) és családja új helyre költöznek, a lány hozzácsapódik egy menő (leginkább magát menőnek képzelő) lánybandához. Cigi, ivászat, pornónézés, kisebb lopások a plázából, vagyis minden, amitől egy fruska felnőttnek hiszi, érzi magát. Közös vonulás kurta ruhákban, erős smink, a fiúk szédítése, a testileg kevésbé érett és/vagy a tanulást előnyben részesítők lenézése. Nincs markáns határvonal az őrültség és a meggondolatlanság között, a cicivillantás a felüljáróról még elmegy, de kipróbálni a drogot és izgulni a terhességi teszt eredménye miatt már egyáltalán nem vicces.

Mia tehát beáll a sorba, fenntartás nélkül követi a lányokat mindenhova, különösen nagy hatással van rá a vezetőjük Gianna (Zoë Pastelle Holthuizen), akinek magabiztossága az értő nézőközönség számára nem túl meggyőző. Úgy tűnik, a beilleszkedés sikerült, ám egy nap Mia különös változást vesz észre magán, amire nincs elfogadható magyarázat. A lány a múltjában keresi a választ a kérdésre. A terhesség és a születése idejéből nincsenek fotók, és mindig is úgy érezte, nem hasonlít a szüleire, ami még jobban elbizonytalanítja.

Lisa Brühlmann színésznőként kezdte filmes pályafutását, néhány rövidfilm után ez az első nagyjátékfilmje rendezőként. A téma nem új számára, rövidfilmjeinek főszereplői álmodozó tinédzserek, akiknek egy nap megváltozik az élete. A felnőtté válás egyszerre hálás és hálátlan téma, az ok pedig lényegében ugyanaz: mindannyiunk átélte. Hálás, mert attól függően, hogy a főhős és környezete miként viszonyul hozzá, a vígjátéktól a drámán és a sci-fin át a horrorig bármelyik műfaj képes befogadni. Hálátlan, mert éppen attól, hogy mindenkit érint, nem nagyon van helye a mellébeszélésnek. A filmes ilyenkor tulajdonképpen nem csinál mást, minthogy a testi, lelki és szellemi változás okozta „sokkal” játszik.

Mia az interneten ismerkedik, idősebb, de ugyanolyan tapasztalatlan fiúkkal lóg, érezhetően arra hajt, hogy az első szexuális élmény egy minél elcseszettebb alaktól származzon. Persze amikor a másik nem felel meg, jön a csalódás, a pofára esés. Aztán ott van a furcsa viselkedés, a hazugságok, a szülőkkel való állandó konfliktus, ami olykor tettlegességig fajul.

A szülők? Ők azok, akik mindig rohannak, elolvasás nélkül aláírnak mindent, amit eléjük tesznek, és számolatlanul szórják a pénzt.

Az állandó kiabálás és ajtócsapkodás sem maradhat el. Lisa Brühlmann megmutatja, min megy át egy tinédzser, mint ahogy azt is, mennyire nem jó ötlet kizárólag a szinte semmilyen ismerettel és tapasztalattal rendelkező kortársakhoz fordulni.

Sokakban alakul ki hamis kép a felnőtté válásról, a változásokról és magáról a felnőtt létről is, amit később nagyon nehéz helyretenni. Meglepő, mennyire türelmetlenek és bizalmatlanok a tinédzserek azokkal a felnőttekkel szemben, akik érdeklődnek, odafigyelnek rájuk, párbeszédet kezdeményeznek, és ennek során egyenrangú félnek tekintik őket.

A Kékről álmodom nincs túlbeszélve, a szöveg helyett sokszor a látvány által fogja meg a nézőt, közvetíti az érzelmeket és visz az úton. Ebben fontos szerep jut az operatőrnek, Gabriel Lobosnak, akivel a rendezőnő már dolgozott együtt Goliath című rövidfilmjén.

A nyitójelenetből már sejthetjük, Miát különleges kapcsolat fűzi a vízhez, ez az ő igazi közege.

Az egész filmet a víz uralja a hangok, de különösen a Kékről álmodom különleges vizuális nyelve által. Lobos játszik a fényekkel, a színekkel, a tereket, helyszíneket a tenger színe uralja a kéktől a haragos zöldön át a szürkéig, hogy aztán egyes jelenetekben például a narancs törje meg ezt az uralmat. Érdemes megfigyelni a réseken át beszűrődő fény játékát is, mintha Mia már most a vízben, a víz alatt élne.

Az operatőr dokumentumfilmes rutinja is visszaköszön, egyfajta külső szemlélőként van jelen, a kamera végig elkíséri Miát mindenhova. Férfiként sikerrel veszi az akadályt, mikor a női szexualitást ábrázolja és a női testet női szemmel láttatja. A 15 éves Mia olyat tesz, amit nem akar, olyat érez, amit nem akar. Az egész világ az ellensége, egyedül marad a problémájával. Mindenki érezte már ezt, különösen ebben a korban. A legtöbb tinédzser olyan, mint egy UFO, a végtagjai, a hangja, a kinézete, a viselkedése. De mi van akkor, ha a változás túlmutat azon, amit bárkivel meg lehetne beszélni? Mi az, amiről úgy érezzük, hogy másokhoz fordulhatunk, hol van a határ, amikor már nem? Mia olyan változást észlel magán, ami rémülettel tölti el, ugyanakkor értelmet nyer a vízhez való különös vonzódása. A felnőtté válást szélsőségesen éli meg, ennek metaforája ez a film.

A Kékről álmodom bemutatkozott már Buenos Airesben, Clevelandben, Glasgowban, Zürichben, Murciában, Saarbrückenben és San Sebastianban, a Svájci Filmdíjra hat kategóriában jelölték, ebből hármat meg is nyert. Itthon a Szemrevaló Filmfesztiválon láthatta először a nagyközönség, cikkünk – melyet a magyar premier kapcsán október 4-én frissítettünk – ennek kapcsán készült.

Avatar

Hujber Ádám

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..