Fesztivál Fókuszban

Udine 2018: Sivár vidéken marakodó sárkányfog-vetemény – Wrath of Silence

Acélos, szikár bosszúfilm, torokszorító krimi, az uralkodó osztály elnyomásának allegóriája. Mindez és még ennél is több a Wrath of Silence, egy kiszámíthatatlan kanyarokat tevő, könyörtelen mestermű, ami torkon ragad és a vége után se ereszt.

Kevés ország van, ahol a filmeseknek olyan óvatosnak kell lennie, mint Kínában. A világ legnépesebb országának filmipara rohamos fejlődésen ment keresztül az elmúlt 20 évben, de a kultúrpolitika továbbra is keményen szabja, miről és miként lehet filmet készíteni. Történelmi film, látványorientált fantasy vagy militarista, hazafias érzelmű akciófilm esetén nem sok gondja lesz a rendezőnek. De egy kortárs, vagy ne adj Isten, társadalmi problémákat boncoló témánál jobb kétszer is meggondolni, vajon megéri-e a kockázatot. Vannak rendezők, akik nemcsak rá mernek menni erre az aknamezőre, de ki is használják az apró lehetőségeket. Xin Yukun közéjük tartozik.

A fiatal rendező már első filmjével a 2014-es Coffin in the Mountainnel is merész terepet választott: a nagyvárosoktól távoli, vidéki Kína sivatagos peremvidékét, ahol a hivatalos hatalom kevéssé van jelen. Lepusztuló falvak világát, ahol inkább az ősi farkastörvények uralkodnak, és a monoton, beszűkült életlehetőségek fokozatosan kiölnek minden emberséget azokból, akik hátramaradtak. Ez a nyomasztó tematika fejlődik tovább egy szinte univerzális pusztulástörténetté a Wrath of Silence-ben, ami viszont ezt a súlyos témát egy kiválóan megmunkált műfajturmixba rejti el.

Zhang Baomin (Song Yang) a nyugati határvidék egyik településén dolgozik bányászként. A néma, titokzatos múltú férfit környezete gyanakvással méregeti, de még inkább elszigeteltségre ítéli egy véres incidens után. A mindennapok rutinja egy nap megszakad azzal, hogy Baomin fia, Lei nem jön haza a juhcsorda felügyeléséből. Baomin kénytelen hátrahagyni beteg feleségét, és egyedül, mindössze egyetlen fényképpel járni a vidéket fiát keresve.

Baomin ekkor még nem is sejti, hogy kutatása két másik ember sorsával is összefonódik.

Az egyik Chang Wannian (Wu Jiang), aki a helyi szénbányák tulajdonosaként a környék tejhatalmú urának számít. Ezt a hatalmat és szinte beteges vadászszenvedélyét pedig hajlandó bárkin demonstrálni, aki útjába kerül. A másik ember Xu Weinje (Yuan Wenkang), aki évekig Chang házi ügyvédjeként szolgált, de most kész főnökét a hatóságok kezére adni. A három férfi tettei egyszerre gerjesztői és fokozói egy halálos macska-egér harcnak, mely sötét titkokat tár fel. És ennek a harcnak a résztvevői pedig ha kell, ölnek is, kegyelem nélkül.

Ha körül kéne írni a Wrath of Silence-t, már gondban vagyok, ugyanis tényleg nem sok mindenhez hasonlítható. Az elején leginkább egy modern, peremvidék-western képe realizálódik, amiben a néma, sztoikus főhős egymaga járja az iparosodástól lepusztult, kopár vidéket, hogy célját elérje és megtalálja elveszett gyermekét. Viszont amikor belép a többi szereplő, az iparvidéken és a szegény lakosokon élősködő félgengszter földesúr és emberei, úgy lép be a néző is egy egyre komplexebb filmbe. Megjelennek a város épületeinek sötét, árnyékos folyosói és termei, melyek kívülről csillognak, de árasztják a halál és a romlás bűzét.

A vidék méretei is kitágulnak, átvitt és szó szoros értelemben is.

A sziklás hegygerincek és szikkadt erdőségek, az embertelenség és a brutalitás demonstrálásának megjelenítőjévé válnak.

