Filmszakadás Nagyítás

John Carpenter

John Carpentert legtöbben a horror mestereként ismerik, de sokkal változatosabb rendező annál, hogy pusztán a legvéresebb műfaj állócsillagának tituláljuk. Régi vágású rendező, aki a hetvenes-nyolcvanas évekbeli alkotásaival és összetéveszthetetlen stílusával leigázta a közönséget, de nehezen tudott lépést tartani az új kihívásokkal, így mára már sajnos egyre kevesebben ismerik a nevét.

A zsánerfilmek mesterembere

John Carpenter életműve leginkább azért különös, mert bemutatkozása az Új-Hollywood generáció által elindított megújulás időszakára tehető, de kortársaival szemben mégis szórakoztató eszközként tekintett a mozira. Deklaráltan az átlagnézőknek készítette filmjeit, és többször is hangsúlyozta, hogy szerinte a jó rendező a film érdekében háttérbe húzódik, és csak a mesélésre összpontosít. Nem véletlenül Howard Hawks volt a példaképe: a nagy előd maga is számos műfajban alkotott maradandót, mégsem alakított ki olyan egyértelműen beazonosítható stílust, mint mondjuk Hitchcock. Carpenter számára a rendezés nem művészet, hanem mesterség, a direktor legnagyobb erénye a láthatatlan technika. Ironikus módon Carpentert mégis a klasszikus történetmesélő mozi egyik megújítójaként tisztelik rajongói.

Hihetetlenül sokoldalú filmes, rendezőként, forgatókönyvíróként, zeneszerzőként és vágóként is megállja helyét, atmoszférateremtő képessége pedig az élmezőnyhöz tartozik. Sokan a „horror pápájaként” vagy az „erőszak pornográfusaként” emlegetik, és bár látszólag a sci-fi és a horror területén érzi otthonosan magát, Hawkshoz hasonlóan elapadhatatlan kísérletezőkedv jellemzi a zsánerek területén. Bár bevallottan a western a kedvenc műfaja, sohasem forgatott egyetlen filmet sem a vadnyugati film kategóriáin belül. Vitathatatlan, hogy történetei rendszerint tele vannak különféle western motívumokkal és utalásokkal, de nem esik kétségbe akciófilmek (Menekülés New Yorkból) életrajzi portré (Elvis) és szerelmes történet (Csillagember) forgatásakor sem.

Nagy zűr kis Kínában

A függetlenként indult, majd hamar csodagyereknek kikiáltott Carpenter a stúdiórendszerben már nehezen találta a saját helyét, a nyolcvanas évek közepétől pedig érezhetően gyengébb alkotások kerültek ki a kezei közül. Mégis minden filmje magán hordozza rendezőjének kézjegyét, amely nem hivalkodó, nem szembetűnő, de kétségtelenül jelenlévő. Ha össze kellene foglalni Carpenter stílusának lényegét, akkor három alappillért lenne érdemes szóbahozni. Elsősorban a Panavision szélesvásznú képformátum alkalmazását (képarány: 2.35:1), amelynek lehetőségeivel a 13-as rendőrőrs ostroma után kezdett el élni Carpenter, nem is akárhogy. Kompozícióinak, térelrendezésének meghatározó eleme, nemegyszer a feszültség forrása azáltal, hogy üldöző és üldözött egy képkivágatban megjelenhet. De a szélesvászonnak köszönhetően elementáris erejűek Carpenter üres terei is: a 13-as rendőrőrs és A dolog kihalt folyosói, a Halloween élettelen utcái igazi szerzői motívumnak számítanak. Másodsorban, ha valaki lát egy Carpenter-filmet, sosem fogja elfelejteni a mester által komponált zenéket, amelyek filmjeinek és atmoszférájának szerves részét képezik. Harmadjára pedig tematikai összekötőkapocs is felfedezhető alkotásai között: az idegen, az ismeretlen és a megmagyarázhatatlan iránti vonzódás. Hőseinek rendszerint egy rejtett motivációjú, fenyegető, esetenként természetfeletti-fantasztikus erővel kell felvenniük a harcot, így feszültségkeltésének lényege a suspense mellett az ismeretlentől való félelem lesz: rémeiről semmit nem tudunk meg, nem kapunk magyarázatot a cselekedeteikre, így minden Carpenter-film azt harsogja, hogy ezek a történetek bárhol megeshetnek.

