Fesztivál Fókuszban

Udine 2019: Ellenség a zárt ajtó mögött – Door Lock

A nagy példaképhez mindig nehéz felnőni: erről tanúskodik az Amíg alszol dél-koreai változata a Door Lock is, ami még legjobb pillanataiban is csak elfogadható tisztelgés, de inkább egy megfáradt és fantáziátlan rókabőr.

Tradicionálisan sem Spanyolország, sem Dél-Korea nem tekinthető horrorfilmes nagyhatalomnak, viszont az elmúlt évtizedben mindkét náció elkezdte behozni a lemaradást. Koreai oldalról a Két nővért, a The Wailinget vagy a The Hostot lehet igényes példának felhozni, míg az Ibériai-félszigeten Jaume Balaguaro és Paco Plaza párosa tett sokat a zsáner helyi előretöréséért. Az utóbbi alkotópáros egyik tagja Balaguaro hozta össze a 2011-es Amíg alszolt, amit joggal emlegetnek az elmúlt évek leghátborzongatóbb pszichothrillereként, mert kevés film hozta át olyan zsigeri hatással a voyeurizmus és a zaklatás kiszolgáltatottságát.

Kicsit meglepő, hogy a Távol-Kelet gyorsabban lecsapott az újrafeldolgozás lehetőségére, mint Hollywood. Persze ez magával is hozza az örök kérdést, hogy vajon sikerült-e megőrizni mindazt, ami jóvá tette az alapanyagot vagy hozzátenni bármi pluszt, ami a kulturális különbségekből fakad. A Door Lock itt-ott meg is próbálkozik ezzel, de a végeredmény felemásnak, félresikerültnek érződik. Leginkább azért, mert inkább a Horrorfilmes Sablonok című nagykönyvből pipálgatja ki a lényeges pontokat, aztán úgy tesz, mintha olyan eredeti lenne, mint elődje. De azért ennyire ne szaladjunk előre.

Kong Hyo-Jin alakítja a csöndes Jo Kyung-Mint, aki magányosan él nagyvárosi lakásában, karrierjében és magánéletében egyszerre visszahúzódó és meghunyászkodó. Egysíkú és monoton életében azonban egyre jobban halmozódni kezdenek a riasztó furcsaságok: hiába alszik látszólag jól, szédelegve ébred, úgy érzi, mintha valaki követné, minden mozdulatát megfigyelné, és idővel arra is bizonyítékot talál, hogy valaki a lakásába is betört. Legjobb barátját leszámítva Kyung-Min környezete megvető közönnyel reagálja le a nő egyre fokozódó félelemét és paranoiáját. Az események viszont akkor lépnek új szintet, amikor Kyung-Min holtan találja egyik kollégáját lakásában. Vajon tényleg valaki más játszik vele, vagy az ő elméje kezd megbomlani? És ha tényleg más a gyilkos, akkor ki lehet az?

A Door Lock forgatókönyvíróinak javára lehet írni, hogy ügyesen kikerülik Balaguaro filmjének control+c, control+v típusú másolatát és megpróbálják nemcsak egy más kontextusba, de más módon is megközelíteni a sztorit.

Egyrészt a spanyol vidék régi körfolyosós bérházainak nyikorgó padlójú, gótikus tereit a koreai nagyvárosok rideg, szenvtelen modernizmusa váltja fel (kulcslyuk helyett egyéni nyitókódos ajtók vannak). Másrészt átalakítják az izgalomkeltést is. Az eredeti változat feszültsége nem abból eredt, hogy ki a hunyó, hanem hogy meddig megy el, ezzel szemben a Door Lock dramaturgiája egy klasszikus whodunit módjára épül fel. Lee Kwon rendező pedig a krimit csak jóval később viszi el egy pattanásig feszült horror-thriller irányába. De a perspektíva is megfordul, ezúttal ugyanis nem a leselkedő, hanem az áldozat szemszögében maradunk a film egésze alatt.

