Fesztivál Fókuszban

Titanic 2014: Tehetetlenségi állandó – Embert ölni

Embert ölni 01A chilei Alejandro Fernández Almendras harmadik nagyjátékfilmje nyomasztó, nehéz alkotás. A Titanicot valószínűleg nem fogja megnyerni, de a versenyprogramban mindenképpen megérdemelt helye van.

A film központi figurája Jorge, az átlagos chilei családapa, aki napközben magányosan dolgozik egy erdőben, aztán esténként hazabuszozik a családjához. A környékükre odaszokik egy csupa rossz arcú alakból álló banda, akik zaklatni kezdik, de Jorge a megalázkodásig béketűrő. A fia próbál meg a sarkára állni velük szemben, de kórházba kerül, amit per követ, ezek után pedig a családot folyamatos rettegésben tartják. Jorge ettől kezdve a családfői tekintélyvesztés, az ignoráns igazságszolgáltatás és a végeláthatatlan bürokrácia Bermuda-háromszögében bolyong tanácstalanul.

Többféle narratíva ígérete is felsejlik ezután: kibontakozhatna eleinte valamilyen bosszúhadjárat, majd nyomozás vagy menekülés, de az apa olyan jellegzetesen antihősies, hogy ezekből végül rendre semmi nem lesz. Ilyen az, amikor egy átlagpolgár thrillerszituációba keveredik – és végső tette ellenére átlagpolgár marad, minden tisztességével és gyarlóságával, megalkuvásával és megbánt lázadásával.

Ami viszont kialakul, az a nyomasztó atmoszféra, amihez a zene, a lassú tempó, a kihagyások és a szokatlan képkivágatok is hozzájárulnak. Visszatérő kép például, ahogy Jorge buszozik hazafelé, és a sajátos kompozíció miatt olyan fullasztóan szűknek érződik a helye, mint amilyennek a mozgástere is tűnik az események befolyásolásában.

A film több tekintetben is nagyon visszafogott. A nagy időbeli ugrások alig vagy semmilyen módon nem jelöltek, a főhős életében történt változások kikövetkeztethetők ugyan, de ki nem mondottak, a karakterek viszonyait pedig éppen csak jelzi néhány gesztus vagy félmondat. Az erőszak is kiábrándítóan drámaiatlan: nem hogy nem kerekít belőle mondjuk akciójelenetet vagy épp esztétikai élményt a rendező, de kifejezetten suta, néha meglehetősen gusztustalan (de az sem a vérfröcsögős értelemben), és mindig mentes bármiféle katarzistól.

Embert ölni 02

 

Embert ölni ilyen nyomorúságosan vontatott módon ritkán látni filmen – ennél egy légy lecsapása drámaibb esemény – de épp ettől: egy megrázó esemény ilyen pátosztalan eseménytelenségétől lesz a jelenet, és tulajdonképpen az egész film váratlanul feszültséggel teli. A gyilkosság utáni légüres tér aztán nem torkollik valami jelentős eseménybe, ahogy várnánk, ehelyett a nyomott légkör olyannyira megmarad, hogy már csak emiatt is szánhatjuk a végső tehetetlenségében valahol mégis csak szimpatikus “hőst”.

Végül nem hogy megnyugtató megoldás nincs, de valami szokatlan, kényelmetlen tehetetlenség marad a vetítés után a nézőben is. Furcsa, de a film működik, mert annyira felismerhetően, fullasztóan hétköznapi a hőse, hogy a váratlan zárlat, mint valami régóta tartogatott sóhaj, kellemetlenül erőteljesen enged szabadjára súlyos morális kérdéseket, amelyek tulajdonképpen végig ott suttognak a film alatt is, de annyira fojtott hangon, hogy sokáig talán fel se tűnik.

Persze úgy általában elgondolkodtató, hogy milyen elképzelhetetlenül nagy teher embert ölni. De ha ez történetesen egy drámai azonosulásra alkalmatlan, ugyanakkor valamilyen nyomasztó módon mégis túlságosan ismerős alakkal esik meg, mint amilyen Jorge, akkor az furcsamód mégis csak szívszorítóan átérezhető lesz.

A rendező egyébként csak a film legvégén teszi hozzá, mintegy mellesleg, hogy igaz történetet láttunk.

Avatar

Bolcsó Dániel

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..