Fesztivál Fókuszban

Titanic 2014: Most tél van és csend és hó és halál – A hosszú út hazafelé

A hosszú út hazafeléMegterhelő, néhol katartikus mozi A hosszú út hazafelé, amely az első világháború egyik legnagyobb török veszteségét és környékét dolgozza fel. Ami a magyaroknak Don kanyar 1943, az a törököknek Sarıkamış 1915. Egész héten ez a film vágott pofán leginkább, sőt még az is kiderül, miért lehetséges, hogy ez nyeri a Titanic fődíját.

Képzeljünk el egy elsőfilmes magyar rendezőt, aki a Don kanyarról készít viszonylag nagy költségvetésű filmet (magyar viszonylatban legalábbis), úgy, hogy ez a film egyszerre tölti be a nemzeti emlékezet szerepét, és tud lenni modern, végletekig aktuális műfaji film, izgalmas thriller vagy moralizáló dráma! Egy kicsit ugyanis mindegyik megvan Alphan Eşeli török rendező A hosszú út hazafelé című filmjében, ami Törökország XX. századi történelmének egyik fontos állomásáról, az 1915-ös sarıkamışi csatáról szól (a török-örmény határon), egészen pontosan arról, ami utána történt. Arról, ami a címben is szerepel: a hosszú útról hazafelé.

Egy anya és kislánya idős, tapasztalt veterán katona segítségével szeretne hazajutni Isztambulba, útjukat azonban nemcsak a kietlen, hóval fedett, puszta hegyi táj, hanem néhány kellemetlen útitárs is keresztezi. Megfagyott, elesett és még ki tudja hogyan odakerült orosz és török katonák tetemei, maga a halál, azt pedig senki nem tudhatja, hogy az új ismerősökben segítőt, útitársat vagy rablót ismerhet meg. A halál árnyékának hosszú völgyében pedig széles vásznon kapunk meg mindent, amit azért olyan sokszor nem szeretnénk… emberi önzés, gyűlölet, fájdalom, fáradtság, éhség, félelem, könyörtelen túlélési ösztön és gyakran halál. Kellő naturalizmussal, gyakran minket sem kímélve.

long way home 3

A háború közös nemzeti emlékezete ugyan a kiinduló apropó, azért azt gondolhatjuk, hogy ez mégsem egy Pearl Harbor vagy egy A dicsőség zászlaja török változata. annak ellenére sem, hogy – ha csak nyomokban is – de azért felfedezhető a katonaság heroikus küzdelme, valami nemzeti pátosz. Ez a film társadalmi kérdések helyett sokkal inkább személyes sorsokat és morális dilemmákat szeretne középpontba állítani. Mert ugye karosszékben ülve, meg a négyes-hatoson iphone-t tapogatva mindenkinek egyértelmű, hogy segítsük a gyengébbeket, de amikor fogytán az élelem – kimondani is szörnyű -, létjogosultsága lesz a kérdésnek, hogy hagyhatjuk-e élelem nélkül azt, aki pár napon belül úgyis meghal… nem, nyilván ilyen kérdésnek nem lehet létjogosultsága.

Érdekes módon éppen egy tavalyi versenyfilmhez, a Loréhoz hasonlítható a török elsőfilmes rendező alkotása. A háborút ott is már csak nyomokban, emlékekben látjuk, és noha a német-ausztrál mozi tavaly azért jóval komplexebb volt, az a fajta lelki megterhelés igenis megtörténik itt is. Ráadásul ismerve az idei fesztivál zsűrielnökének, Szász Jánosnak szemet, szívet nem kímélő alkotói filozófiáját, azon sem lennék meglepődve, ha A hosszú út hazafelé nyerné el a hullámtörők díját…

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..