Fesztivál Fókuszban

Udine 2019: Egri csillagok a Koreai-félszigeten – The Great Battle

Ha van lényegre törő és egy film egészét tökéletesen lefedő cím, akkor a The Great Battle mindenképp közéjük tartozik. Méretekben és megvalósításban egyaránt grandiózus nagy nemzeti eposz, ugyanakkor még a nyugati nézőket se idegeníti el magától.

A sok közül van egy műfaj, amiben Dél-Korea nem nagyon tud hibázni: a történelmi filmek. Legyen szó valós eseményeket feldolgozókról (Az admirális) vagy kissé elrugaszkodottabb, stilizáltabb alkotásokról (Kundo: Age of the Rampant) az biztos, hogy sem pénzt, sem erőforrást nem sajnálva, apait-anyait beléjük tesznek a rendezők. Hogy a Távol-Kelet már nemhogy verseng, de sokszor már maga mögött is hagyja Hollywoodot a sokstatisztás gigaeposzok terén, egyre kevésbé meglepő. Ahogy a többmilliós nézőszám és anyagi siker sem. Elég csak a korabeli hatalmi intrikákkal, csatákkal és persze némi tiltott szerelemmel dúsított sorozatok világszintű sikerére gondolunk (A királyi ház titkai és társai), már könnyebben érthető, miért is váltak az ilyen filmek a koreai filmipar zászlóshajóivá. Közülük is kevés büszkélkedhet olyan nagy méretekkel, mint Kim Kwang-sik harmadik egészestés filmje, a The Great Battle.

Többhónapos forgatás, rekordmértékű büdzsé és statiszta, egy korabeli vár élethű másának megteremtése – csak ennyire vette komolyan a feladatot a rendező. Jómagam nem vagyok járatos a koreai történelem régi nagy háborúiban, mégis elég hamar nyilvánvalóvá vált számomra is, hogy ez a história legalább annyira fontos szerepet játszhat a keleti ország lakóinak történelmi tudatában, mint számunkra Eger 1552-es ostroma és Gárdonyi Géza azt feldolgozó klasszikusa.

A hasonlóságok nem is annyira távoliak, mert a The Great Battle központjában is egy hosszú ostrom áll. Kr. u. 645-öt írunk, amikor a kínai császár Tang Tai-cung úgy döntött, meghódítja a Koreai-félszigetet. A hatalmas túlerő hamar felemésztette a koreai (akkortájt kogurjói) királyság seregének nagy részét, így a betörő császári seregek előtt csak egy akadály állt. Az Ansi erőd és annak bátor parancsnoka Yang Man-chung (Jo In-sung), aki egy maréknyi jól képzett védő, sok bátorság és némi taktikai zsenialitás segítségével 88 napig ellen tudott állni az óriási túlerőnek. Ennek az ősi állóháborúnak állít emléket a film.

Ahogyan erre számíthat az ember, a nagyszabású ostrom és a dübörgő csaták teszik ki a The Great Battle 136 perces játékidejének nagy részét.

Olyannyira, hogy csatával is kezdődik, amiben a kínai császár erői úgy mennek keresztül a koreai gyalogságon, mint forró kés a vajon. A mészárlást is csak hajszállal ússza meg a fiatal kadét Sa-mul (Nam Joo-hyuk), akit a tábornok az Ansi erődbe küld. Rajta keresztül ismeri meg a néző a védőket és a parancsnokot, aki nem magáért, hanem az erődben élő családokért hajlandó az utolsó leheletéig küzdeni. Ami egyben azt is jelenti, hogy Man-chung nyíltan megtagadja a hadsereg tábornokának parancsát, miszerint hagyja hátra az erődöt és egyesítse csapatait a többiekkel. A csata vérzivataros forgataga kemény tesztnek veti alá Sa-mult: hogy mit is jelent a becsület, a parancs kötelezettsége és a bátorság. És hogy valójában kihez hű: feletteseihez vagy az emberekhez, akiket véd?

Abban egészen biztos vagyok, hogy Kim Kwang-sik nem izzadt meg, amikor a forgatókönyvet megírta. A sztori és dramaturgia fordulatai abszolút kiszámíthatóak: a támadók próbálkoznak, már-már úgy tűnik, hogy győznek, de a védők mindig felülkerekednek. Van katonák közötti baráti rivalizálás, tiltott szerelem, egy biztos áruló és persze jó sok hősies önfeláldozás. A karakterek ehhez hasonlóan elnagyoltak, de cserébe nem utálja őket az ember. Jo In-sung pedig olyan karizmát, kiállást és erőt sugároz, hogy az valóban megragadja Yang Man-chung figurájának mitikus mivoltát. A rendező ugyanakkor nem fél a karakterét a kellő pillanatokban valóban emberivé, sebezhetővé tenni, amitől ténylegesen szimpatikussá válik.

Az egyszerű és sokszor patetikus párbeszédek, a pár humoros pillanat csupán megágyazás mindannak, amiért valójában leül a The Great Battle elé az ember.

Mert bizony a csaták valóban döbbenetesek. Látványban, méretekben, koreográfiában egyaránt. Soha nem válnak unalmassá, monotonná, önismétlővé. Amikor az ostromlók rohama sikertelen, akkor taktikát váltanak és ehhez is próbálnak alkalmazkodni a védők. Ostromlétrák, katapultok, többméteres tornyok, sokszor már azt hinné az ember, hogy csak az alkotói képzelet lendült túl a megalkotásukkor. De még a legvadabbnak tűnő próbálkozásnak, egy heteken át épített, a várfalig nyúló homok-földhídnak is valós alapjai vannak.

Ennek ellenére jobb, ha nem vár az ember dokumentumfilmeket megszégyenítő történelmi hitelességet és realizmust. Leginkább azért sem, mert Kim Kwang-sik a csatákat pont olyan költői túlzásokkal tarkítja, mint ahogy ezt egy ázsiai film esetében szokás. Hőseink tucatszám kaszabolják az ellenséget, légies mozdulatokkal, erejük és bátorságuk nem fogyatkozik, sebesülés csak akkor éri őket, ha ezt a dramaturgia is megköveteli. Ha láttuk John Woo Vörös szikla című remekét vagy egy klasszikus wuxiát, már kaptunk némi elképzelést a The Great Battle összecsapásairól.

Vér és tűz, eső és füst, por és sötétség keveredik pazar koreográfiával, lassításokkal és minőségi vizuális effektekkel.

A számos csatajelenet közül szinte bármelyiket emlékezetesnek lehet mondani, de számomra leginkább egy éjszaka játszódó, óriási máglyaként égő ostromtornyokkal fűszerezett roham égett be a memóriámba. Ami amellett, hogy piszok látványos és izgalmas, egyben remek példa arra, miként kell egy vizuálisan koherens, mégis sejtelmes, atmoszférikus és befogadhatóan kaotikus éjjeli ütközetet filmre venni (ami egy nagyon népszerű sorozat egyik epizódjának nem nagyon sikerült).

A The Great Battle nem egy komplex, de annál hatásosabb és minden közönség számára teljesen fogyasztható blockbuster. Epikussága, történelmi filmhez képest meglepően pergős cselekménye és brutális kaszabolásai kellően elszórakoztatják az embert két órára. Legfeljebb az utolsó harmadban bicsaklik csak meg a film, amikor a készítők túllendülnek a pátosszal meg a könnyzacskók facsarására tett kísérletekkel. De lehet, hogy a győzelmi mámor csak nekem, a cinikus kritikusnak volt sok, mert az udinei nézőtér annál hangosabb és lelkesebb volt.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..