Pályafutása

John Howard Carpenter 1948. január 16-án született New Yorkban. Ötéves volt, amikor az édesanyja először elvitte filmszínházba, A földön kívüli jövevények című filmre, ahol a meteorit becsapódásának jelenetét nézve a kis Carpenter annyira félt, hogy megpróbált kimenekülni a moziból, az ajtónál azonban megtorpant, és visszafordult a vászon felé. Elmondása szerint ebben a pillanatban lett rendező. Ettől kezdve életútját a film iránti rajongás határozta meg. Alig tíz évesen már képzett fotós volt, általános iskolában filmklubot alapított barátaival, két év múlva pedig már első, a Godzilla-filmek hatását magán hordozó kisfilmjével is előállt, Revenge of the Colossal Beasts címmel. Világosan látszik, hogy kezdetben a b-kategóriás horrorok és sci-fik kötötték le érdeklődését, később pedig Hitchock, John Ford és Howard Hawks munkáit csodálta. A Dél-Kaliforniai Egyetem film tanszékén szerzett diplomát, és első filmjének terve, a Sötét csillag még az egyetemi évek alatt megfogant, és rövidfilmnek szánta. 1972-ben el is készült 20 perces változata, amit egy év múlva 83 percesre bővített. Az alkotás le sem tagadhatja Kubrick hatását, a Dr. Strangelove és a 2001: Űrodüsszeia témája is visszaköszön a filmben, ahol az emberi tulajdonsággal felruházott gép lesz a fő veszélyforrás.

Következő dobása az 1976-os A 13-as rendőrőrs ostroma volt, amellyel már sikeresen felhívta magára a figyelmet, bár a kritika csak utólag ismerte el minden idők egyik legjobb b-kategóriás filmjének. Két évvel később a Valaki figyel című televíziós produkcióval és a nagy áttörést jelentő Halloweennel jelentkezett, s ha már megtette, az utóbbi alkotással kitörölhetetlenül beírta magát a filmtörténetbe. Hitchcock Psychója mellett Dario Argento Suspiriája ihlette a filmet, a pénztáraknál és a kritikusoknál is óriási sikert aratott, Carpenter nevét pedig jó időre megjegyezte a filmes társadalom. 1979-ben az Elvis című tévéfilmben együtt dolgozhatott és megismerkedhetett Kurt Russellel, akivel kiváló szakmai kapcsolatot alakítottak ki, így nem csoda, hogy további négy filmben is együttműködtek.

A köd

1980-ban A ködöt nem szerette a szakma, de a közönség rajongott érte, a pénztáraknál is szépen fialt, így tovább fényesítette Carpenter renoméját, aki nem akarta hagyni, hogy kivesszen a szél sikereinek vitorlájából, és 1981-ben már – ismét Russell-lel az oldalán – egy relatíve nagy költségvetésű filmbe kezdett. A függetlenfilmes fenegyereket bekebelezte Hollywood, és bár a Menekülés New Yorkból szintén szépen kaszált a kasszáknál, egyúttal el is hitette mindenkivel, hogy a rendező nem tud hibázni. A következő évben azonban váratlan esemény következett be: A dolog forgatása hatalmas összegeket emésztett fel, amelynek csak töredékét hozta vissza moziforgalmazásból. Pedig minden adott volt az újabb elsöprő sikerhez: a szereplőgárdát ismét Kurt Russell neve erősítette, a speciális effekteket Rob Bottin (és a kutyás szcénát a zseniális Stan Winston) készítette, a zenét pedig Ennio Morricone szerezte (akivel koránt sem értett mindenben egyet Carpenter, ezért az ő szólamait is hallhatjuk a filmben). Howard Hawks klasszikusával (The Thing from Another World) akkora tisztelettel bánt a mester, hogy egyszerű remake helyett inkább a közös alapanyaghoz nyúlt vissza, és John W. Campbell Jr. Who Goes There? című regényét adaptálta. A végeredmény pedig az életmű egyik legértékesebb drágaköve, egy sci-fi elemekkel kombinált virtuóz horror klasszikus lett. És mindezek után rejtély, hogy miért fulladt totális érdektelenségbe? A forgalmazó elkövette azt a hibát, hogy két héttel egy másik amerikai filmsiheder földönkívüli tematikájú filmje után küldte moziba Carpenter remekművét. Igen, Spielbergről és az E.T.-ről van szó.