A gondok nem is a szándékkal kezdődnek, sokkal inkább a kivitelezéssel. A helyszínek – legyen szó a  sokemeletes lakóépületek kihalt folyosóiról vagy a város szokatlanul kihalt utcáiról – jól megteremtik azt a nyugtalan és elidegenítő érzést, amit a főhősnő érez napi 24 órában. De ezt sártengerként rondítják el az olcsó, orkánszerű hangeffektusokra építő ijesztgetések. A nyomozós vonal is csak addig hatásos, amíg Kyung-Min egymaga próbál a dolgok után járni, a játékidő felétől azonban egyre kiszámíthatóbbak a fordulatok, és az edzettebb nézőknek a leselkedő valódi kiléte se lesz nagy meglepetés (hiába próbál bedobni a film egy ezt félreterelő karaktert).

És persze maga a antagonista személye: Luis Tosart az Amíg alszol­ban nemcsak kinézete tette hátborzongatóvá, hanem gonoszságának realisztikus banalitása is: egyszerű „miért-ne” alapon követi el egyre rémisztőbb tetteit és teszi tönkre mások életét. Vele szemben a Door Lock antagonistája egy eltúlzott sorozatgyilkos-karikatúra, aki látszólag még teleportálni is képes.

De a film legfőbb Achilles-sarka nem a hajmeresztő fordulatoktól sem visszariadó forgatókönyv, sokkal inkább a lassan vánszorgó tempó, amit a cselekmény kibontakozását és a feszültségét is folyamatosan kioltja. Hiába teremti meg nagy nehezen a technikai stáb a fojtogató hangulatot, ha a fantáziátlan és fapados rendezés ezt szétveri. Alig 100 perces a film, mégis hosszabbnak érződik minden perc és minden jelenet. Pedig az igényes operatőri munka, a zene, a színészek többet érdemelnének.

A Door Lock egyedül az utolsó félórában kezdi megtalálni a sebváltót, amikor a főhősnő és nemezise végre szemtől szembe kerül egymással.

Előbb egy elhagyott, romos épületekkel teli lakónegyedben, majd egy szintén elhagyatott, sötét kórházban. Az itteni szekvenciák már tempósak, izgalmasak és tartalmaznak néhány jó ötletet is (amik közül párat biztos más filmekből vettek át, csak én nem vettem észre). Még az sem zavart, hogy az addig valamennyire realisztikus pszichothriller köntöst teljesen ledobják az alkotók egy klasszikus üldözős, vérgőzös slasher kedvéért. Mert ez paradox módon jobban sül el.

Ami pedig az európaiból az ázsiai kontextusba való váltást illeti, ha valamiben tényleg sikeres a film, akkor annak a kiszolgáltatottságnak és félelemnek az érzékeltetésében az, amit egy zaklatást elszenvedő áldozat érezhet. Amikor tudod, hogy valaki bemászott az életedbe, figyeli minden mozdulatodat, és nem tehetsz ellene szinte semmit. És hogy ez a szituáció milyen pokoli lehet egy nőnek, főleg egy olyan konzervatív, erősen férfiközpontú társadalomban, mint a dél-koreai. A rendőri szerveknek, az őt körülvevő férfiaknak, de még női kollégáinak is sokkal könnyebb Kyung-Mint egy bogaras bolondnak elkönyvelni, semmint valóban helyt adni gyanújának és félelmeinek. Ez viszont nagyban köszönhető az őt megformáló Kong Hyo-Jinnek, akinek meglepően visszafogott és hiteles alakítása toronymagasan kiemelkedik mindenki közül.

Összességében nem egy borzalmasan rossz, sőt néhány helyen egész kompetens és az átlagnéző számára bőven nézhető darab a Door Lock.

Olyan, ami sokkal könnyebb és fogyaszthatóbb bevezető lehet egyeseknek az ázsiai horrorba. De a hibái, sablonjai így is elég nyilvánvalóak, hamarabb ráesik a feledés homálya, és emiatt egyértelműen nem éri el azt a hidegrázós utóhatást, mint az Amíg alszol. Hogy mást ne mondjak, elég ritka az, amikor egy nyugati filmnek merészebb és könyörtelenebb zárlata van, mint egy távol-keletinek.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..