Fesztivál Fókuszban

Dosztojevszkij újjáéled – Szeretet nélkül

A legnagyobb kortárs orosz rendező új filmje, a Szeretet nélkül fagyos, mint Szibéria, szívbemarkoló, mint a tajga és lesújtó, mint az orosz hétköznapi valóság. Továbbá művészi, mint egy Dosztojevszkij regény.

Andrej Zvjagincev kétségtelenül a legnagyobb kortárs orosz rendező. Filmjei rendre tarolnak a világ fesztiváljain. Debütáló alkotása, A visszatérés a Velencei filmfesztivál fődíját nyerte el 2003-ban, 2007-ben az Izgnanie már a Cannes-i versenyprogramba is bekerült, ahová 2014-ben tért vissza a Leviatánnal, amelyet ugyan „csak“ a forgatókönyve kapcsán díjaztak, mégis azt mondhatjuk, ez hozta el az áttörést a direktor számára. Nemcsak azért, mert hazánkban is bemutatták, hanem mert Oscar-díjra is jelölték. Nem utolsó sorban pedig nemrégiben mi is beválogattuk a XXI. század 25 legjobb filmje közé.

A Szeretet nélkül az életműből leginkább az Elenához kapcsolódik. A 2010-es film a címszereplő asszony történetét meséli el, aki boldog házasságban él idősebb férjével, korábbi házasságukból származó gyerekeik azonban beárnyékolják a szerelmet. Mintha a házaspár története előrevetítené a Szeretet nélkült, amelynek helyszíne szintén egy orosz nagyváros vaskos tömbépületekkel, jóléti középosztállyal és rideg családi kapcsolatokkal. Zsenya és Boris válnak, sőt félig már az új párjukkal élnek. Már csak két teendőjük maradt: eladni a közös lakást, és megállapodni, hogy kivel él a fiuk. Csakhogy Aljosát egyikük sem akarja. A fiú érzékeli ezt, és egy nap elszökik otthonról.

A rendező tehát saját szokásához híven megint átlagembereket állít a középpontba a Szeretet nélkülben.

Esendő alakokat láthatunk, nem feltétlen jó embereket, akiket megkísért a kényelmük, és gyarló módon rossz döntéseket hoznak. Zsenya és Boris jólétben élnek, a válás után sem romlik az anyagi helyzetük. De a gyerek csak púp a hátukon, hibás döntésük örök mementója. Megrázó jelenetekben láthatjuk a következményeket. A legerősebb jelenet a végén látható (amit értelemszerűen nem említhetek meg), de a második az elején: Aljosa némán sír a sötét fürdőszobában az ajtó mögött, mialatt anyja pisil.

A drámai válást Zvjagincev az amerikai válás-filmekkel ellentétben (lásd: Maisie tudja) teátrális jelenetek nélkül, sőt, egészen az utolsó percekig kvázi könnyek nélkül tálalja. Meglepő módon a film alig foglalkozik a gyerekkel, kizárólag a szülőkre koncentrál, valamint az ő környezetükre. Boldog jelenetekben ábrázolja őket: új párjukkal, szex közben és után, meghitt pillanatok közepette. Egy idő után a néző is megfeledkezik a gyerekről. A barátaimmal fél órán át beszélgettünk a filmről a vége után, és csak akkor kérdezte meg valaki: voltaképpen mi történt Aljosával?

Egzisztencialista kérdésfelvetést láthatunk: mi értelme az életnek, ha nem a gyerek? Zvjagincev a felszínen ismét az orosz társadalmat kritizálja, de mint mindig, most is figyel arra, hogy valódi konkrétumok nélkül tegye. Erre legjobb példa az okostelefon szerepe a karakterek életében  – ez ugyanis teljesen univerzális probléma. A történet könnyedén játszódhatna szinte bárhol a világon, Magyarországon, Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban is. Azok a folyamatok, amelyek a szereplőkben játszódnak, egyetemesek. Mit választasz: a kényelmet vagy a vesződést? Megfogalmazódhat egy másik kérdés: milyen büntetést érdemelnek a szülők?

Dosztojevszkij legnagyobb regényeinek kérdésfelvetései ismétlődnek meg Zvjagincevnél. Az Elenában a Bűn és bűnhődés témaköre, A visszatérésnél a Karamazov-testvérek mondandója elevenedik meg, és ezek felvetődnek a Szeretet nélkülben is, ha nem is ennyire konkrétan.

Dosztojevszkij ars poeticája volt: „a teljes realizmus mellett megtalálni az embert”. Ez pontosan ugyanígy elmondható Zvjagincev szociodrámáiról.

A rendező stílusjegyei is visszaköszönnek: a Szeretet nélkül megint hosszabb a kelleténél, ismét csodálatos a zene (Philip Glass helyett ezúttal az észt Avro Pärt komponált neki), kiváló a színészi játék és az operatőri munka. Az utóbbi erős és meghatározó, mégsem tolakodó vagy öncélú. Az élettelen, téli-őszi táj, a rideg modern épületek és belső terek tökéletes egyensúlyban követik az eseményeket. Ismét megfigyelhető a körkörös szerkezet a filmben, és nagy örömömre ezt az évszakok változása nélkül tárja a néző elé.

A szerkezet alátámasztja a mondandót: nemcsak a történelem, de az emberi bűn is ismétli önmagát. Csakhogy a tétel kifejtése nem elég erős. Az anya borzasztó tettét a nagymama hibáival legitimizálja a rendező – ezzel azonban tompítja a történet élét. Más kifogásolható mellékszál is felmutatható, és néha valóban túl szenvtelen az egész. A Szeretet nélkül erős és mély alkotás, de nem a legjobb a rendező életművében. De hát végtére is Dosztojevszkijnek is voltak tökéletlen művei.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..