Fesztivál

Budapesti Építészeti Filmnapok 2017: Vissza a gyökerekhez – Sieranevada

Cristi Puiuról talán nyugodtan állíthatjuk, hogy a román újhullámnak nevezett, ma már azért egyre kevésbé egységes filmes elképzelés radikális oldala. A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott Sieranevada egyszerre beszél a posztkommunista Románia jelenéről és a jelenben élők múlthoz fűződő viszonyáról.

3 órás film tízperces snittekkel, aminek háromnegyede egyetlen lakásban játszódik? Igen, ebből a szempontból a Sieranevada Puiu eddigi filmjeinél is többet kíván befogadójától, noha nagy tételben mernék fogadni rá, hogy sokan hozzám hasonlóan az ő filmjeit tartják a korszak legkevésbé konform alkotásainak. De amíg a Zseton és beton – a rendező debütáló filmje – a maga erősen szerzői módján persze, de mégis egy road movie, vagy amíg a Lazarescu úr halála ugye több helyszínen, valamiféle minimum ingernél többre törekedve beszél az egészségügyről, addig jelen alkotás egy belvárosi bukaresti lakás néhány szobáját, karaktereit és témáit, a témákhoz való hozzáállásokat kavarja – mindezt azonban mesterien teszi. Ez az állandó mozgás, váltakozás adja az esszenciáját a szokásosnál is hosszabb, zárt szituációs történeteknek.

Szűkebb és tágabb rokonság, több generáció gyűlik össze, a (talán) szeretett  nagypapa halálának évfordulóján, hogy a sokféle családtag igazi patchworkot alkosson. A rendező alteregója lehet a majdnem főszereplő Lary (Mimi Branescu), aki sztoikus nyugalommal, néha kicsit a családi cicaharcokon felülemelkedve, de mindenképpen erős, meglévő belső értékítélettel áll a hétköznapok kisebb-nagyobb ügyei és a rokonság konfliktusai előtt. Azért csak majdnem főszereplő, hiszen a történet nagy részében helyszínként szolgáló lakásban ő is csak egy vendég a sok közül, azonban az övé a legszimpatikusabb világkép. Mesterien kezeli a film elején kirobbant farsangi hófehérkejelmez-botrányt, ahogy ő reagál elsőként és legjobban az idős kommunista mama okozta gyötrelmekre vagy a hívatlan barát miatti kollektív stresszre is.

Nemcsak Lary, hanem a többi karakter is alaposan kidolgozott – ez segít abban, hogy formai bravúrokkal és unalomba fulladás nélkül teljen el ilyen kis helyen egy ilyen hosszú történet úgy, hogy nagyjából nem történik semmi. Nagyjából real time zajlanak a családi együttlét eseményei, a kamera balra és jobbra forog, egyszerűen csak veszi mindazt, ami – mint egy kémiai reakció – önmagától kölcsönhatásba lép, ha összeeresztjük a rokonokat.

Mai generációs kliséket és különbségeket csak felszínesen érint a film; megvannak persze a konzervatív nagynénik, a Ceaușescu-érát megváltásként és forradalomként fennen hirdető idősebb rokon, ahogy a fiatalabbak között is felbukkan a fekete bárány, a pragmatikus, és a megváltást az érkező pap szavaiban kereső családtag egyaránt.

Menet közben azonban nemcsak a jelen értelmezései kerülnek elő, hanem az is, ki hogyan viszonyul a múlthoz. Higgyük el ugyanis, a Kennedy gyilkosság, a 9/11 vagy a Charlie Hebdo elleni merénylet felemlegetése nem csak amolyan rokoni small talk, sokkal inkább tükre azoknak az emberi gondolkodás- és emlékezéstípusoknak, amik a mai napon is meghatározzák társadalmunkat.

Lassan azt vesszük észre, david attenborough-i alapossággal figyeljük a humanoid egyedek életterét és egymással való viszonyát a XXI. századi Kelet-Európában.

Elhisszük a rendezőnek, hogy nem csinál semmit, csak leteszi a kamerát, és hagyja forogni. Ez pedig a legnagyobb dolog, amit rendező elhitethet velünk.

Cristi Puiu a Sieranevadában egyszerre karolja fel és újítja meg a román újhullám minden sajátját. Hiperrealista látásmódja és láttatása szerencsére nem változott az elmúlt majd’ 20 évben – bámulatos nézni, mennyire élnek a belső terek a bukaresti lakásban, és mennyire élnek benne a szereplők, ugyanakkor kicsit vissza is tér a Lazarescu úr halála társadalmi kórképéhez. Az elmúlt években az újhullám hagyományaiból egyre többet veszítő, bár önmagukban még mindig erős alkotások mellett a generáció doyenje mindenkinek mélyen az arcába néz, és annyit mond: vissza a gyökerekhez!

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés