Cannes-i fanyalgásunk után a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja mennyei mannának tűnik. 21 film verseng az Arany Oroszlánért – többek közt Nemes Jeles László, Alfonso Cuarón és Luca Guadagnino csap össze egymással. Lássuk a versenyprogram második tizenegy címét!
Napszállta
Nem csak magyarként a versenyprogram egyik leginkább várt darabja a Napszállta. A Saul fia Oscar-díja után Nemes Jeles László bármit csinálhatott volna, az ő választása pedig egy századelőn játszódó történetre esett. Mitől olyan különleges a Napszállta? Az első képsorok lírai, mégis nyugtalanító filmet ígérnek – azaz olyan, mintha a rendező a Saul fia helyett első, szintén megdöbbentő erejű rövidfilmje, a Türelem stílusát vinné tovább. Az eredmény így Szabó Istvánt idézi: az 1913-ban, Budapesten a családja kalapszalonja és története nyomába eredő Leiter Írisz sorsában mintha ugyanúgy összefonódnának a történelmi és személyes terhek, ahogy Szabó legtöbb filmjében. A legfőbb fenyegetést itt az időpont, a világháború előestéje szolgáltatja, de feltehetően ennél konkrétabb veszélyekkel is szembe kell néznie a főhősnőnek.
A Napszálltához Nemes Jeles a Saul fia társalkotóit kérte fel: a forgatókönyvet ezúttal is Clara Royerrel, illetve a Saul vágójával, Matthieu Taponier-vel közösen írta, az operatőr ismét Erdély Mátyás, a zeneszerző pedig az azóta elhunyt Melis László. A főszerepben az előző filmben is feltűnt Jakab Julit találjuk, de a nemzetközi színészgárdában felbukkan többek közt Kulka János, Balsai Móni vagy Zsótér Sándor is. Hatalmas a nyomás a Napszálltán, és alig várjuk, hogy végre kiderüljön: fel tud-e nőni az előzményekből fakadó elvárásokhoz? (Gyöngyösi Lilla)
Vox Lux
Natalie Portman és Jude Law 11 év (a My Blueberry Nights – A távolság íze) után ismét együtt szerepelnek a szélesvásznon. A Vox Lux 15 évet ölel fel 1999-től napjainkig és számos fontos kulturális pillanatot örökít meg. Brady Corbet rendező másodjára tér vissza Velencébe. Az inkább színészként ismert direktor (játszott például a Titokzatos bőrben, vagy a Melankóliában) három éve elsőfilmjével látogatott el a Lidóra, az Egy vezér gyermekkora, ami egy diktátor gyermekkorát dolgozza fel, és amely két díjat is nyert a 2015-ös fesztiválon.
A zenés filmben Portman egy híres popsztárt, Celeste-et alakítja, akinek szembe kell néznie a múltjával a fellépése előtti órákban. Celeste fiatalabb énjét az Egy szent szarvas meggyilkolásából is ismert Raffey Cassidy játssza. Zenéjét Sia jegyzi, aki hat dalt komponált a filmhez. Az énekesnő szerepére egyébként eredetileg Rooney Mara szerződött le, az ő helyére került Portman. (Rakita Vivien)
Frères ennemis
A francia David Oelhoffen egy belga-francia thrillerrel tér vissza Velencébe, ahol 2014-ben három kisebb díjat is nyert Távol az emberektől című filmjével. A Viggo Mortensen főszereplésével készült, Algériában játszódó dráma (amit itthon fesztiválvetítésen lehetett látni) és az Apám után mellett a Fréres ennemis (Close Enemies) is két férfi ellentétekkel tűzdelt szövetségét mutatja be, ezúttal (az előzőekhez képest kevésbé fantáziadúsan) egy klasszikus rendőr-bűnöző barátság keretében.
Hogy az ezerszer látott formulát mivel képest felfrissíteni Oelhoffen, egyelőre nem világos, ám a két főszereplője mindenképpen a Frères ennemis mellett szól: Matthias Schoenaerts és Reda Kateb elég komoly tényezők ahhoz, hogy elvigyenek a hátukon egy filmet. (Gyöngyösi Lilla)
Roma
Alfonso Cuarón a 2001-es Anyádat is! után ismét spanyolul, az anyanyelvén írt és rendezett filmet. A Roma fekete-fehér látványvilágot ígér, és egy kifejezetten személyesnek tűnő történetet dolgoz fel. Egy mexikóvárosi, középosztálybeli család egy évét követhetjük végig az 1970-es évek elején. A filmet Velence után a Torontói és a New York-i Filmfesztiválokon is bemutatják, utána azonban a nagyközönség számára nem a mozikban, hanem a Netflixen válik majd elérhetővé.
