Magazin

Szürreál – Valahol Palilulában

A Valahol Palilulában némileg eltér a megszokott, új román filmek stílusától. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszik, hogy rendezője nem az 1970-es, hanem az ’50-es években született előző generáció tagja. A fikciós történet ugyan a romániai kommunista érában játszódik, tehát a közelmúlt eseményeit dolgozza fel, de a groteszk és ironikus látásmód mellé jelen esetben nem a kisrealizmus és nem is a minimalizmus párosul, hanem egyfajta szürrealizmus, ami a maga mágiájával és abszurditásával érdekes kevercset alkot az előbbivel. Ez pedig a határok kitágulásával is jár, így jól megfér egymás mellett a tragikum és a komikum, a múlt és a jelen, a valóság és a fantázia.

Palilulába érkezik a frissen diplomázott gyermekorvos, Serafim, aki azt gondolja, hogy karrierje majd ezen az eldugott, Isten háta mögötti helyen fog felfelé ívelni. A városka új lakója hamar felveszi a helyiek mindennapi ritmusát, világlátását és életfelfogását, és szerves része lesz a világ végi település groteszk eseményeinek.

A realizmus feladásával sok minden együtt jár. Egyrészt eltűnik a dokumentarista valóságelv és színészi játék, a nyilvánvaló hétköznapiság, a valósidejű felvételek és hosszúbeállítások. Eltűnik a néhány, hétköznapi szereplő, és helyüket groteszk, mesebeli, legendás lények foglalják el, akik alig követhető, kaotikus koreográfiába kezdenek. De eltűnik a lineáris történetvezetés is, vagyis az idő síkja felbonthatóvá válik, és minden egyszerre lehet jelen. A dramaturgiai eszközök ilyetén torzítása pedig a látványelemek absztrakciójával együtt jelenik meg.

Az a hely, ahová Serafim érkezik eleve egy szürrealitásba hajló, időből kiragadott, absztrakt tér. Silviu Purcărete első játékfilmjén tisztán látszik, hogy rendezője színházi ember, hisz minden tárgy és épület díszletszerű, szellemjárta, lét és nem lét határán táncol. Egész Palilula színpadias, körülötte csak feketeség, mert tart az előadás. Az idő ezen a helyen eltűnik, az eseményeket nem az ok-okozati összefüggések vagy a racionalitás irányítja: epizódok követnek epizódokat, álmokat látunk, fantáziaképeket és archív felvételeket. A központosító erő a szerialitás. Ezt pedig megannyi torz és mesebeli „bohóc” szereplő teszi lehetővé, akik nemcsak a politikai múlt emberei, de a népi hagyományok hordozói, a mítoszok továbbvivői is egyben.

A Valahol Palilulában legfőképp allegória és így szembetűnő sajátossága a szatirikus ábrázolásmód, amit átjár a groteszk. A film az absztrakt formával a közelmúlt román eseményeit örökíti meg, és bepillantást enged a kommunista diktatúra és embertelenség miliőjébe. Ez az elzárt kis csoport tudatlanul, gyökértelenül, szánalmas helyzetébe beletörődve tengeti mindennapjait. Mindenki kitaszított és fájón mozdulatlan, ezért sem meglepő, hogy a tivornyák rendre melankolikus csendbe fulladnak. Az élet lecsupaszított és teljesen perspektívátlan, a kisszerű lét mindenkit kisemmiz. Ilyen közegben válnak világossá az egyéni és a kollektív bűnök, mert Palilulában mindenki bűnös. Nemcsak a rendszer romlott, fejetlen és tébolyult, de az egyes karakterek is mind elveszítik emberségüket és tisztánlátásukat. Az egyetlen, amitől rettegnek: a gyerek, az új nemzedék, az új hullám, mert akkor könyörtelenül eltöröltetik a régi, és minden elvész a tisztítótűzben. A pusztulás persze elkerülhetetlen, mert van, amit sem az egyéni, sem a politikai akarat nem tud kontrollálni. A változás – nem véletlenül – a Kecskétől indul.

Serafim meséli el a történetet, ő keretezi azt, és az utolsó percekben mintha magán a filmforgatáson lennénk. A régi generáció mesél épp az újnak, de ki tudja, mi igaz az egészből, és hol kezdődik a képzelet kicsapongása. A múlt a film végén szó szerint bekúszik a jelenbe, és a két sík, a két világ szétválaszthatatlanul eggyé válik. Vajon mi az, ami megmaradt Palilulából? Vajon most is ott élünk, vagy már sikerült kimásznunk belőle? Vagy soha nem is voltunk benne, csak keleti szomszédainknak jelent ez valamit? Talán van valami ősibb, mélyebb, egy örökség, ami túlél fél évszázad enyészetet és képes jó irányba fordítani az életeinket?

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com