Fesztivál

Udine 2019: Ecc-pecc-kimehetsz, hullazsákból kijöhetsz – Bodies at Rest

Fegyveres gengszterek kontra patológusok – dióhéjban erről szól a Bodies at Rest. Totálisan abszurd és módjával szórakoztató B film, amit sörözős estékre terveztek.

Kevés rendező mondhat magának olyan furcsa és bizarr kanyarokat vevő karriert, mint Renny Harlin. A finn származású direktor alacsony költségvetésű horrorok (Börtönhalál, Rémálom az Elm utcában 4) mögül került a Die Hard 2 rendezői székébe. Kasszasikerek és megabukások jelölték útját a ’90-es években, hogy aztán a 2000-es évek közepére végleg kiessen Hollywood kegyei közül. A DVD piacra szánt filmek purgatóriumából végül Jackie Chan és a kínai filmipar mentette meg (Skiptrace), Harlin pedig látszólag végleg áttette székhelyét a Demokratikus Népköztársaságba. A Bodies at Rest már sorban a harmadik távol-keleti filmje.

Karácsony napja, Hongkong. Nick Chan (Nick Cheung) patológus éppen utolsó munkanapjának végéhez készülődik fiatal asszisztensnője, Lynn (Zi Yang) társaságában. A békés egyensúlyt három maszkba bújt fegyveres borítja meg, akik nem pénzt követelnek, hanem egy hulla felboncolását és a benne lévő golyót, ami összeköti a triót egy rablógyilkossággal. Ez persze egy klasszikus macska-egér játékot indít el, aminek során a két orvos próbálja kijátszani a három fegyverest egymás ellen, de a véres összecsapás elkerülhetetlen.

A nagyzolásra és pénzszórásra hajlamos Harlin jócskán pórázt kaphatott, mert a Bodies at Rest egy klasszikus high concept film. Egy helyszín pár szereplővel és feszes, másfél órás játékidővel. Viszont az elmondható, hogy a maximumot próbálja kipréselni abból a kevés lehetőségből, ami a rendelkezésére állt. A nyitójelenet városi neonfényei literszám ömlő esővel párosulnak, ami akarva-akaratlanul is összeszorítja hőseinket és a gonoszokat. Bujdosás folyosókon, szellőzőkben, szobasarkokban. Harlin pedig nemcsak akciófilmes profizmusát, hanem a régi horrorfilmes múltját is felcsillantja néhány jelenetben, például amikor Zi Yang hullazsákokban rejtőzködik a slasher módjára utána kutató rosszarcúak elől.

A film egyedi premisszája és helyszíne adná magát az önironikus hangnemhez vagy a fekete humorhoz, de a Bodies at Rest inkább az átlagos akció-thrillerek fapofájával és sodró tempójával rendelkezik.

A dramaturgia egyszerű, de hatásos logikával épül fel. Egy veszélyes szituáció megoldva, rögvest kettő másik fejlődik belőle. Ha hőseink elszöknek a rosszak elől, tuti, hogy elszakadnak egymástól, nem nyílik egy ajtó vagy ablak, vagy épp nem hallják meg a másik segélykiáltását. Akció akció hátán, addig se gondolkodik a néző a sztori abszurditásain és fordulatain, a kilógó mellékszálakon (pl. Nick rablásban meghalt feleségének története, aminek se helye, se értelme nincs a cselekményben) vagy az enyhén szólva vékonyan megírt karakterrajzon.

Mivel a film nagy része üldözések, verekedések és tűzpárbajok sorozatából áll, megnyugtató konstatálni azt, hogy ha van büdzsé, tisztességes stáb és motiváció, Harlin továbbra is tudja, mit kell ezen a téren csinálni. Az akciók gyorsak, feszesek, profin vannak filmezve-vágva, sokszor meglepően kreatívak és brutálisak – szóval majdnem olyanok, mint a hongkongi aranykorban. A Die Hardból ismerős üvegcserepekben való fürdőzésen ezúttal szegény Zi Yang esik át, Nick Cheung pedig annyi ütést kap be, ami még John McClane-nek is sok lenne.

Meglepően működőképes összetevő még a Chan doktor és a bandavezér (Richie Jen) közötti dinamika, utóbbi mintha még élvezné is, hogy egy olyan ellenféllel kerül szembe, akinek nem az ökle, hanem az elméje éles. Viszont ez is inkább csak annak köszönhető, hogy két tapasztalt hongkongi színészveteránt látunk ezekben a szerepekben, akik még egy telefonkönyv felolvasását is hitelesen tudnák megoldani. Mindenki más rajtuk kívül elképesztően rossz, amit még külön fokoz a kantoni és az angol dialógusokat keverő forgatókönyv (mintha az érte felelős David Lessner egy Google fordítóban hagyta volna a felét).

A Bodies at Rest azonban nem a patinás párbeszédeken csúszik el, sokkal inkább az utolsó húsz percen.

Az még hagyján, hogy Harlin még egyet akar a történeten csavarni, ami inkább kínosan izzadtságszagú, mintsem meglepő. De az addig kifejezetten hatásos Die Hard – A betolakodó hibrid átlépi azt a láthatatlan, de kritikus határvonalat, ami után már inkább csak a fejét fogja az ember. Hőseink MacGyverré válnak, majd gyorsabban regenerálódnak, mint Farkas, Harlin pedig gagyi lassításokkal és a régi Pentium számítógépek adatbankjából előhalászott robbanásokkal próbálja fokozni az izgalmakat.

Nem mindennapi „élmény,” amikor élőben láthatod a pillanatot, amikor elfogy egy film költségvetése.

A Bodies at Rest pedig ezt is tálcán kínálja, ám emellett ha nehézkesen is, de teljesíti feladatát, hogy végül hőseihez hasonlóan megtépázva várja a felmentő stáblistát.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..