Filmszakadás

John Ford

john fordJohn Ford 1973-ban úgy távozott el 79 évesen az örök vadászmezőkre, hogy nem kevesebb, mint 144 (!) mozgóképet hagyott maga mögött. S bár e tetemes filmmennyiség közel felét hangi szempont szerint némafilmek, műfaji megközelítés szerint pedig westernek teszik ki, mégsem könyvelhetjük el pusztán – az Oscar-díjas alkotás után szabadon – „némafilmesnek”, vagy éppen western-rendezőnek. Fordra érdemesebb az egyetemes filmtörténet egyik első nagy Mesélőjeként emlékezni, aki műveivel úgy járult hozzá az amerikai nemzet identitásának megszilárdításához, hogy közben az egész világnak propagálta szórakoztató köntösben azon hagyományos emberi értékeket, amelyekben megingathatatlanul hitt: többek között a család, a munka és az igazság eszményét. Filmjeiben előszeretettel mosta össze a történelmi valóság és a mítosz dimenzióit, mára őt magát avatta példaadó rendező-legendává a filmtörténet.

Apánk ő, de mégse a „papa-moziját” csinálja. A nagypapákét. Azokét, akiknek a térdén olyan szívesen kuporognánk ismét, hogy ott újra hallhassuk sose-volt világok szépséges történeteit.” – emlékezett meg Fordról Jancsó Miklós a 80-as évek elején, amikor már az amerikai rendező klasszikusait mind gyakrabban tűz(het)te műsorára a királyi televízió.[1] De nem csupán a magyar mozgókép Miki bácsija lelkesedik történeteiért gyermeki szenvedéllyel, hanem a filmművészet számos más ikonja is – korszaktól függetlenül. Kortársa, a sztálini Szovjetunióban dolgozni kénytelen Szergej Eizenstein A fiatal Lincolnról (Young Mr. Lincoln; 1939) nem kevesebbet állít, minthogy „ez az egyetlen film, amit elfogadnék sajátomnak.[2] A modernisták – kötődjenek bármely nemzeti újhullámhoz – is rajonganak művészetéért. Truffaut-ék már kritikusként piedesztálra állítják. A free cinemás Lindsay Anderson a kedvenc rendezőjének tartja. A német újfilmes Wim Wenders önreflexív munkájában, A dolgok állásában (Der Stand der Dinge; 1982) egy mozi homlokzatán villantja fel Az üldözők (The Searchers; 1956) címét. A csehszlovák újhullámhoz kötődő Jirí Menzel a Hatosfogatot (Stagecoach; 1939) ugyanolyan fontos filmnek tartja, mint az irodalomban Balzac, Moliére vagy éppen Dosztojevszkij műveit.[3] Az új-hollywoodi mozi-fenegyerekek pedig egyenesen megőrülnek John Fordért. Míg George Lucas a Star Warsba bárdolatlanul dolgozza bele Az üldözőket – Anakin lappangó dühét az indiángyűlölő Ethan Edwards bosszúszomjától szokás eredeztetni, addig Martin Scorsese már meggyőző árnyaltsággal adózik a meghatározó western előtt a Taxisofőrben (Taxi Driver; 1976) – az öntörvényű Travis Bickle egy indiánfrizurás stricitől próbálja elszakítani a prosti-kultúrához edződött, ifjú hölgyet. S még sorolhatnánk bizonyosan. A lényeg, hogy a legkülönbözőbb rendezők nemcsak megidézni szeretik a mesterüknek nevezett John Ford munkásságát, hanem elandalodni is imádnak meseszerű művein. Mert – Jancsó Miklóshoz visszakanyarodva – olyan volt ő, mint egy jóságos nagypapa, akit a csemetéknek elhintett tanulságok és kalandok éltettek, csak éppen vadromantikus történeteit nem egy hinta-, hanem egy rendezői vászon székből tárta odaadó közönsége elé.

Így jött
S mint minden nagy mesélő, John Ford sem az igazi nevét használja. 1894-ben Sean Aloysius O’Fearna-ként látta meg a napvilágot egy ír bevándorló család 13. gyermekeként…


[1] Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról. In: Filmvilág. 1981. 7. sz. 28-29. p.

[2] Szilágyi Ákos: Iván árnyékában. Változatok rettentőre. 1998. 1. sz. 4-13. p.

[3] Posová Katarina: Túl sok a színes csomagolás. Beszélgetés Jiry Menzellel. 1987. 4. sz. 16-19. p.

 

Ezt tudtad-e?

  • 1973-ban Ford kapta meg először az Amerikai Filmintézet életműdíját.
  • Filmjeiben gyakran játszanak családtagjai, rokonai, de mindig csak statisztaszerepeket bízott rájuk.
  • Az Entertainment Weekly a világ harmadik legjobb rendezőjének választotta. Előtte közvetlenül Orson Welles található a listán, aki viszont Fordot tartotta a legjobbnak.
  • Mikor Jean-Luc Godard fiatal újságíróként megkérdezte Fordtól, mi vitte őt Hollywoodba, csak annyit válaszolt: Egy vonat.
  • Ford volt az első, aki két egymást követő évben is elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, 1941-ben és 1942-ben.
  • John Wayne összes gyerekének Fordot választotta keresztapjául.
  • Tüdőrákban halt meg, a temetésén a beszédet John Wayne mondta.

Kiss Tamás

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..