Fesztivál Fókuszban

Udine 2019: Egy nemzeti tragédia makroszintű lecsapódása – Birthday

Kevés traumatikusabb dolog létezik egy családtag elvesztésénél. A Birthday hiteles és megindító ábrázolása a veszteség utáni lélektépő űrnek és annak a fájdalomnak, amit egy gyermekét vesztett szülő tud csak megélni.

2014. április 16-án Dél-Korea történelmének talán legsúlyosabb hajókatasztrófája következett be, amikor a heves áramlatok és a rossz karbantartás következtében a Sweol nevű komp a tetejére fordult és elsüllyedt. Közel 300 ember vesztette életét, legtöbbjük középiskolás gyerek volt. A katasztrófa nemzeti gyászt, egyben politikai lavinát is magával indított, de a Birthday okos és ízléses módon nem a bekövetkezett tragédiát kívánja megfilmesíteni. Hanem annak utóéletét, hogy az áldozatok családjai vajon miként képesek túllépni ezen a tragédián, ha ez egyáltalán lehetséges.

A Birthday egy család és a körülöttük lévő emberek mindennapjain keresztül boncolgatja ezt a témát. Soon-nam (Jeon Do-yeon) és Jung-il (Sol Kyung-il) házassága már évek óta egy romhalmaz. Az anya egyedül neveli a hátramaradt kislányt, Ye-solt, miközben az apa hosszú évek után először tűnik fel és próbál ismét apa és férj lenni. Helyrehozni és bepótolni mindazt az időt, ami elmúlt. Kettejük elhidegült, sérelmekkel és fájdalmakkal teli kapcsolatára ólomsúlyként nehezedik fiuk, Su-ho hiánya, aki a kompbalesetben vesztette életét. Jung-il próbál szembenézni és továbblépni, Soon-nam viszont foggal-körömmel ragaszkodik gyermeke emlékéhez.

A film eleinte lazán strukturált jelenetek összességének tűnik, egyszerű napi cselekvéseket (reggeli, iskolába menés, Jung-il álláskeresése vagy munka) és hétköznapi párbeszédeket látunk. De a Birthday pont ezekből a hétköznapi szituációkból bontja ki fokozatosan a háromtagú, csonka családban uralkodó felbolydult lelki viszonyokat, titkokat. Hogy anya, apa és kistestvér miként, milyen formában éli meg a gyászt, és mit tud kezdeni azzal a teherrel, ami rájuk szakadt. Viszont a film szemlélődő tekintete nemcsak rájuk fókuszál, hanem közvetlen barátaikra, rokonaikra, Su-ho egykori osztálytársaira is.

Egyfajta pillangó-hatás módjára látjuk, kire miként hatott a tragédia, miként próbál vele szembenézni és továbblépni.

Látjuk, ahogy Soon-nam részese egy aktivista csoportnak, akik ébren kívánják tartani a tragédia emlékét, és ezzel további felelősségvállalást kicsikarni a kormányból a kompenzációnak számító pénzjáradék elfogadása helyett. Amivel a film finoman és visszafogottan, de rátapint a baleset társadalmi hatására is, és arra, hogy a politika miként próbálta szőnyeg alá söpörni az egészet és minimalizálni saját felelősségét a tragédiában.

Lee Jung-un rendezőnő, aki korábban Lee Chang-dong (Gyújtogatók, Poézis) asszisztense volt, a szociális realizmus és a visszafogottság kettősével tompítja azt az érzelmi túlcsordulást, amik általában jellemzőek egy koreai melodrámára. Nincsenek eltúlzott, sokkhatást kiváltó fordulatok, csak a normális kerékvágás visszaállítására tett próbák. A karakterek fájdalmasan emberiek, gyarlók, sokszor önmaguk legnagyobb ellenségei, mert gyengeségeiket csak felerősíti a folytonos gyász és a továbblépés képtelensége. Leginkább Soon-nam testesíti meg ezt, aki sündisznó módjára bezárkózik, hevesen ellenállva bármilyen kísérletnek, ami le kívánná venni a terhet a vállairól. Észre se véve, hogy ezzel miként tesz kárt azokban, akik körülötte vannak és segíteni próbálnak.

Jelenetről-jelenetre, rétegről-rétegre bontja ki előttünk a film a szereplők belső és külső világát.

Hogy az olyan apróságoknak, mint az előszobában égve hagyott villanynak, vagy egy második kinn tartott horgászbotnak Jung-il időközi túrázásain milyen szimbolikus jelentése van. Súlyos témákkal dolgozik a Birthday, mégse esik se a depresszív búskomorság, se a szájbarágós, ízléstelen giccs csapdájába, köszönhetően Jung-un érzékeny, empatikus, mégis távolságtartó rendezésének. Az életkép-szerű dramaturgiát és a hiteles dialógusokat pedig még vizuálisan is megtámogatja a letisztult, sokszor statikus kamerával dolgozó operatőri munka.

A Birthday hitelességét legfőképp a kiváló színészi játék adja meg, de ez nem meglepő tekintve, hogy a két főszereplőt Dél-Korea legelismertebb drámai színészei formálják meg.

Sol Kyung-il megváltást és bocsánatot kereső, talajt vesztett apafigurája leginkább a 19 évvel korábbi Mentacukorka hasonlóan lecsúszott protagonistájához hasonlítható. Bár az itteni figurájában ezúttal van elég elhatározás, hogy lelki támasza legyen családjának. Az igazi jutalomjáték Jeon Do-yeoné, akinek már van tapasztalata a lelki fájdalomtól megroppanó anya szerepében (Rejtett napfény). Ridegsége, meg nem alkuvó természete csupán egy külső maszk, ami mögé szenvedéseit próbálja rejteni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kettőjükhöz hasonlóan hiteles mindenki más, különösen az anyja időszakos kitöréseit elszenvedő Ye-solt játszó Kim Bo-min, aki fiatal kora ellenére mutat be egy lenyűgözően erőteljes és megható alakítást.

Ha valahol elcsúszhat sokak számára a Birthday, az a címadó nagyjelenet, ahol a szereplők egybegyűlnek Su-ho születésnapján, hogy megemlékezzenek róla. Ebben a jelenetben Lee Jung-un már szabad utat ad a sírás-rívásnak, ami alapvetően nem lenne gond, csak kicsit olyan érzése lesz az embernek, mintha a szereplők egymásra próbálnának ebben licitálni. Lehet, hogy csak az én cinikus, kérges, nyugat-kelet-európai szívemnek volt kellemetlenül hosszú ez a szekvencia, különösen az ezt megelőző száz perc tekintetében.

Viszont ennek ellenére mindenkit bátorítok a Birthday megtekintésére. Halk szavú, de erőteljes, megható dráma olyan küzdelmekről, amelyek sokak számára mindennaposak és átélhetőek. Nem köntörfalaz, nem hazudik. Nem mondja ki, hogy egy csapásra happy end lehet, mert nincs ilyen a való életben sem. Az élet megy tovább a maga nehéz, küzdelmes medrében, de ha vannak mögöttünk olyanok, akikre támaszkodhatunk, talán nem szakadunk meg a világ súlya alatt.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..