Cuarón korábban a Twitteren tett közzé egy rövid teaser trailert, melyhez a következő megjegyzést fűzte: „Vannak a történelemben olyan időszakok, amik megsebzik a társadalmat. Vannak az életnek olyan pillanatai, amik teljesen átformálják az embert.” (Rakita Vivien)
Nuestro tiempo
Mindig vicces, ha egy alapvetően hagyományos formanyelvű, narratív filmeket felvonultató szekcióban megjelenik egy kísérletezőbb kedvű film – így volt ez idén Cannes-ban is, ahol Jean-Luc Godard produkciója sokkolta a kevésbé edzett nézőket. Velencében várhatóan a mexikói Carlos Reygadas műve, a Nuestro tiempo fogja betölteni ezt a szerepet. Bár Reygadas filmjeinek általában van története, ennél meghatározóbb a hangulatiságuk, látomásosságuk (ilyen volt a Felhők felett is), ami az idei velencei versenyszekció többi tagjára nem igazán jellemző.
A 173 perces, gyönyörű plakáttal büszkélkedő Nuestro tiempóról annyit lehet tudni, hogy egy farmon, a modern világ és nyugodt vidéki élet kereszttüzében játszódik, ahol szarvasmarhát tenyésztenek. A harmóniát megtöri, hogy a farmer felesége beleszeret egy másik férfiba. Reygadasról egyébként nem árt tudni, hogy 10 kedvenc filmje közt szerepel a Werckmeister harmóniák is. (Gyöngyösi Lilla)
22 July
2011. július 22-én Norvégia fővárosában, Oslóban pokolgép robbant, két órával később pedig Anders Breivik lövöldözni kezdett Utøya szigetén. A szigeten a Munkáspárt ifjúsági szervezete nyári táborát tartották éppen, a szélsőjobboldali nacionalista Breivik 68 táborozó életét vette el. A két terrortámadásnak összesen 77 áldozata volt. Breivik azóta a Norvégiában kiszabható lehető legmagasabb, 21 éves börtönbüntetést tölti.
Paul Greengrassfilmje, a July 22 ezt a norvég tragédiát mutatja be három részre bontva. Egyfelől a túlélők történetét meséli el: a lövöldözés során Marcel Gleffe német turista 20 gyereket mentett meg, a közelben piknikező pár pedig 40 fiatalt menekített ki a csónakjában. Másodsorban Norvégia politikai vezetőségének szempontját ismerhetjük meg. Harmadjára pedig az ügyben eljáró jogászok munkájába nyerhetünk betekintést. (Rakita Vivien)
At Eternity’s Gate
Vincent van Gogh élete kifogyhatatlan ihletforrás a filmrendezők számára: A nap szerelmese, a Vincent és Theo, az Álmok vagy legújabban a festményeit megelevenítő Loving Vincent után a Szkafander és pillangó rendezője, az Oscar-jelölt Julian Schnabel nyúlt a témához. Tekintve, hogy Schnabel festő is (ő készítette például a Red Hot Chili Peppers By The Way című lemezének szuggesztív borítóját), ideális választásnak tűnik a feladatra.
A többi alkotó ugyancsak az At Eternity’s Gate mellett szól: a negyedszer Velencébe látogató és több díjat is nyerő Schnabel társforgatókönyvírója a veterán, Oscar-díjas Jean-Claude Carrière, aki dolgozott többek közt Formannal, Malléval és Bunuellel, például A burzsoázia diszkrét báján. Ehhez mérten szinte csak hab a tortán az illusztris színészgárda: Willem Dafoe Vincent van Goghot, Rupert Friend Theót, Oscar Isaac Gauguint, Mads Mikkelsen egy papot játszik, de feltűnik a van Gogh arles-i éveit feldolgozó filmben Mathieu Amalric és Emmanuelle Seigner is. (Gyöngyösi Lilla)
Sóhajok (Suspiria)
Dario Argento, az olasz giallo műfajának legnevesebb képviselője 1977-ben belekóstolt a természetfeletti horrorba: elkészítette a Sóhajok című filmjét. A ma már klasszikusnak számító alkotásban egy amerikai balerina érezik a neves német balettintézetbe. Az ott töltött idő során egyre gyanúsabb lesz a lány számára, hogy az iskolája és benne a tanárok nem azok, aminek látszanak.
