Fesztivál Fókuszban

Melodráma nosztalgikus vattacukorral – Wonder Wheel: Az óriáskerék

Coney Island, ötvenes évek, körhinta és céllövölde. Mi ronthatná el Woody Allen színpadias mókáját a Wonder Wheelben, ha nem egy családi viszály?

Az ötvenes évek vidámparki hangulata a strandolóktól nyüzsgő Coney Islanden megragadóan színes díszlet és tökéletes egy cukortól csöpögő nyári románchoz. Woody Allen remek érzékkel választja ki a helyszínt és a korszakot, szinte teljes értékű szereplők az alkotásban, olyan erős atmoszférát teremtenek. De nem egy Woody Allen rendezést látnánk, ha a kialakuló romantikus szálak nem lennének lehetetlenek és elfuseráltak. Szerzői film révén a történet gerincét adó konfliktusokat már korábbi Woody Allen-filmekben láthattuk, kiszámíthatóságuk az egyre rendszeresebb önismétlésből fakad. A Férfit látok álmaidban házasságszédelgése és a Blue Jasmine őrülete keveredik össze a Wonder Wheelben, nyakon öntve az ötvenes évek stílusának retrójával.

A csodás színtér adott, a zenei aláfestés hangulatos, a karakterek nem kifejezetten formabontóak, de összezárva remek katalizátorok egy kis bonyodalomhoz. A kapuzárási pánikban szenvedő, volt színésznő Ginny (Kate Winslet) átokrossz kisfiával és második férjével éldegél szerényen tengerparti lakásukban. Humpty (Jim Belushi) ugyan egy kicsit lecsúszott trógernek látszik az asszonyverő atlétájában, de alapvetően jószívű férfi, aki szereti fiatalságát sirató feleségét. Megszokott életüket teljesen felforgatja Humpty lánya (Juno Temple), aki váratlanul betoppan hozzájuk, gengszter férje elől menekülve. Az igazi problémát mégsem a bűnözők okozzák, hanem a jóképű, drámaírói babérokra törő vízimentő (Justin Timberlake), aki elcsábítja a rossz házasságában hervadozó asszonyt.

Magasan indít a Wonder Wheel, elvarázsol a látvánnyal, lehetőségek tárházának érezni az alapszituációt.

Egy ideig kamaradarabban reménykedtem, és mennyire a film előnyére vált volna, ha azt a tematikát követi, mint az Az öldöklés istene! A pattogó párbeszédek és éles viták csipetnyi humorral fűszerezve remekül álltak a színészeknek. Amint ismét kiléptek a tengerpart forgatagába, és Ginny kezdte túlgondolni nyári kalandját, a Wonder Wheel is egyre lejjebb adott a színvonalból.

Az egész alkotás nagyon színpadias, hiszen a karakterek is a világot jelentő deszkák után áhítoznak. Az elején még tetszett, ahogy a fényekkel játszanak: a boldogság, remény, biztonság és szeretet a narancssárga, míg a szomorúság, kételyek és gyötrelmek színe a kék. Mintha az óriáskerék véletlen színváltozása harmonizálna a dramaturgiával és a szereplők hullámzó érzelmeivel. Az a probléma, hogy idővel fárasztóan középpontba került a megvilágításuk, elvonva a figyelmet a színészi alakításról. Annyira leplezetlenül és gátlástalanul világították meg a szereplőket, hogy Kate Winslet nagymonológjánál a semmiből áradó, majd a szónoklat végeztével drámain kihunyó fény már zavaróan mesterkéltnek hatott.

A túlzó színházi esztétika a színészi játékban is megmutatkozott, melodramatikussá és elnagyolttá téve a karaktereket. Ginny egyre közeledő idegösszeroppanása és az azt megelőző görcsös önsorsrontás, ahogy a környezete életét is megkeseríti, igen emlékeztet a Blue Jasmine-re – azon belül is Cate Blanchett zseniális megőrülésére. Winslet tényleg úgy viselkedik, mint aki a színpadon áll: eltúlzott hangsúlyozásával és mimikájával túldramatizálja a karaktert, kioltja az élethűséget a vágyakozó színésznő szerepéből. Timberlake még mindig nem kiemelkedő tehetség, az igazán drámai szerepek hiteltelenek tőle, narrátorként pedig kifejezetten ripacs. Belushi kellemes meglepetést okoz, egészen szerethetővé teszi a férjként nem remeklő, de apaként még próbálkozó, egyszerű munkásember figuráját. Juno Temple (Mr. Nobody, Demóna), az ártatlannak tűnő szépség a Wonder Wheel üde színfoltja természetességével. Temple és Belushi valóban hozza a mozivászonnál megszokott, visszafogottabb színészi játékot.

Egy jó színdarabban a dramaturgia egyik lételeme a tragédia, amelyet itt nem érezni, hiába gondolja azt Woody Allen, hogy egy félrelépős affér hasonlóan nagyot tud ütni a Match Point-féle végkifejlet brutalitása nélkül is. Mindent csak sejtetve, de valójában semmit nem mutatva, finomkodó és lapos lesz a végeredmény. A szereplők nem igazán szerethetőek, így izgulni sem lehet nagyon értük, egyedül sajnálni tudjuk őket Ginny irritáló ármánykodása miatt. A neurózisos háziasszony egyre szerencsétlenebb kapálózása ékes példája annak, hogyan teszi tönkre és fojtja meg a párkapcsolatot, ha az egyik fél rágörcsöl, amikor veszélyeztetve érzi magát. Kínzó nézni, ahogy hibát hibára halmozva szánalmasan és kétségbeesetten kapkod az elmúlt fiatalsága és szeretője figyelme után, egyre mélyebbre süllyedve az örvényben.

A Wonder Wheel tényleg olyan, mint egy vidámparki óriáskerék, elsőre színes és mozgalmas, tele izgalmakkal, de a végére rájössz, hogy csak körbe-körbe megy, semmi újat nem nyújtva számodra. Megint egy újabb, tipikus Woody Allen film.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..