Fókuszban Kritika

Az apokalipszis diszkrét bája – Bosszúállók: Végtelen háború

10 év filmtermésének fináléjára készült a Marvel Studios. A Bosszúállók: Végtelen háború pedig nem csupán olyan alkotás lett, mely geekek ezreinek agyvelejét keni a falra. Ezt a filmet tanítani fogják a jövő filmkészítőinek.

Erős állításokkal kezdtem, de igyekszem ezeket megindokolni a kritikámban. Kezdeném azzal, hogy példátlan az a teljesítmény, melyet a Marvel Studios az elmúlt évtizedben véghezvitt. Egy komplex narratívát kaptunk, melyben a karaktereket külön-külön vezetik saját filmekben, hogy aztán a csapatmozikban találkozhassanak – ilyen is csak a képregényekben működhetett, a mozivásznon még nem volt rá precedens. Még egy olyan fickót is, mint én, aki csípi ugyan a szuperhősmozikat, mégiscsak az első Bosszúállók vont be igazán ebbe az univerzumba, nem pedig az azt megelőző önálló filmek.

A későbbiekben úgy-ahogy szinten tartották a lelkesedésem, de az utóbbi 1-2 évben kezdtem látni a sablont, mely alapján az önálló filmeket készítik, emiatt pedig rendre csalódtam az egyéni kalandokban. Túl sok ökörködés, kínos humor és kevés tét, lagymatag sztorik – féltem, hogy a Marvel nem lesz képes átugrani a saját árnyékát és örökké biztonsági játékot fog játszani. Aztán elérkezett a Végtelen háború.

Egy évtized aprólékos tervezése juttatta el hőseinket az elkerülhetetlen univerzumháborúhoz, melyet a Russo testvérek által rendezett új csapatfilm a fókuszába helyez. Akkora a tét, mint még korábban soha, ugyanis az őrült titán, Thanos (Josh Brolin) hamarosan a Földre érkezik négy csatlósával – akikre akár az apokalipszis négy lovasaként is gondolhatunk –, hogy megszerezze a különböző erőket kölcsönző végtelen köveket. A Bosszúállók és a galaxis őrzői persze ezt nem hagyhatják és mindent megtesznek, hogy megállítsák az elképesztően erős ellenfelet.

A küzdelem azonban közel sem lesz olyan könnyű, mint amire számítanak.

Aki beavatott a képregények világában, tudhatja, hogy Thanos egy megátalkodott, vigyorgó, a halállal és a gyilkolással nagyon bensőséges kapcsolatot ápoló szörnyeteg. Josh Brolin motion capture alakításában azonban egy radikális, rögeszméjétől hajtott, de elképesztően szomorú diktátor benyomását kelti. Megszállott módon igyekszik egyensúlyba hozni a világot azáltal, hogy az univerzum felének elpusztítására tör, ezért pedig bármit hajlandó feláldozni. Nincs más vágya, csupán hogy gyönyörködhessen művében azzal a megnyugtató tudattal, hogy a világ a tettei után jobb hely lett. Rettentő karizmatikus, intelligens és nagytekintélyű főgonosz ő, kinek jelenléte egyszerre fenyegető hőseinkre nézve, míg pár jelenetben inkább sajnáljuk drámája miatt. Bravúros a munka, melyet a készítők műveltek ezzel a karakterrel – kvázi ő tekinthető a Végtelen háború igazi főszereplőjének.

Hiszen a galaxisokon át pusztító Thanos mellett szinte eltörpülnek a szanaszét, kisebb frakciókba szóródott hőseink. A Russo testvérek Bosszúállók előtti főpróbája az Amerika Kapitány: Polgárháború volt, melyben már bizonyították, hogy nagyon biztos kézzel vezetik a párhuzamos történeteket. A Végtelen háború ezen a szinten még nagyobb teljesítmény, ugyanis másfélszer annyi karaktert (közel 30-at) mozgat, és mindenkit sikerült relevánssá tenni – még, ha nem is ugyanakkora mértékben. Mindenkinek kijut egy jó egysoros vagy poén, menő akciójelenet, esetleg egy drámai pillanat, így nem volt hiányérzetem a tökéletesen eltalált figurák ábrázolásával.

Új dinamikák is létrejönnek olyan hősök közt, akiknek eddig nem volt lehetőségük találkozni egymással.

Doctor Strange (Benedict Cumberbatch) és Vasember (Robert Downey Jr.) például nem igazán jön ki egymással, de létrejön egy macsó versengés Thor (Chris Hemsworth) és a féltékenykedő Űrlord (Chris Pratt) között is. Tele van remek geek karakterpillanatokkal a film, rengeteg jelenetet legszívesebben megtapsoltam volna, különösen a fináléban található akció során. Egyeseknek talán túl sűrű is lesz a film által nyújtott vagányság, de a Végtelen háború tényleg megragad a 149 perc elején, és utána már nem ereszt.

Ismét alig lehet kifogás a látványra, a Marvel igazán odatette magát, csupán egy-két zöldhátteres jelenet lóg ki. Ez viszont nem szegte a kedvem, ugyanis a Russo testvérek korábbi filmjeikben prezentált szürkésebb, földhöz ragadtabb látványvilágukat lecserélték új alkotásukban egy rendkívül ízléses esztétikára. A különböző, eddig soha nem látott bolygók mellett az animált figurák kidolgozása is meggyőző, nem is beszélve az akciójelenetekről, melyeket eddig soha nem tapasztalt feszültség uralt. Ez ugyanis a finálé, így kedvenc hőseink közel sem biztos, hogy túlélik, és talán nem árulok el nagy titkot, hogy

nem mindenki számára lesz happy end.

A Marvel azonban nem akarta csupán egy csihi-puhival letudni az egészet, ezért olyan befejezést írtak a történetnek, melytől garantáltan leesik mindenki álla. Úgy izgultam, mint szuperhősmozin szinte soha, ez pedig nemcsak a sokéves történetmesélésnek, de a Végtelen háború kiváló dramaturgiájának is köszönhető. Hiába a sci-fi és a fantasy elemek, az eseményeknek, a világnak és a karakterek útjainak van értelmük, ezáltal átélhető a cselekmény, és nem „buta mese”.

Nem is igazán lehet tudni, hogy ezután miképp folytatódhat a sztori, de az biztos, hogy 100%-ig megbízom a készítőkben. Az idióta Thor: Ragnarök és a legnagyobb közös osztót képviselő Pókember: Hazatérés és A galaxis őrzői filmek után újra lelkes tudok lenni egy Marvel-mozival kapcsolatban. Újra érdekelnek a figurák, a sorsuk, a drámáik, mert újra közel tudták hozni őket a nézőkhöz. Veszélyben vannak, élet-halál döntéseket hoznak, áldoznak, szenvednek, küzdenek és szeretnek.

A Végtelen háború, bár tele van vicces beszólással és a szokásos adok-kapok dialógusokkal, komolyan veszi alapanyagát és egyáltalán nem akarja olcsón megúszni a világvége sztorit. Thanos komoly ellenfél, és ezt hőseink kétségbeesett küzdelme igazolja. A szüntelenül zajló eseményeknek, a meglepő fordulatoknak és a – csupán néhol túltolt – humornak köszönhetően az első Bosszúállókhoz mérhető hatású filmet kaptunk. Méltó megkoronázása ez mindannak, amit a Marvel-univerzum égisze alatt eddig láthattunk. Na, megyek is keresgélni az állam.

 

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..