Kritika

A túlélés dicsősége – Operation Red Sea

Operation Red Sea

Az Operation Mekong anyagi sikere garantálta, hogy Dante Lam folytassa katonai akcióeposzát. Az Operation Red Sea azonban a zászlólobogtató hadi demonstráció ellenére árnyaltabb és ellentmondásosabb alkotás, mint elődje.

Dante Lam a 90-es évek végén kezdte meg rendezői karrierjét, és termékeny munkásságának köszönhetően a következő évtizedre már a hongkongi színtér egyik legmegbízhatóbb és legprofibb akcióspecialistája lett. Egyre magasabb technikai képzettsége ellenére sokáig nem felejtette el a karaktercentrikus, feszültséget és az akciót dinamikusan összegyúró alapokat. A Beast Stalker és a The Stool Pigeon az elmúlt évtized legkiválóbb hongkongi akcióthrillerei közé tartozik, de Lam mégis úgy döntött, hogy elszegődik a kínai nagy testvérhez popcornnal dúsított propagandát készíteni.

Jobb, ha nem kerülgetjük a forró kását, elődjéhez hasonlóan az Operation Red Sea is propaganda, aminek fő célja, hogy a filmvásznon demonstrálja Kína haderejét és katonáinak hősiességét. Elég csak annyit mondani, hogy a film nemcsak a Kínai Néphadsereg támogatását élvezi, de annak 90. születésnapjára készült el. Lam minden pénzt megkapott, hogy a leggrandiózusabb, leglátványosabb modern háborús filmet forgassa le, és ő ki is használta a lehetőséget. A kérdés ezek után már csak az, hogy vajon Operation Red Sea a nyugati nézőközönség számára is tud szórakoztató termékként működni? Fenntartásokkal, de igen.

Az Operation Mekonghoz hasonlóan a Red Sea is egy valós eseményt vesz alapul, ezúttal a fellángoló jemeni polgárháború miatt az országban ragadt kínai állampolgárok 2015-ös kimentését. A valóságban eléggé gördülékenyen lezajló akciót természetesen jócskán felturbózza az alkotói fantázia. Annyira, hogy még egy klasszikus terrorista-szálat is sikerül behozni, melyben egy újságíró (Hai Quing) felfedezi, hogy a szeparatisták vezére némi dúsított uránium segítségével kíván egy piszkos bombát gyártani, hogy ezzel a maga javára fordítsa a háborút. Ezt pedig természetesen ki más akadályozná meg, mint a kínaiak kimentését végző elitalakulat.

A leírás alapján, egy erősen B kategóriás, elrugaszkodott és eltúlzottságával szórakoztató akciótombolást várna az ember, ami leginkább az előd és a Wolf Warrior 2 mentén halad.

Viszont a fent említett „piszkos bomba” szál és a Chuck Norris-filmek esztétikuma, kizárólag az utolsó negyedórában jelenik meg. Addig a Red Sea hangulatban és stílusban sokkal közelebb áll a modern hollywoodi háborús filmekhez. Sokkal nyersebb, ridegebb és brutálisabb film, mint elődje, sőt meglepő módon sokszor szöges ellentéte a Wolf Warrior 2 könnyed eszképizmusának.

Míg a Mekongnak volt két azonosítható főhőse (az egyikük Zhang Hanyu ezúttal flottaparancsnoki szerepben szorul a háttérbe), addig a Red Sea-ben Dante Lam nem szán sok időt a nyolcfős csapat tagjainak megismertetésére, a tagok közül leginkább csak az osztag női nehézfegyveresét alakító Jiang Luxia fog megmaradni. Aki keménységben, kitartásban és a csapat egységének megtartásában sokszor köröket ver férfi kollégáira, Luxia pedig van annyira jó színésznő, hogy ne csak fizikailag hitesse el a szívósságát.

A forgatókönyvön nem sokat dolgozott Lam és csapata, a megvalósításon viszont annál többet.

A közel-keleti helyszíneken forgatott film minden képkockájából árad a technikai profizmus, az operatőri munka, a vágás, a vizuális megvalósítás szinte semmiben sem marad el a nyugati mércétől. Az első fél óra eléggé döcögősen indul, de amikor hőseink egyre jobban szembesülnek a túlerővel és küldetésük lehetetlen mivoltával, úgy válik a tempó egyre feszesebbé, az akció pedig szinte megállíthatatlanul dübörög az utolsó közel egy órában.

Az Operation Red Sea a csatajelenetekben villantja ki oroszlánkörmeit. Lam rendezése nemcsak stílusban és hangulatban idézi meg a Ryan közlegény megmentését és a Sólyom végveszélybent. Ilyen véres és naturalisztikus összecsapásokat nem gyakran lát az ember, a rendező pedig nem fél a golyó ütötte sebeken, a robbanások utáni maradványokon pásztázni.

Fejlövések, leszakadó végtagok, folyóként ömlő vér, a háború pokoli mivoltát nem kendőzi el a film.

Lam döbbenetesen intenzív energiával rendezi ezeket a szekvenciákat, sokszor még levegőt is alig merünk venni. Az osztag patriotikus hősiessége fokozatosan enyészik el a túlerő miatt, a kétségbeesett élet-halál harc és a túlélési ösztön veszi át a főszerepet. Míg Wu Jing a Wolf Warrior 2-ben újradefiniálta a „legyőzhetetlen szuperkatona” fogalmát, addig az Operation Red Sea kommandósai borzalmas veszteségek árán tudják csak bevégezni küldetésüket. A kötelességteljesítés végzetszerű tragikuma visszatérő motívum Lam filmjeiben, és itt érezhető, hogy Lam többet akar letenni az asztalra egy sima toborzófilmnél.

Ez a törekvés természetesen szembemegy a kötelezőnek számító zászlólobogtatással vagy a film elején látható hősies beállításokkal. Ez pedig egy eléggé felemás, hangulatában szinte skizofrén élménnyé teszi az Operation Red Sea-t. A kínai katonák bátorsága demonstrálva van, de az ár, amit fizetnek érte, inkább elriasztó, semmint buzdító. Jó kérdés, hogy ez az erősen nihilista szemlélet és a csaták brutalitása miként tudott átmenni az állami cenzorokon.

Éppen ezért az Operation Red Sea háborús filmként letesz annyit az asztalra (leginkább az akciók terén), hogy alkalmas legyen az egyszeri megtekintésre, ha le tudjuk nyelni a tényt, hogy annyira mély, mint egy pocsolya. A csaknem két és fél órás játékidő gyors tempóban száll el, és Dante Lam profizmusa továbbra is vitathatatlan. Ugyanakkor félek, Hongkong most vesztette el az egyik utolsó biztos kezű és legfontosabb zsánerfilmesét.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com