Nincs kategorizálva

Antonionira emlékezik Olaszország születésének 100. évfordulóján

Filmszemlével és kiállítással emlékeznek hazájában az egyik legnevesebb olasz filmrendezőre, Michelangelo Antonionira születésének 100. évfordulóján.

A bolognai filmmúzeum szeptember 27-től Antonioni legismertebb alkotásait vetítik. Ferrarában szeptember 29-én a városi mozikban a Napfogyatkozás (1962) című filmet láthatják az érdeklődők. Karácsonyra jelenik meg DVD-n az Antonioni Antonioniról című önéletrajzi dokumentumfilm a bolognai filmmúzeum gondozásában. Ferrarában márciusban kiállítás nyílik Michelangelo Antonioni tekintete és a művészetek címmel.

A Ferrarában 1912. szeptember 29-én született rendező és forgatókönyvíró Bolognában járt egyetemre, 2007-ben Rómában hunyt el. „Majdnem száz évig élt, de csak tizenhat egész estés filmet és húsz rövidfilmet forgatott. Ennél sokkal több ötlete, filmelképzelése maradt megvalósítatlan”  írta a Corriere della Sera napilap.

Az újság szerint Antonioni 1945-85 között legalább húsz nagyjátékfilm és húsz dokumentumfilm forgatókönyvét vetette papírra. Ezeket néha más valósította meg helyette. Az 1949-es Caro Ivan (Kedves Iván) című történetből, amelyet Carlo Ponti producer „két líráért” vásárolt meg Antonionitól, a Federico Fellini rendezte A fehér sejk (1952) lett.

A Corriere della Sera szerint a jövő tavaszi ferrarai kiállításon Antonioni feljegyzéseit, leveleit, fényképeit állítják ki, köztük Fellini 1975-ös levelét, amely a Foglalkozása: riporter című filmet dicsérte. Látható lesz Andrej Tarkovszkij Antonioninak írt levele is az orosz rendező önarcképével.

Az újság a fotók közül azt közölte, amelyen Antonioni és Jack Nicholson amerikai színész látható a Foglalkozása: riporter (1975) spanyolországi forgatásán, valamint Antonioni és Monica Vitti olasz színésznő közös fotóját a Napfogyatkozás forgatásán.

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com