A Titanic fesztivál minden évben az egyik legizgalmasabb felhozatalt ígérő nemzetközi seregszemle, melyben, úgy reméljük, idén sem kell csalódnunk. A program rendkívül változatos, nehéz kiválasztani, a csábítóbbnál csábítóbb filmek közül melyikre üljön be az ember. Íme a FIlmtekercs szubjektív listája – mi ezeket semmiképpen sem hagynánk ki!
‘71
Az észak-írországi konfliktus évtizedek óta óriási inspirációforrás a brit és ír művészek számára. Nemcsak Bono pályájának adott nagy lökést a fegyveres harcok feldolgozása, hanem például Paul Greengrass, a Bourne-filmek rendezője is a Véres vasárnappal váltott át tévéképernyőről nagyvászonra, hasonlóképp Steve McQueen is egy helyi politikai aktivista történetének adaptációjával robbant be a köztudatba (Éhség). Most itt van Yann Demange, akinek első nagyjátékfilmét véresre dicsérik a tengeren innen és azon túl – nem véletlen, hogy a Titanic is nyitófilmjeként választotta a ‘71-et. Pedig a története egyszerű: egy katona elszakad osztagától a súlyos ellenségeskedéssel terhelt Belfastban 1971 nyarán. Élete legrosszabb napja vár rá. Főszerepben Nagy-Britannia legújabb reménységgel, Jack O’Conellel a ‘71 lendületes, feszes, elemi erejű akciófilm mélyebb tartalommal. (Tóth Nándor Tamás)
Citizenfour
Visszanézve a 2010-es évek legfontosabb társadalmi kérdésének az adatvédelem tűnhet majd. Ahogyan feladjuk privát szféránkat, ahogyan felülemelkedik a kényelem az öntudaton. Ennek a folyamatnak egy sokáig emlékezetes mérföldköve a Citizenfour: nem azért, mert Oscart nyert, hanem mert egy emblematikus főszereplőt mutat be: egy olyan ritka embert, aki egymaga változtatott a világ folyásán. Elfogult (állítólag) és korántsem hibátlan a film: de puszta kultúrtörténeti fontossága miatt is meg kell nézned. Elvégre ott voltál, amikor mindez történt. Legfeljebb nem figyeltél. (Havasmezői Gergely)
Csadoros vérszívó
Nemcsak azért lenne vétek kihagyni a Csadoros vérszívót, mert ilyen címmel biztosan valami különlegesre bukkan a néző. És nemcsak azért, mert ez egy iráni vámpíros western, ami ezen felül ponyva, noir és horror elemekkel tarkított. Továbbá nem pusztán azért, mert a története valami extrán különleges: egy kietlen perzsa szellemvárosban mindenféle furcsa lény között megbújik egy vámpír tinédzserlány, aki módszeresen teszi el láb alól a gonosz embereket, mígnem egyszer szerelemre talál. Hanem azért, mert a Csadoros vérszívó egyszerűen felejthetetlen élményt jelent. (Tóth Nándor Tamás)
A csend képe
Pár éve Az ölés aktusa szinte felülírt mindent, amit addig a dokumentumfilmek korlátairól hittünk. Joshua Oppenheimer egy különleges kísérlet keretében szembesítette az indonéz népirtás egyik fő felelősét tetteivel úgy, hogy hollywoodi módszerekkel újraforgatta a hatvanas évek kegyetlen és véres eseményeit. Most, három évvel később visszatért Indonéziába, és elkészítette korábbi mesterművének párját. A csend képében egy áldozat testvérét ereszti össze bátyja gyilkosával. A csendesebb, visszafogottabb eszközökkel operáló dokumentumfilm a hírek szerint a látványosabb előzmény ellenére még hatásosabb. Néma kegyetlenség. (Tóth Nándor Tamás)
Hétköznapi vámpírok
Mi újat lehet még mondani a vámpírokról? A filmet rendezőként, forgatókönyvíróként és főszereplőként is jegyző Taika Waititi és Jemaine Clement úgy döntöttek, összeszedik nekünk a lényeget – hogy aztán egy óriásit csavarintsanak a már ismert kliséken. Az alkotópáros nem egyszerűen mockumentaryt forgatott, de az áldokut nyakon öntötte egy nagy adag humorral, minek eredményeként az új-zélandi-amerikai koprodukcióban készült Hétköznapi vámpírok a geg gegje lett. Aki valaha látott már életében vámpíros filmet, biztosan számíthat jó néhány összekattintásra. Ha még vannak kétségeid, a Te filmed-e a Hétköznapi vámpírok, olvasd el kritikánkat itt. (Molnár Kata Orsolya)
Snowpiercer
Koreában 2013-ben a legsikeresebb film egy helyi rendező mesterműve volt. A Snowpiercer egy vonatba zárt emberi közösség tablója, a jármű a szélsőséges időjárási viszonyok miatt lakhatatlanná vált bolygó utolsó lakóit szállítja. Az emberiség maradékának társadalmi tagozódása aszerint történik, hogy az adott egyén milyen távol helyezkedik el a mozdonytól – minél messzebb van valaki, annál alacsonyabb kaszt tagjaként él. Curtis (Chris Evans) azonban egy nap úgy dönt, fellázad.
