Fesztivál Fókuszban

Titanic 2017: Tíz kicsi fegyvercsempész – Kereszttűz

Világsztárok szitává lövik egymást egy elhagyott gyárépületben – Ben Wheatley új filmje, a Kereszttűz pofátlanul szórakoztató, véres és kult-gyanús alkotás.

Ben Wheatley az az alkotó, akit itthon sajnos szinte sohasem látni moziban: egyedül a Vérturistákat karolták fel a magyar forgalmazók, a rendező többi filmjét (Halállista, Valahol Angliában, High-Rise és a mostani Kereszttűz) csak a tévében vagy fesztiválokon lehetett elcsípni. Pedig a középgenerációs rendező egyre fontosabb tényezővé válik a filmművészetben: érezhetően egyre összeszedettebb és szórakoztatóbb filmeket készít azzal együtt, hogy nem tagadja meg közönségbarátnak aligha nevezhető, bizarr témáit. Wheatley minden filmjében az emberi természet sötét oldalát vizsgálja – az érdekli, hogy mi történik, ha szabadjára engedjük az elfojtott indulatainkat, vágyainkat. Egyszóval Wheatley az erőszak krónikása, ezt legújabb akció-vígjátéka is megerősíti.

A Titanicon egyöntetű sikert arató Kereszttűz Wheatley eddigi legkönnyebben befogadható filmje: gyakorlatilag egyetlen másfél órás lövöldözős jelenet. Két bűnbanda találkozik egy bostoni üzemcsarnokban: az egyszerűnek ígérkező fegyvervásárlást viszont az elszabaduló indulatok és golyók élet-halál harccá változtatják. És ennyi: mindenki lő mindenkire, megoldás és tanulság nincs. Eleinte azért felmerülhet a kétség, hogy sikerül-e kitölteni a játékidőt kizárólag ennyivel, de egy komótosabb kezdés után Wheatley (állandó forgatókönyvíró-társával és egyben feleségével, Amy Jumppal közösen) bebizonyítja, hogy képes újra és újra megújítani a szereplők viszonyrendszerét, konfliktusaikat és céljaikat. Azaz a Kereszttűz a maga egyszerűségében is dinamikus amellett, hogy

vérességével perverzül szórakoztató fekete komédia.

Ha az alaphelyzetről vagy – helyszínről a Kutyaszorítóban jut eszünkbe, nem járunk messze a valóságról – a hangulat hasonló, a Kereszttűzből viszont hiányzik Tarantino drámai oldala; csak a jó dumákat, a sok vért és az extenzív zenehasználatot veszi át. Míg a Kutyaszorítóbant elsősorban a flashbackek teszik tartalmassá és tragikussá, Wheatley-nek nincsenek ilyen mélységteremtő vagy karakterépítő ambíciói: a néhány vonallal, de remekül megrajzolt, Guy Ritchie-t idéző, suttyó figurákat csak a jelenbeli tetteik alapján ítélhetjük meg. Ennyiben tehát talán elmarad a Kereszttűz a nagy elődtől, viszont a humorával, stílusosságával kárpótol: a filmzene például egy westernét idézi, ami egészen tetszetős távlatokat nyit az értelmezés számára.

Wheatleynek nagyon jól áll a hetvenes évek retrója, ezt már a High-Rise-ban is bizonyította: a csiricsáré ruhák, gagyi bajuszok és hangulatteremtő zenék a Kereszttűzben is meghatározó tényezők. Ahogy a morbid erőszak is régi ismerősünk a rendező munkáiból – ám az abszurd Vérturistákhoz vagy fojtogató High-Rise-hoz képest a Kereszttűz egészen könnyednek mondható: bár van egy-két gyomorforgató epizód, Wheatley ezeket azonnal fel is oldja a humorával. Egy biztos (és ez a nem túl nagy spoiler helye): nem érdemes túlságosan megkedvelni a figurákat, mert hiába küzdenek terminátorként, előbb-utóbb csúfos véget érnek. Amit viszont addig művelnek, az egészen elképesztő: hihetetlen, hogy olyan, általában egészen más szerepeket vállaló nagynevű színészek, mint Brie Larson, Cillian Murphy, Sam Riley, Armie Hammer vagy Sharlto Copley hagyják szitává lőni magukat. Érezhetően lubickolnak a szerepükben, így a poénok is remekül működnek (mondjuk Copley-tól már annyi is elég, ha megszólal a brutális akcentusával) és

le sem tudjuk venni a szemünket a vászonról.

Wheatley olyan fülledt atmoszférát teremt, amivel alig lehet betelni – nehéz elfogadni, hogy csak 90 percig tart ez az őrült ámokfutás. A Kereszttűzben minden lehetőség megvan arra, hogy kultfilmmé váljon – de ha ez nem is történik meg, egy sokszor nézhető, pofátlanul szórakoztató filmmel biztosan gazdagabbak lesznek azok a szerencsések, akik a Titanicon vagy máshol belefutnak.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. [email protected]

Hirdetés

Hirdetés