Kritika

Igazi detektívek az esőerdő mélyén – Motif

Sejtelmes, fenyegető helyszínek, egymással marakodó nyomozópáros és egy egyre rejtélyesebbé váló emberrablás. Ezúttal viszont nem Amerikában, hanem Malajziában. A Motif igazi ínyencség egy filmrajongónak, és bizonyítja, hogy a neo-noirnak a Távol-Keleten is van létjogosultsága.

Könnyű lenne bizonyos filmeket azzal elintézni, hogy csak azért érdekesek, mert egy olyan országból jöttek, ahol nem az angol számít anyanyelvnek, és nem New York vagy Los Angeles ismerős utcáin játszódik a cselekmény. A Motif esetében valóban megvan az alapvető egzotikum – hisz egy jellegzetesen erőteljes képi világú, társadalmi témákat és személyes démonokat egyaránt boncolgató, neo-noir beütésű detektív-thriller valóban nem sűrűn jön Malajziából. Viszont a nyugati elődök puszta másolása helyett egy bátor, eredeti, az ország sajátosságait kidomborító és remekül megírt filmet kapunk, amit bátran lehet egyfajta távol-keleti True Detective-nek hívni.

Vidéki kisváros: nyomtalanul eltűnik egy fiatal kamaszlány, akit több nap után se találnak a helyiek. Hamarosan a helyszínre érkezik Dewi (Sharifah Amani), a fiatal nyomozónő, akit a fővárosból rendeltek ki felettesei az ügy megoldására. A határozott, kemény és eszes nő hamar felderíti, hogy az ügy korántsem lehet egy szimpla elszökés: az eltűnt a városka helyi nagyurának, Hassannak a lánya, akinek pozíciója a közösség vezetőjeként kívülről sziklaszilárd, belülről ingatag. Hassan sok sötét titkot és sok ellenséget halmozott föl az évek során, akiknek mind lehet indítékuk elrabolni a lányt. De lassacskán az is kiderül, hogy valójában az egész városka tele van súlyos titkokkal, amik pókháló módjára szövik be az egész ügyet.

Dewi persze belevág a felgöngyölítésbe, de nincs könnyű dolga: nagyvárosi, modern, emancipált nőként és rendőrtisztként többszörös kívülállónak számít a kistelepülés lakóinak szemében, akik gyanakvóan és zárkózottan reagálnak kérdéseire. Inkább magukban tartják az igazságot. Begyöpösödött, konzervatív férfi kollégái (főleg a mellé rendelt nyomozó, Rizal) nehezen tartják unortodox módszereivel a lépést. Telik az idő, a kisvárosban az ügy miatt egyre jobban fokozódik a feszültség, ami bármikor erőszakba torkollhat. Dewi pedig maga is érzi, hogy minél mélyebbre megy, annál forróbbá válik körülötte a levegő.

A Motif talán legnagyobb erőssége, hogy egy látszólag hagyományos detektívtörténet mögött képes számos társadalmi témát boncolgatni.

Legyenek azok osztálybeli különbségek (gazdagok kontra szegények), nemi egyenlőtlenségek, családon belüli vagy akár másfajta szociális feszültségek. Malajzia megosztottsága – az országban több népcsoport, vallás (iszlám, hinduizmus, buddhizmus) van egy fedél alatt – a kisváros és a film különböző karaktereiben ölt testet. Akik egyszerre küzdenek külső környezetük elvárásaival és saját démonaikkal szemben is.

Dewi a modernitás megtestesítője, aki pusztán a státuszával (egy női nyomozó) kilóg környezetéből, karrierje és magánélete azonban pengeélen táncol. Önfejű, a tradíciókat tiszteletben nem tartó magánakcióit társa, Rizal próbálja kordában tartani, aki inkább a közösséghez és azon belül is Hassanhoz próbál hűséges lenni. Viszont ez az a bizalom, amit az események fokozatosan egyre jobban megingatnak benne. Hassan bölcsnek és mindenki által tisztelt, konzervatív földesúrnak tűnik, ám szép fokozatosan kiderül, hogy se becsülete, se tekintélye nincs, hatalma pedig mind családja, mind mások fölött egyre mulandóbb.

Az erősen női perspektíva, a szociális témákat és karakterdrámát egybegyúró forgatókönyv, valamint az érzékeny rendezés szokatlan ebben a műfajban.

Ezt a fenti perspektívát viszont pont az hozza be és teszi hitelessé, hogy a film írója és rendezője, Nadiah Hamzah szintén nő. Aki elsőfilmes, fiatal direktor létére tanítanivaló gördülékenységgel kerüli el a műfaji konvenciók csapdáit. Úgy képes országáról, a társadalmi megosztottságokról, a maláj nők erősen ellentmondásos helyzetéről nyilatkozni, hogy a Motif nem válik egy karót nyelt, unalmas doku-drámává. Végig izgalmas, csavaros és lendületes krimi marad, aminek éppenséggel van némi mondanivalója is a sok nyomozás mellett.

Ráadásul Hamzah alig másfél óra alatt képes ezt a sok témát, fordulatot és karaktersorsot végig zongorázni, ami azt jelenti, hogy nincs egy felesleges jelenet, egy túlnyújtott pillanat sem az egész filmben. Még sincs az az érzésünk, hogy fejvesztve lohol, inkább határozottan halad a maga útján, akárcsak Dewi. A füllesztő, fojtogató, árnyékokban és szikár helyszínekben gazdag dzsungel-noir hangulatot tovább fokozza Zainudin Mohamed fénnyel, köddel, fakó színekkel és éjjeli sötéttel játszó operatőri munkája és a hangulatos filmzene is. A nyugati szemnek teljesen ismeretlen színészek közül se lehet senkire azt mondani, hogy rosszul teljesít. De Sharifah Amani bátor, megingathatatlan igazságérzetű, mégis sebezhető hősnője mindenképp kiemelkedik közülük, karizmája még a középszerűbb mondatoknak is súlyt ad.

Az elsőtől az utolsó képkockáig lebilincselő, remekbe szabott debütálás a Motif, aminek kisebb hibái fölött (pár elkapkodott jelenet és ügyetlenül elvarrt szál, néhány technikai melléfogás) könnyen szemet lehet hunyni.

Az udinei vetítésen (ami egyben a világpremier is volt), a fiatal rendezőnő külön köszönetet mondott a filmfesztiválnak. Hiszen a fesztivál keretein belül megszervezett alkotói workshop volt az, ahol egykor szárba szökkent a filmterve, ami végül egészestés formában is kivirágzott. Csak remélni tudom, hogy idővel a világ más tájaira is eljut a Motif, és ezzel egy újabb izgalmas távol-keleti film is reflektorfénybe kerül.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.