Ettől kezdve pályafutása érezhetően megtört, bár az 1983-as Christine a jobb Stephen King-adaptációk közé tartozik. A nyolcvanas évek derekától kisebb sikerek és arcpirító bukások váltották egymást Carpenter életében, bár több filmjére is igaz, hogy pár év elteltével mind a közönség, mind a szakma átértékelte alkotásait, és kultikus státuszba emelték (Nagy zűr kis Kínában, Elpusztíthatatlanok). A kilencvenes években már nehezen találta a nézők kegyeit, így életében először (és mind ez idáig utoljára) folytatást készített egy saját filmjéhez, de a Menekülés Los Angelesből hatalmas szakmai és anyagi buktája után már egyre nagyobb szüneteket iktatott be két filmforgatás közé, és sem a Vámpírok, sem A Mars szelleme nem tudta visszaidézni régi sikereit. Hosszú, kibírhatatlanul hosszú szünet következett: 2001 után majdnem egy évtizeden keresztül nem készített új filmet. Saját bevallása szerint is belefáradt a forgatásokba, de szerencsére A Horror Mesterei című tévésorozat mögött álló díszes társasággal (Dario Argento, David Cronenberg, Wes Craven, Guillermo del Toro, Eli Roth) folytatott munka felpezsdítette életkedvét, és 2010-ben az amerikai közönség ismét mozivásznon csodálhatott egy új – és az eddigi utolsó – Carpenter-filmet, a The Ward című misztikus horrort.

Carpenter-filmek, amiket feltétlenül látnod kell

A 13-as rendőrőrs ostroma

John Carpenter 1976-ban bemutatott második nagyjátékfilmje tulajdonképpen a Rio Bravo és Az élőhalottak éjszakája véletlenszerű találkozása a boncasztalon. A 13-as rendőrőrs ostroma annak idején az akció és a thriller mesteri műfajkeverékével, filmtörténeti kiszólásaival (mint például Hitchcock gyermekkori sztorijának Bishop életútjába ültetésével) valódi modern szerzői vállalkozás igényével készült. Így az író-rendező-zeneszerző Carpenter erős jelenlétének köszönhetően páratlan atmoszférájával rögvest népes rajongótábort hozott alkotójának. A később A dologban csúcsra járatott klausztrofób hangulat, a zombi-párhuzamot előhívó elvakult bandatagok támadáshullámai, az egyszerű karakterek és a csattanós dialógusok, az összetéveszthetetlen szintetizátorszólamok, valamint az erőszak nyers ábrázolása alkotják Carpenter rendőrőrsének zárt világát, mely bár ma már néhol kopottasnak tűnik, hatásában semmit sem veszít.

Halloween

A Halloween kétségtelenül egy életre összefonta Carpenter nevét a horror műfajával. Sokan a slahser létrehozójaként, megint mások a tinihorror mintadarabjaként tisztelik, pedig a filmtörténet számos más alkotása is foglalkozott hasonló tematikával, és formanyelve sem hozott forradalmi változást. Emellett a történet szűkmarkúan bánik a kiontott vérrel, a feszültségkeltés nem a brutalitásból táplálkozik. Lenyűgöző ereje azonban kultikus alkotássá növesztette, amiben nem kis szerepe volt a rendező képzettségének: zenéje évtizedek óta borzolja a kedélyeket, a Psychóra tett nyílt vagy rejtett utalások pedig rendkívül tudatos rendezői munkáról árulkodnak. A filmet nyitó, vágás nélküli, szubjektív szemszögből megörökített szekvencia pedig azóta is folytonos hivatkozási alapnak számít.

A köd

A köd érdekessége, hogy a forgatás befejezése után a rendező nem volt elégedett a munkájával, így a film hozzávetőlegesen háromnegyedét a kukába hajítva a teljes stábot újra hadra fogta Carpenter. Az eredmény a mester filmográfiájának alapköve lett, amelyből minden olyan elem szépen kinyerhető, amely egy Carpenter-filmet Carpenter-filmmé tesz. Egy kis csoportnak kell megküzdenie egy természetfeletti erővel, tökéletesre komponált suspense jelenetek váltják egymást a sokkoló képekkel, míg a háttérből folyamatosan halljuk azokat a szintetizátor-taktusokat, amelyektől napokig libabőrös lesz a hátunk.

Menekülés New Yorkból

Kurt Russell Snake Plissken megformálásával kultikus hőst adott a filmtörténetnek. Az öntörvényű, szívós és velős megnyilvánulásokban gazdag figura bármelyik westernben megállná a helyét, de Carpenter jóvoltából a börtönszigetté alakított Manhattanben kell osztania az igazságot. A Menekülés New Yorkból egy olyan posztapokaliptikus akciófilm, amely mindamellett, hogy elképesztő magabiztossággal simul a mester filmográfiájába, beszólásaival, magába szippantó hangulatával és az iróniát sem nélkülöző jeleneteivel felejthetetlen élményeket nyújt bárki számára.

