Fesztivál Fókuszban Kritika

Ki a vadász, ki a vad? – A bosszú

Térdig vérben gázoló rape and revenge sztori, könnyed kis embervadászat a sivatagban – A bosszú a női szemszögtől és az átgondolt részletektől lesz különleges.

A bosszú a hetvenes években induló rape and revenge-filmek receptjét ismétli meg. A Köpök a sírodra című darabtól eredeztethető, műfajilag sokszínű, de hasonló szerkezetű, háromfelvonásos történetek alaptípusában egy nőt megerőszakolnak, aki aztán a szörnyű traumából felépül és kegyetlen bosszút áll a tetteseken. A bosszú már a címével (Revenge) nyíltan utal a filmcsaládra, ugyanakkor a hangsúlyokat is jelzi: itt egyértelműen a harmadik felvonás a legfontosabb.

A rape and revenge-filmeket filmteoretikusként, de egyszerű nézőként is nehéz a helyén kezelni, elsősorban a hősábrázolás miatt: a csinos nőknek ugyanis brutális, vizuálisan is előszeretettel részletezett szekvenciákat kell túlélniük, hogy aztán nem kevésbé könyörtelenül állhassanak bosszút a megerőszakolóikon. Így gyakran az ilyen filmek nem többek exploitationnél: a nők vonzereje, az erőszakjelenet és a vérfürdő egyaránt a durván zsigeri, morálisan megkérdőjelezhető élvezeteket szolgálja.

Nem úgy A bosszúban. Az elsőfilmes Coralie Fargeat célja láthatóan az újítás: női rendezőként hiteles női nézőpontot képviselve árnyalja az ismerős formulát, így filmje úgy lesz piszkosul szórakoztató, feszült és stílusos, hogy közben nem a főhősnő után csorgatja a nyálát a néző. Nyilván totálisan átírni nem lehet a szabályrendszert, de korrigálni igen.

A történet szerint egy sármos, családos férfi fiatal szeretőjével, Jennel (Matilda Lutz) egy távoli luxusnyaralóban múlatja az időt, ám a vártnál hamarabb megérkeznek a férfi vadásztársai, egyikük pedig megerőszakolja a nőt. A férfinak csak a botrány elkerülése számít, ezért Jent lelöki egy szakadékba – a nő azonban csodával határos módon túléli a zuhanást, a hajtóvadászat irányát pedig megfordítja.

A bosszú férfihősei vadászatra gyűltek össze, amely végül megvalósul, csak kissé más játékszabályokkal és erőviszonyokkal, mint várták.

Fargeat reformjai a részletekben rejlenek. A bosszú erőszakjelenete kifejezetten visszafogott, a játékidő legnagyobb hányadát kitöltő vérengzés viszont éppen ellenkezőleg. A kettő között Jen igazi pokoljáráson megy keresztül, hiszen átszúrt hassal vánszorog a sivatagban, majd újjászületik, és szinte természetfeletti erővel felfegyverezve, női terminátorként tér vissza. Fontos azonban, hogy Jen az újjászületés előtt sem olyan buta szőke, mint amivé a férfiak le akarják egyszerűsíteni. Csupán egy gondtalan és vidám lány, akire a környezete ráhúzza az „aki dögös, az nyilván ostoba”-sztereotípiát. Ebből következően csak Jen az, aki végig megőrzi a méltóságát a filmben: a férfiaknak végig visszataszító a jellemük és viselkedésük, a halálukkor pedig kifejezetten szánalmasak. Egyikük vizel, másikuk mezítláb üvölt, harmadikuk meztelenül rohangál, amikor utoléri őket a nő. A bosszú mellesleg a #metoo-mozgalomban újra felszínre került, kényes kérdést is érzékletesen illusztrálja: attól még, hogy valaki táncolni szeretne, nem biztos, hogy le akar feküdni veled.

A történethez kiváló hátteret ad a civilizációtól távoleső, sziklás sivatagi környezet. Egyrészt plusz kihívást kell leküzdeniük a szereplőknek, másrészt könnyebben levetkőzik a bevett társadalmi normákat. A végtelen térben elhelyezett biztonságos és/vagy fenyegető nyaralóház és a mindössze négy szereplő összjátéka végig nagyon dinamikus, meglepetésekben bővelkedő. Kis színesként még a színpadi fegyverek mintájára az elején meglebegtetett hallucinogén is elfogyasztásra kerül. Ugyanakkor A bosszú példátlanul véres film is: sokatmondó, hogy a forgatáson folyamatosan művérhiánnyal küzdöttek. A végső, vérben tocsogó fogócskázás például nemcsak a feszültsége, de a látványa miatt is felejthetetlen. Néhány igencsak meredek jelenet is akad, így nem csoda, hogy a Titanic fesztiválvetítésén többen kimentek a teremből.

Az eddigiekből nem feltétlen következne, de A bosszúnak van humora is. Főleg képi poénok törik meg a sötét jeleneteket, például bevillanó asszociációk-hallucinációk és a játék a színekkel: nagyon látványosak a nyaralóház színes üvegfalai, Jen rózsaszín fülbevalói pedig a védjegyévé válnak. De a disszonáns zeneválasztás, a túlzások és a beszédes szimbólumok is többé teszik Fargeat filmjét egy egyszerű B-mozinál. A bosszú pazar elsőfilm, okos, átgondolt és stílusos – nagy szó, hogy a fesztiválszereplés után a magyar mozikban is látható lesz.

A 2018-as Titanicon írt kritikánkat a hazai bemutató kapcsán 2018. május 10-én frissítettük.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. gyongyosililla@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..