Joon-ho Bong (A gazdatest, Madeo) elképesztő látványvilágot teremtett meg posztapokaliptikus disztópiájához, ráadásul óriási nevű színészeket is sikerült megnyernie sci-fijéhez: Chris Evans és Jamie Bell állnak a főszerepben, Olivia Spencer, John Hurt, Kang-ho Song, Alison Pill és Ed Harris brillíroznak mellékszerepeikben, a show-t azonban elveszi előlük a fantasztikus Tilda Swinton, aki szenzációs játékával felejthetetlen élmény minden néző számára. (Tóth Nándor Tamás)
The Duke of Burgundy
Túlfütött erotika, szadomazo, leszboszi szerelem – bizonyára sokaknak már ennyi is elég, hogy Peter Strickland legújabb filmje, a The Duke of Burgundy felkeltse figyelmüket. A magyar felesége révén sokáig Magyarországon élő direktor első filmjét, a Varga Katalin balladáját Erdélyben forgatta, s mostani alkotásában is hazai szakemberekkel dolgozott: a látványról Pater Sparrow (1), a vágásról pedig Fekete Mátyás gondoskodott. A filmet a Torontói FIlmfesztivál kritikusai nemes egyszerűséggel mesterműnek nevezték, ami nemcsak pajzánsága, de összetettsége és természetesen a már bizonyított magyar stáb miatt is mindenképpen érdemes a megtekintésre. (Molnár Kata Orsolya)
A tiltott szoba
Guy Maddin munkáját van, aki David Lynch és Wes Anderson találkozásának tartja – már csak ez elég lenne hozzá, hogy felkeltse érdeklődésünket A tiltott szoba iránt. Ennél azonban még többet kínál a kanadai kísérleti filmes legújabb alkotása: a némafilmek világát megidéző film a szürrealitás határmezsgyéjén egyensúlyozva repít el minket a találkozásig egy tengeralattjáró legénységével, erdei banditákkal, egy agysebésszel és egy zászlóaljnyi gyermekkel olyan színészek tolmácsolásában, mint Udo Kier (A nimfomániás), Mathieu Amalric (A Quantum csendje), Charlotte Rampling (Fiatal és gyönyörű) és Maria de Medeiros (Ponyvaregény). (Molnár Kata Orsolya)
Taxi
Iránban manapság igen bátor tett rendszerkritikus filmeket készíteni. Jafar Panahi (Offside) például húsz évre eltiltották hazájában a rendezéstől, idén azonban újabb filmmel jelentkezett, amelyet a legenda szerint szabályosan ki kellett csempészni a hatóságok elől, szinte mint a túszokat Az Argo-akcióban. Legújabb alkotását Berlinben Arany Medvével és a kritikusok FIPRESCI-díjával méltatták, pedig története igen egyszerű: Teheránban egy taxi utasai kifakadnak az ország társadalmi, gazdasági és politikai válsága kapcsán a sofőrnek. A nevüket nem vállaló amatőr színészek és a rendezőt megszemélyesítő sofőr intim beszélgetései egyfajta látleletet képeznek arról az országról, amelyben a világ különböző ideológiái évtizedek óta folyamatosan harcolnak egymással. (Tóth Nándor Tamás)
Újjászületés
Az amerikai függetlenfilmes Justin Benson és Aaron Moorhead filmjében, az Újjászületésben egy családi veszteségeket megélt kanadai srác, Evan (Lou Taylor Pucci), egyszer csak maga mögött hagy mindent, és vesz egy repülőjegyet: bárhová. Végül Olaszországban köt ki, napsütés, buli, pia, mintha a Lakótársat keresünk egy keményebb, ugyanakkor bizonyos szempontból líraibb feldolgozása kezdődne, de ehelyett valami egészen elképesztő fordulattal, életérzést és műfajt váltunk. Feszültség, félelem, misztikum és undor keveredik, romantika és horror friss szokatlansággal fonódik össze. Az ellentétes elemek azonban nem oltják ki, csak erősítik egymást, a film nem válik erőltetett próbálkozássá. A horror műfajával már korábban is operáló alkotók (Feloldozás, V/H/S: Viral) a kliséket elmélyítették, melynek eredményeképp egy fordulatokkal teli, filmnyelvileg is eredeti műfaji hibrid született. (Szin Karolina)