A Nem vénnek való vidék zakatoló, fojtóhurokként szoruló feszültsége találkozik az Oldboy noiros, bosszúfilmes hangulatával, miközben ott van Xin Yukun bármiféle idealizáltság nélküli, realisztikus ábrázolásmódja a kínai vidékről. Ahol durva arcú és modorú férfiak, illetve patriarchális családok élik szegényes mindennapjaikat, a lehetőségek és a remény hiánya pedig bölcsője az erőszaknak. A poros, félsivatagos, szikkadt terep, az agyag-téglaházak és fullasztó szénbányák világa formál egy olyan embert, mint Baomin, aki beszéd híján (nyelvét egy verekedés során leharapta) állati-apai ösztönöktől hajtva keresi az egyetlen dolgot, ami értelmet ad létezésének.

De az erőszak nem áll távol Changtól sem. Csak az egyszeri vidéki bányásszal ellentétben ő egyfajta felsőbbrendűség és hideg intellektualitás mögé kívánja rejteni gyilkos ösztöneit. A fényűzés, a fonográfról játszott klasszikus zene csak átverésre szolgál, a szobáját díszítő állati trófeák és az egyfajta kötelező „díszelemként” funkcionáló hússzeletelő már jobban megvilágítja valódi természetét. Az erőszak spirálja, az „erősebbé minden” elve forgatja a világot a Wrath of Silence-ben, ahol az emberiség igen közel áll ahhoz az apokaliptikus sárkányfog-vetemény hasonlathoz, amiről Vörösmarty Mihály írt kétszáz éve. Amikor pedig a puszta véletlenek egymás ellen hangolják Changot és Baomint, akkor az utóbbi rádöbben, nemcsak magáért és a fiáért kell küzdenie, de egy másik, ismeretlen férfiért és annak családjáért is.

Yukun fantasztikus érzékkel pakolja egymás mellé a rejtélyt, a feszültséget, a film minden képkockáját átitató kétségbeesést és bizonytalanságot. Nem látjuk előre, hogy mi fog bekövetkezni, mert ebben a történetben minden bekövetkezhet, és sokszor balladai homályban is tart bizonyos dolgokat a forgatókönyv, ami csak növeli a nézőben felépülő nyugtalanságot. A cselekmény lassan indul be, mint egy régi motor, de a gyönyörű fényképezés, a táj, a figurák és az időnként felbukkanó fekete humor segít átlendülni a nehézkes kezdeten.

A film közepétől viszont nem lesz okunk mosolyra, a vér is belénk fog fagyni.

Yukun olyan csonttörően intenzív és brutális akciójelenetekkel tarkítja a filmet, amihez hasonlót még a most nagymenőnek számító dél-koreai zsánerfilmekben is ritkán lát az ember. Szédületesen koreografált, ugyanakkor bármiféle túlzástól mentes bunyók, melyekben minden ütés és rúgás súlyát érezzük nemcsak fizikai, de dramaturgiai szinten is. Hiszen a harctér egyik oldalán egy olyan ember van, aki a végsőkig képes elmenni gyermeke visszaszerzéséért. A kamera és a vágás is kiszolgálja azt a nyers vadállatiságot, ami ezekben a verekedésekben felszabadul, a lezárás vériszamos, erdőbéli élet-halál küzdelme pedig még a Gyilkos túrát is megidézi.

A harci képességeit wuxia-ban csiszoló Song Yang félelmetesen erős a főhős Baomin szerepében. Gyűrött, szénporos arca, szakadt ruházata, vadul villogó tekintete és némasága miatt morgással és testbeszéddel való kommunikációja mindent elmond lényéről.

Egy őserejű, tragikus hőssé formálódik szemünk előtt, akinek ingatag élete úgy omlik össze, mint a hegyek, amiket a bányatársaság felrobbant

(a képi szimbolika se áll távol a filmtől). Mert a Wrath of Silence az a film, ahol a győzelem kérészéletű, a gonosznak kijáró büntetésnek nincs súlya, és visszahozni azt, ami elveszett, már nem lehet.

Nem tudom, miként tudta Xin Yukun ezt a sötét, nihilista remekművet áttuszkolni országa cenzorain, de sikerült neki. Mi pedig legyünk ezért hálásak, és reménykedjünk, hogy minél többször lesz képes ilyen gyöngyszemeket alkotni.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..