Fesztivál

Uránia Filmnapok 2015: „Nyisson ajtót nekünk a reménység!” – Fábri Zoltán: Magyarok

magyarokFábri Zoltán gyönyörű filmje egy tudatlanságban élő, de egyszerű emberségével megható kisközösségről szól. A II. világháború alatt egy elszigetelt alföldi faluból egyéves napszámba megy egy tíz fős csoport Németországba, férfiak a feleségükkel együtt.

Szerencsét próbálni külföldön ma már többé-kevésbé természetes, ám az erre vállalkozóknak különféle nehézségekkel kell szembenézniük, például az egyedülléttel, a magukra-hagyatottsággal, vagy éppen az idegen környezetbe való beilleszkedéssel. A Magyarok (1978) hősei azonban csoportként élnek egyedül a nagy Idegenben, amely első látásra semleges térként veszi őket körül. S hiába pillantják meg sorra a második világháborúra utaló jeleket, ezekről alig sejtenek valamit, egyformán tájékozatlanok: hírét sem hallották Hitlernek, nem tudják, milyen országok háborúznak. De látni látnak: szöges dróttal körbevett barakkot, francia hadifoglyokat, lengyel zsidó nőket és gyerekeket, akiket visznek valahová, elcsigázott orosz hadifoglyokat. Látják, hogy veri meg egy katona a tanyán élő bolondot, hogy lövi le egy másik a társát, amikor nem akar megölni egy foglyot. És felháborodnak, megbotránkoznak, segítenek, ha tudnak.

A Magyarok egyik erőssége, hogy szereplői realisztikusak. Nem csak a parasztok, az őket toborzó magyar Breuner is, aki vélhetően németbarát: lesújtja a parasztok tudatlansága, ugyanakkor fölnéz a gazdára, aki engedelmeskedik a birtokán átkelő német katonáknak, de orvosságot ad egy beteg, fogoly gyereknek. Semmi nem fekete-fehér.

Mint Fábri több filmje, a Magyarok is a II. világháború alatt játszódik, ez is a kisemberek története, de nem közvetlen konfliktusban a történelemmel, mint Nyúl Béla teszi önkéntelenül a Hannibál tanár úrban, hanem kis létükkel sodródva a korral, melyről semmit nem tudnak, csak értetlenül állnak, „hangtalan vacognak“, hogy mi ez az elképesztő embertelenség. Vukán György zenéje szívszorítóan kíséri útjukat.

A Magyarok egy kétrészes családtörténet első darabja. E film vezéralakja Fábián András, aki a legtöbbet mer kérdezni. és a legtöbbet mer nézni. E sokat látottság és egy rokoni szál köti össze a filmet a második, Fábián Bálint találkozása Istennel című alkotással.  A családtörténet e fejezete időrendben egy generációval korábban játszódik, és András édesapjáról, Fábián Bálintról szól, aki hazatérve az I. világháborúból elgyötört feleségét és egy őrült világot talál, közben nem feledve az ölés szörnyű emlékét. Talán a két karakter hasonló háborús tapasztalata miatt alakítja mindkettőjüket Koncz Gábor.

A filmek közti kapcsolatok tudatosságát Fábri Zoltán egy beszélgetésben ugyanakkor eképpen árnyalta: „A stúdióval közösen úgy állapodtunk meg, hogy a Fábián Bálint találkozása Istennel [1980] című filmmel később foglalkozunk; előbb a Magyarok készüljön el. Mert a Magyarok a második világháború korszakával foglalkozik, tehát a mai emberhez közelebb áll, s rendkívül összefoglaló, bár nagyon lefokozott drámaiságú, majdnem epikus, sőt lírai elemekkel teliszőtt anyag. Egyébként az eredeti irodalmi anyag, Balázs József kisregénye Fábián Bálintról nem illeszkedik a Magyarokhoz, az azonos vezetéknév véletlen a két regényben. Én hoztam össze a két történetet. Amikor a Magyarok forgatókönyvét írtam, már gondoltam arra, hogy el fogom készíteni ennek az előzményét, tehát az apa történetét. Így tehát Fábián Bálint történetének bizonyos reminiszcenciáit András víziója alapján a Magyarokba már beleszőttem.”[1]

Mint mondja, azért érdekelte ez a történet, mert bizonyos szociográfiai munkáktól eltekintve nagyon kevés művészi alkotásban ábrázolták volna az életüket úgy, hogy a mű „megrendítő és együtt érző gondolatokat ébreszt.” [2] Hogy szorgalommal dolgoznak, az asszonyok mélyen vallásosak, a tanyán is a templomot keresik, cefrét találva berúgnak, hosszú betegség után meghalt társukat tisztességgel kell eltemetni és mindenhol lehet, de legjobb lenne otthon. Ők a lelki szegények, akiké… hogy mi lesz, azt nem tudhatjuk. De Fábri Zoltán bizalma az emberekben a nézőt is reménnyel tölti el. Nem véletlenül nyitja Fábri Zoltán a Magyarokat egy József Attila-idézettel:

Leszámítva az ostobaságot,
múltunkat, életünket és gyomraink,
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk.
Nyisson ajtót nekünk a reménység!” („Magyarok” 1924 első fele)

 

[1] Nemeskürty István: Fábri Zoltán. A képalkotó művész, Szabad Tér, Budapest, 1994, 207.o.

[2] Nemeskürty István: Fábri Zoltán. A képalkotó művész, Szabad Tér, Budapest, 1994, 208.o.

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. Az Interjú rovatot szerkeszti. szatmarizsofi@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..