Idén érkezik Argento filmjének remake-je, melynek rendezője nem más, mint aki a tavalyi év egyik legjobb filmjéért, a Szólíts a nevedenért felelős Luca Guadagnino. A szintén olasz rendező eddig csak a romantikus filmek és a krimi műfajában próbálta ki magát, a Sóhajok lesz az első horrorja. A főbb szerepekben Guadagnino kedvenc színésznőjét, Tilda Swintont, Dakota Johnsont és Chloë Grace Moretzet láthatjuk majd. A zene is fontos szerepet játszik a Sóhajok mindkét verziójában: az eredetiben a Goblin nevű zenekar, 2018-as remake-jében pedig a Radiohead énekese, Thom Yorke szerzi a zenét. (Rakita Vivien)
Acusada
A nézőt és a vádlottat is elbizonytalanító krimivel érkezik Velencébe az argentin Gonzalo Tobal. Vajon tényleg ártatlan Dolores, akit a legjobb barátnője megölésével vádolnak? Tobal második nagyjátékfilmje ugyanúgy a családtagok eltávolodását térképezi fel, mint a Titanicon bemutatott Villegas, csak road movie helyett sötétebb műfaji köntösben: Dolores ártatlanságát a családja igyekszik bebizonyítani azzal, hogy összefognak és együtt nyomoznak.
Az Acusada (The Accused) tehát némileg ismerős alapszituációra épít, ám azt még nem lehet tudni, a fiatal rendező merre fordítja a történetet. A projekt húzóneve mindenesetre Gael García Bernal, míg a főszerepet a főleg szappanopera- és popsztárként ismert, fiatal Lali Espósito játssza. (Gyöngyösi Lilla)
Werk Ohne Autor
A 2007-es év legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját elnyerő, A mások élete és a kifejezetten félresikerült Az utazó rendezője, Florian Henckel von Donnersmarck új alkotással jelentkezik. A Werk Ohne Autor, vagyis a Szerző nélküli mű címet viselő német nyelvű film Németország három korszakát öleli majd fel. A pszichológiai thriller főhőse egy fiatal művész, Kurt Banter (Tom Schilling), aki Kelet-Németországból az NSZK-ba szökött. Azonban gyermek- és ifjúkori traumái elől – amelyet a náci és kommunista rezsim okozott neki – képtelen megszabadulni. Mikor a diák Ellie-vel találkozik, meggyőződésévé válik, hogy megtalálta élete szerelmét. Ezután olyan festményeket kezd készíteni, amelyek nemcsak saját sorsát, de egy egész generáció megrázkódtatásait tükrözik.
A rendező így nyilatkozott a Werk Ohne Autorról: „Remélem, sikerül olyan filmet készítenünk, amely bemutatja, hogy a művészet felismerhet olyan dolgokat, amik egyébként örökké rejtve maradnának az ember elméje előtt.” Mi is reméljük, ugyanis ha von Donnersmarck legújabb műve minőségében A mások életére hasonlít, akkor boldogan végigüljük a három órás játékidőt! (Rakita Vivien)
Zan
Színészként a nemzetközi közönség legutóbb a Némaságban láthatta a japán Shinya Tsukamotót, aki a Zan (Killing) rendezőjeként ötödjére tér vissza Velencébe. A Zan szamurájfilm, amely a 19. század közepén játszódik, és az egyik főszereplője maga Tsukamoto. Egy úr nélküli szamurájról, azaz roninról szól, aki a háború előszelét érezve egyre nyugtalanabb.
A szélesebb közönség mostanában elég ritkán találkozhat klasszikus japán szamurájfilmmel, így a Zan amellett, hogy segít Velencének egy újabb kontinenst kipipálni a versenyprogramban, egy letűnt műfajt is újra a reflektorfénybe helyezhet. A rendező hozott már háborús filmet, horrort, sci-fit és erotikus thrillert is Velencébe, így kérdés, hogy az újabb zsáner elhozhatja-e neki az Arany Oroszlánt. Az első teaser mindenesetre hangulatos, autentikus és véres, így Tsukamoto művére érdemes lehet odafigyelni. (Gyöngyösi Lilla)
A versenyprogram első feléről itt írtunk.
