Fókuszban Hírek

Berlinale – Kínai szuperprodukcióval kezdődött a fesztivál

Wong Kar-wai kínai filmrendező A nagymester (The Grandmaster) című alkotásával elkezdődött csütörtök este a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja.

Bernd Neumann német kulturális államminiszter a fesztivált megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Berlinale idén is ráirányítja a figyelmet aktuális társadalmi, politikai kérdésekre. A német kormány nevében kinyilvánította szolidaritását Mali népével, az iráni kormányt pedig felszólította, hogy a házi őrizetben lévő Jafar Panahi filmrendezőt engedjék elutazni Berlinbe új filmjének, a Pardénak (Zárt függöny) a premierjére.

Az idei Berlinaléra 6812 alkotást neveztek be. A tíznapos fesztiválon 404 filmet mutatnak be. Az Arany Medvéért 19 alkotás vetélkedik.

A nyitófilmet versenyen kívül mutatták be, mert rendezője a nagyjátékfilmes nemzetközi zsűri elnöke. Wong Kar-wai filmje nagyjából 9 milliárd forintnak megfelelő összegből készült és a Bruce Lee mestereként ismert kínai kung-fu mester, Ip Man életét dolgozza fel.

A legnagyobb európai filmfesztiválok közül a Berlinale koncentrál a leginkább társadalmi kérdésekre. Az idei program is ezt mutatja: az Arany Medvéért indul például Steven Sodebergh Side Effects (Mellékhatások) című pszichothrillerje, amely gyógyszergyárak manipulációiról szól, és Gus Van Sant ökodrámának nevezett Promised Land (Az ígéret földje) című alkotása, amely a földgázkitermelés vitatott új technológiája, a kőzetrepesztés erkölcsi problémáit tárgyalja.

A Panorama című szekcióban bemutatják egyebek között a TPB AFK: The Pirate Bay Away From Keyboard (A Pirate Bay a billentyűzeten túl) című dokumentumfilmet, amely a Pirate Bay fájlcserélő oldal történetéről szól – és amelyet a pénteki premierrel egy időben az interneten ingyen elérhetővé tesznek – , vagy például a Scarlett Johansson és Julianne Moore szereplésével készült Don Jon’s Addiction (Don Juan függősége) című filmvígjátékot, amely a szexfüggőség témáját dolgozza fel.

„Sok film kavar majd vitát” – emelte ki Klaus Wowereit berlini polgármester a Marlene Dietrich téren álló Berlinale palotában rendezett megnyitó gálán elmondott beszédében, miközben az épület előtt a Femen nevű ukrán emberi jogi aktivista csoport a női nemiszerv-csonkítás ellen tartott be nem jelentett demonstrációt. A félmeztelenre vetkőzött négy tüntető nőt a rendőrség elvezette.

A német kritikusok, filmes szakújságírók az első kommentárok szerint a Berlinale szervezésével elégedettek, a programot azonban többen bírálják. A nagyjátékfilmes mezőnyben a 19 versenyfilm közül csak háromnak tartják Berlinben a bemutatóját, ami minden korábbinál alacsonyabb szám, pedig a velencei vagy a cannes-i filmfesztiválon szinte minden vetítés világpremier – emelte ki például Tobias Kniebe, a Süddeutsche Zeitung munkatársa csütörtöki cikkében, hozzátéve, hogy több amerikai versenyfilmet már a januári Sundance fesztiválon bemutattak, a Berlinale nyitófilmje pedig a kínai, hongkongi és tajvani mozikban is műsoron van.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..