Fesztivál Fókuszban

Ukrán Filmnapok 2015: A múlt kísértete – A vakvezető

a_vakvezeto_the_guide_1Elavult, manipulatív darab: A vakvezető aligha válik az ukrán filmművészet dicsőségére.

A politika is ott van az első budapesti Ukrán Filmnapok hátterében: az eseményt Hoppál Péter kulturális államtitkár nyitotta meg, jelen volt az ukrán ügyvivő, producer és rendező egyaránt érkezett Kijevből. De az államtitkári tűzerővel megtámogatott kultúrdiplomáciából a filmes újságot csak egy dolog érdekli: milyen alkotások érkeznek magyar vászonra a politika farvizén?

A vakvezető például nem egy olyan alkotás, amit feltétlenül be kellett volna mutatni, hiába promotálja erősen az ottani kormányzat. Hacsak nem mint kuriózumot. Gyönge darab, néhány vonása pedig egyenesen sértő a mozinéző számára.

A film egy történelmi alkotás Ukrajna legsötétebb időszakáról, a szovjet megszállás és a Holodomor idejéről. Egy amerikai kisfiú, miután apját rejtélyes módon megölték, menekülvén egy vak kobzos segítőtársául szegődik; kalandjaik körül az ukrán történelem egyre szomorúbb eseményei zajlanak.

a_vakvezeto_the_guide_3

Az a legkisebb gond, hogy a film technikái valami harminc-negyven évvel ezelőtti állapotot idéznek (pontos érát vagy stílust nem tudok azonosítani). A vakvezető tele van például olyan narrációval, amiben a főszereplő elmeséli, mit is érez ő az épp játszódó pillanatban. Felvezetés nélkül vágnak be korhűnek szánt híradó-betéteket. Minden egyes súlyosnak szánt jelenet alatt ugyanaz a pár ütemes baljós zenei téma szól, függetlenül az előző és következő szcénától. A kínos igénytelenséggel forgatott akciójeleneteket a vágással próbálják – jobb híján – kitakarni. És például a szereplők rendszeresen lassított felvételben menekülnek, de a lassítás is harminc-negyvenéves ám: a film technológiailag is avítt, tehát ezekben a jelenetekben darabosan lassítva futnak, szaggatott mozdulatokkal.

Modern eszközök egyedül a képi világ megteremtésében érhetők tetten. Sergey Mikhalchuk operatőr néhány valóban szépséges filmkockát alkotott meg mind az ukrán tájak és romok világából, mind a korabeli népi, illetve urbánus-szocialista kultúra díszleteiből. A deszaturált, fakószürkés színezés néha kissé túlzás ugyan, de összességében helye van a film hangulatának megteremtésében.

a_vakvezeto_the_guide_2

Nagyobb baj, hogy a film, tartalmára nézvést, leginkább pofátlan érzelmi manipulációból áll, meglehetősen primitív és (ismét) elavult eszközrendszerrel kivitelezve. „Elavult” alatt ezt értem: a főszereplő széttárt karral üvölti az égre kedvese nevét a sír mellett, akivel nemrég még holdfényben ölelkeztek egy tó vizében. „Primitív” alatt ezt: egyetlen hasonló csúcspont sincs előkészítve vagy levezetve, épp csak belehajigálják a filmbe őket, egy érzelmi baltás gyilkos finomságával. A képi világ révén csaknem kidolgozott hangulatot tönkreteszi a koncepciótlan vágás, a radikálisan elütő érzelemvilágú jelenetek követhetetlen sora.

Pedig az alapanyagból varázslatos filmeket lehetne forgatni. Ukrajnában most a nacionalizmus van épp kultúrpolitikai napirenden (mint háborús serkentő eszköz), így hát a film egyszerre érint jónéhány önmagában érdekes kérdést: az ősi ukrán, vagy kozák, de legalábbis helybeli kultúrát (a kobzárokkal s dalaikkal), a hazafiasság vs. szocializmus eszmekörét, a besúgó-kultúrát, a vörösök és fehérek háborúját az 1920-as évek elejéről („én azon az oldalon álltam, amely merte álmodni, hogy egyszer jobb lesz” – ennyire egyszerűsítve). No és a Holodomort.

a_vakvezeto_the_guide_4

A Holodomornál meg kell állnunk. Ez a csaknem példátlan méretű népirtás, amelyben a szovjet felső vezetés tudatosan kiéheztette az addig gazdag mezőgazdaságú Ukrajnát, akkora katasztrófa volt, ami, emlékezetként, megérdemelne egy a Holokausztéhoz mérhető filmes és irodalmi diskurzust. De A vakvezető durva eszközei nem méltóak egy értelmes diskurzushoz – valójában még a puszta emlékezéshez sem.

A film eddig nem futott nagyobb nemzetközi köröket. Bár ez volt tavaly Ukrajna jelöltje a Legjobb külföldi film Oscar-díjára, már a nevezés is botrányosan zajlott (a cannes-i díjazott The TribePlemya – rendezője, Miroslav Slaboshpitsky azzal vádolta meg a kijevi nevezőbizottságot, hogy csalt a jelöléssel).

a_vakvezeto_the_guide_5

Ukrajna ennél többet érdemel. Mi is, a moziban. A vakvezető csak mint kuriózum érdekes: visszatekintés azokra az időkre, amikor egy-egy ideológia üdvéért (legyen az szocializmus, nacionalizmus vagy akármi) tetszőlegesen primitív eszközkészletű manipuláció megengedhető, sőt államilag kitüntetendő, aztán Filmnapokra küldendő, ügyvivővel megnyitandó, Oscarra nevezendő cselekedet volt.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Ráadás és a Tárca rovatot vezeti. [email protected]