Ha Šiška Deluxe pizzát rendelsz, az étel mellé egy teljesített kívánság is jár. Én egy frissnek ható vígjátékot kértem volna, nem egy kihűlt Üvegtigrist.
Nem árt ismerni a szomszéd háza táját, és szerencsére az utóbbi években Magyarországról is alaposabban rálátni a szlovén filmgyártásra. Részben ez a miskolci Cinefest érdeme. 2014-ben Rob Bicek Osztályellenség című, utóbb Lux-díjra is jelölt filmdrámáját mutatták be és jutalmazták Borsodban, idén pedig Damjan Kozole médiakritikus alkotását, az Éjszakai életet válogatták be a versenyprogramba. Októberben azonban Szlovénia budapesti nagykövetsége is becsatlakozott a nemzeti filmgyártás népszerűsítésébe. A Szlovén Filmnapok kapcsán pedig az derült ki, hogy a szlovén művészfilmek jó úton járnak, díjaikat megérdemlik, és Európa élvonalába kellene, hogy tartozzanak. A szlovén tömegfilmekről azonban már nem alkothattunk ennyire pozitív képet.
A Šiška Deluxe című vígjáték például füves poénjait leszámítva mintha tíz évvel ezelőtt készült volna – mondjuk akkor se csettintett volna rá senki. Idejétmúltságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az Üvegtigris balekjeit és a Valami Amerika vállalkozó szellemét juttatta eszembe. Hősei hülyék és szerethetőek, akár Csoki bácsiék, csak ők városiak, és mernek nagyobbat álmodni: a frissen szerzett örökségből egy jövedelmező pizzériát nyitnának. Természetesen egy paneltömb alatt, Ljubljana egyik belső kerületében, a címadó Siskában. Kulcsfontosságú ez, mert szép lassan kiderül, hogy ebben a negyedben nemcsak a három főszereplő, hanem mindenki kattant. Ebből feltételezem, hogy Jan Cvitkovič rendezői elképzelése egy szórakoztató, icipicit kritikus, szlovén görbetükör elkészítése lehetett.
És a Šiška Deluxe görbetükör, csak éppen sikertelenségében. Hullámzó színvonala, eklektikus kétarcúsága akaratlanul azt a sztereotip képet tükrözi, ami Szlovéniáról kialakulhat egy földi halandóban: a fokozatosan fejlődő, turistaparadicsomként megmutatkozó, legnyugatibb, DE(!) volt jugoszláv tagállamét. A három balfék akár a Fapumát is megnyithatná, egyes jelenetekben annyira kelet-európaiak, máskor viszont felnőni is képtelenek, éppúgy, mint az amerikai stoner-vígjátékok hősei. Nem lehet véletlen, hogy a film megenged magának olyan működőképes „kétlaki” helyzeteket, mint amikor szembesülünk a ténnyel, hogy a kisszobai fűtermelésben az idős anyuka is közreműködik.
Csakhogy miközben a Šiška Deluxe szereplői ilyetén módon kelet és nyugat között imbolyognak, a hollywoodi dramaturgiának megfelelően egy-egy háttértörténettel átfazonírozzák őket. Papírízűvé, élettelenné, és nem-szlovénné. Valami amerikaivá. A valóban Csoki bácsira emlékeztető Fedr (Žiga Födransberg) például alkoholista (kelet-európai probléma), aki ha leküzdi szenvedélybetegségét, visszakaphatja családját (amerikai minta). Még rosszabb eset a homoszexualitásával bizonyos értelemben frissnek ható Mile (Marko Miladinović) figurája. A volt szocialista országok filmművészetében a meleg karakterek felbukkanását eleve üdvözölni kell, csak szegények ne olyan maradi megoldással kapjanak párt, ami a magyar Coming Outban is a leggázabb húzás volt: egy fejre mért ütés úgy tűnik, még a helyi uzsorást is homoszexuálissá változtathatja.
A fináléra pedig már az is kérdésessé válik, hogy a Šiška Deluxe vígjáték-e egyáltalán. A hangnem drámaivá válik, és felocsúdni is alig lehet a jugoszláv háborúk traumájából. Meg a szédítő ívből: átlátni is nehéz, hogy jut el a film a nagy családi vallomásig, mikor a nyitányban még azon kellett röhögni, hogy egy idős hölgy csórja el egy lakótelepi kiskamasz biciklijét.
Rudolf Péter szerethetővé tudta tenni a magyar kisembert, Jan Cvitkovič viszont elbaltázza ezt a szlovén sorstársak esetében. Az Üvegtigris ízig-vérig magyar film volt lakókocsijával, tróger figuráival és helyzetkomikumával együtt, a Šiška Deluxe-on nemzeti értelemben nem érzem ugyanezt. Pedig lehetett volna célirányos görbetükör is, csak a címadó ötletet kellett volna sokszorozva kibontani. A Šiška Deluxe egy pizzafajtát jelöl, ahol a megrendelő bármit kérhet az étel mellé. Nem drágább feltétet. Nem italt. Bármit. Én például egy jó filmet kértem volna, amiben meglátom, hogy mit kíván vagy tíz szlovén kisember.