Hírek

A Vaknyugat az Átrium Film-Színház első saját produkciója

vaknyugatMartin McDonagh Vaknyugat című darabját mutatják be Gothár Péter rendezésében az Átrium Film-Színházban december 30-án, a teátrum első saját produkciójaként.

Az előadásban Alföldi Róbertet, Ficza Istvánt, Mészáros Piroskát és Rétfalvi Tamást láthatja a közönség  olvasható az Átrium Film-Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Vaknyugat két testvér folyamatos háborújának története. Távol mindentől, egy Írország legszélén fekvő falu határában élnek egy fedél alatt, egymásra szorultan, ám a mindennapjaikat az egymás elleni harc tölti ki. Kivéve, ha horogra akad egy ellenség a külvilágból, a faluból, meg ha az érdekeik éppen úgy kívánják. Az önértékelési és alkoholproblémákkal küzdő helyi pap, Welsh atya megpróbálja kibékíteni a két testvért  ami lehetetlen küldetésnek tűnik.

A közlemény a Welsh atyát alakító Alföldi Róbert szavait idézi, aki eddig nem nagyon kedvelte az ír szerző munkáit. „Hátha megszeretem McDonagh-t. Az emberek miatt vállaltam el: a fiatalok miatt, akikkel még nem dolgoztam, illetve Gothár Péter miatt  akivel meg már dolgoztam, és ezért.”

A Kultúrbrigád produkciójában készülő előadás létrehozásának ötletét egy egyetemi vizsgaelőadás adta. Két évvel ezelőtt mutatták be az Ódry Színpadon a McDonagh-gyakorlatok című előadást, Gothár Péter rendezésében, amelyben az általa korábban a Radnóti Színházban rendezett McDonagh-darab, A kripli és a Pesti Színházban bemutatott Vaknyugat néhány jelenetét készítették el új értelmezésben a hallgatók. A jelenlegi előadás az akkori nagy sikert aratott vizsgamunka teljes értékű előadássá kidolgozott változata.

Az alkotók úgy érzik: a Vaknyugat olyan darab, amelynek fontos és érzékeny áthallása van a mai magyar valóságra, a közéletre és a mindennapokra, az egymástól végletesen elszakadt magyar társadalomra  szókimondó, egyben végtelenül szórakoztató tragikomédia, amelyben a klasszikus bohózati helyzetektől a groteszk fekete humorig a komikum minden szintje előfordul, mégis minden eleme valóságos: a hiány, a taktikázás, a mindenen túlmutató legyőzni-vágyás, a reménytelen megoldáskeresés, a harc és a béke, a bűn és a megbocsátás.

A közlemény Gothár Pétert idézi, aki úgy fogalmazott: „A Vaknyugat szereplőinek sorsa átélhető, magyar történet akkor is, ha az ő életük más országban alakult drámává”. Beszélt arról is: „fontos, hogy valami tovább épül ezzel az előadással. Olyan színészekkel is dolgozhatok, akikkel közös munkánk még az iskolában kezdődött, a folytatás lehetősége inspirál engem. Egy mai, vaknyugati színházalakulásban részt venni szintén elég inspiratív”  tette hozzá.

A Connor testvéreket Ficza István és Rétfalvi Tamás alakítja. Mészáros Piroska a falu egyetlen vonzó és fiatal hölgyét, Kicsilányt játssza az előadásban.

vaknyugat1

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com