A dolog

Carpenter már a Halloween forgatásakor sem átallott egy rövid szekvencia erejéig fejet hajtani Howard Hawks és Christian Nyby 1951-es horror klasszikusa, a The Thing from Another World előtt, de valószínűleg ekkor még ő maga sem tudta, hogy négy évvel később feldolgozhatja egyik kedvencét. Nem is akárhogy sikerült alkotásról van szó, merthogy A dolog még mai szemmel is összeszedett és átgondolt mozi benyomását kelti, sőt vitán felül is a Carpenter életmű egyik legsikerültebb darabjaként tekinthetünk rá. Annak idején mégis hatalmasat hasalt a pénztáraknál, ugyanis a filmet két héttel az E.T. – a földönkívüli premiere után mutatták be, így nem sok érdeklődőt vonzott maga a témakör. Pedig A dolog a végig magával ragadó, egyszerre klausztrofób és paranoiás atmoszférával, illetve a ravasz fordulatokkal nagyszerű élményt nyújt. A kiszámíthatatlanság és az elegánsan felépített feszültség Kurt Russell játékával, a végig hátborzongató sztorival és a csodálatos fináléval kiegészülve igazi mesterművé teszik az alkotást.

Carpenter életművéből óriási hiba kihagyni a színvonalas Stephen King-adaptációt, a Christine-t, a fergeteges, önironikus akciókomédiát, a Nagy zűr kis Kínábant, illetve a felettébb élvezhető b-kategóriás inváziós akciófilmet, az Elpusztíthatatlanokat is.

Ezt tudtad-e?

  • Még le sem diplomázott a Dél-Kaliforniai Egyetem film tanszékén, amikor 1970-ben Oscar-díjas rövidfilm elkészítésében vállalt szerepet: a Bronco Billy feltámadása című 23 perces westernfilm társírója, zeneszerzője és vágója volt.
  • A 13-as rendőrőrs ostromából a cenzúra ki akarta vágatni a fagylaltot nyalogató kislány tragikus jelenetét, ennek megfelelően Carpenter be is mutatott a bizottság előtt egy olyan változatot, amelyből kihagyta a kifogásolt szekvenciát. Végül mégis a teljes hosszúságú filmet vitte a mozikba.
  • Egyik leghíresebb alkotása, a Halloween minden idők egyik legsikeresebb filmje is egyben a bekerülési költség és a befolyt bevétel hányadosából számított megtérülési index alapján. Az alkotás mindössze 300 000 dollárból készült, és majdnem 80 milliót hozott a kasszáknál.
  • Howard Hawks mellett Sergio Leone munkásságának is nagy rajongója, az olasz mester előtti tiszteletként adott szerepet Lee van Cleefnek a Menekülés New Yorkból című alkotásában.
  • Nemcsak anyagi megfontolásból komponálja saját maga filmjeinek hanganyagát, ugyanis édesapja a helyi egyetem zenei tanszékének vezetője volt, így gyermekkora óta élete része a muzsika szeretete.
  • Carpenter filmzenéi a Depeche Mode-ot is megihlették: a Halloween taktusai az 1986-os Black Celebration albumon is visszaköszönnek, az Elpusztíthatatlanok témája pedig a Personal Jesus alapja lett.
  • Megrendezhette volna a Top Gunt, de nem vállalta a feladatot.
  • Robert Rodriguez felkérte, hogy komponálja meg a Terrorbolygó zenéjét, de Carpenternek el kellett utasítania a lehetőséget, mert túlontúl elfoglalt volt a Horror mesterei című TV produkcióval.
  • Óriási kosárlabda rajongó, a forgatásokon mindig felszerelik egy parabolaantennával a lakókocsiját, hogy követhesse az NBA eseményeit. Legtöbbször még saját kosárpalánkkal is ellátják.
  • Bár legtöbben a horror mestereként emlékeznek rá, legnagyobb vágya, hogy egyszer musicalt rendezhessen.

Rókus Ákos

Rókus Ákos

Rókus Ákos a PTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve magyar szakpáron. 2012 óta a szerkesztőség tagja. Specializációja a zsánerfilm (különösen az akció, a western és a thriller), valamint a műfajelméleti kérdések.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..