Fókuszban Kritika

A te dalod – Rocketman

A Rocketmannel végre egy olyan életrajzi film készült egy zenészről, amely egyedi, ötletes megoldásokkal teli, így nem csupán azért élvezetes, mert Elton Johnnak elképesztően jó számai vannak. A kritika a 2019-es cannes-i filmfesztiválon készült.

A Bohém rapszódia után újabb zenész életrajzi film érkezett: a Rocketman. Az Elton Johnról szóló alkotást ugyanaz a Dexter Fletcher rendezte, mint akinek a megosztó Queen biopicet is be kellett fejeznie. Azonban míg a Bohém rapszódiának összesen két előnye volt – Rami Malek alakítása és a soundtrack, amiért valójában a Queent illeti dicséret –, addig a Rocketman eredeti és kreatív alkotás lett, ami még a dalok kronológiájához sem ragaszkodik, sőt néhol még az előbbi filmet is finoman kigúnyolja.

A Bohém rapszódia nyitóképe a hatalmas Live Aid koncertre készülő Freddie Mercury, azzal az egyértelmű céllal készült, hogy az eleve legendaként tisztelt ikon körüli hype-ot a csúcsra járassa. Az első pillanatban úgy tűnik, pontosan ezt a példát követi majd a Rocketman is: Elton John extravagáns, narancssárga, tollas fellépőruhájában vonul be egy hátulról reflektorral megvilágított folyosóra. Ezután viszont rögtön kiderül, itt éppen a mítosz lerombolása történik: az énekes az elvonóra érkezett.

Mikor a csoportterápián vérbeli megbízhatatlan narrátorként elkezdi mesélni az élettörténetét, a következő meglepetés is megérkezik.

Az alkotók által musical fantasynek kikiáltott filmről azonnal bebizonyosodik, hogy állításuk tökéletesen megragadja a Rocketman lényegét:

a kis Elton, eredeti nevén, Reggie és jelenkori énje a The Bitch is Back duettjét közösen adják elő. Itt jegyezném meg, hogy Matthew Illesley első filmszerepében kiemelkedő énekesi és színészi előadást nyújtott. Az ötvenes évek szépiája a szerető szülőkkel, boldog gyerekkorral együtt azonban hamar áttűnik a hideg valóságba, ahol megismerjük a rideg apát (Steven Mackintosh) és az érdektelen anyát (Bryce Dallas Howard). Az egyetlen pozitívum ebben az időszakban Reggie hihetetlen és meglehetősen hamar megmutatkozó zenei tehetsége és a nagymama szeretete volt.

A gyermekkor bemutatása már csak azért is fontos, mivel ezek a kapcsolatok az alapkövei a rehabon beszélő drog-, alkohol-, szexfüggő és öngyűlölő Elton Johnnak. A másik hasonlóan toxikus, ám rendkívül fontos személy már a felnőtt Elton életében tűnt fel: a menedzsere, John Reid. Aidan Gillen alakításában ő volt egyébként a Bohém rapszódia egyik antagonistája is, ezúttal viszont a kétségtelenül sármos Richard Madden személyesíti meg a nárcisztikus Reidet. Johnnak évekig viszonya volt a férfivel, mely kialakulását az énekes naiv szemszögének köszönhetően izgalmas és magával ragadó szerelmi történetként mutatja be a film.

Elton John homoszexualitásáról abszolút természetességgel beszél a Rocketman: nincs identitásválság, álszemérmesen elforduló kamera, egyszerűen csak a férfi személyiségének egy része.

John és Reid szenvedélyes szerelméről azonban hamar kiderül, hogy meglehetősen egyoldalú, és a menedzser csak kihasználja a szó szerint és metaforikusan is rózsaszín napszemüveget viselő énekest. Többek között ez lehetett a kiindulópontja annak, hogy Elton életveszélyesen elindult a lejtőn.

Ahogy Reid árulásának, úgy a saját problémáinak felismerése is hosszú hónapok, évek kitartó tagadása után, lassan indul el.

A Rocketmannek tehát jelentős részét képezik az énekes függőségével foglalkozó jelenetek – a film végi feliratok pedig még inkább kihangsúlyozzák az alkotás e vonulatát.

Ez a szembetűnően népnevelő szándékú felhang pedig nem jó irányba tolja el a történet hangsúlyait, hiszen drogprevenciós előadás helyett a nézők az ikonikus énekesre kíváncsiak.

Ez nyilván az executive producerként tevékenykedő Elton Johnnak köszönhető, aki azonban arról is gondoskodott, hogy a film tökéletesen tisztelegjen barátja és alkotótársa, Bernie Taupin előtt. A zenész(ek) karrierjének ünneplése és a függőség káros hatásainak bemutatása mellett egy másik, igencsak szimpatikus üzenetet is közvetít a Rocketman: a történet végére Elton szeretni kezdi önmagát Reggie-ként, szeretetre képtelen szülők fiaként és a szerelmében csalódott emberként is.

A film gyakran használja fantasztikus elemként az énekes képzeletének manifesztálását, amely nemcsak az önelfogadás esetében kiváló megoldás. Remek hátteret biztosít a kontextus nélkül, hirtelen dalra fakadó karaktereknek, amitől a Rocketman nem pusztán zenés filmmé, hanem egyenesen musicallé válik.

Mindezt a kiemelkedő színészi alakítások teszik teljessé:

ha Rami Malek tavalyi játéka Oscar-díjat érdemelt, Taron Egerton Elton Johnja is egyértelmű várományosa az arany szobornak.

Úgy testesíti meg az élő legendának számító zenészt, hogy meg sem kísérli leutánozni, mégis hitelesen átadja a személyisége legapróbb rezdüléseit is. Bryce Dallas Howard a fiát elhanyagoló anyaként szívtelen és instant utálatot ébreszt a nézőben, míg Richard Madden eleinte a közönséget éppúgy rabul ejti, mint Elton Johnt, hogy aztán egy pillanat alatt kiábránduljunk belőle.

A Rocketman tehát a konklúziójától eltekintve ötletes és élvezetes produkció lett, ami azoknak is tetszeni fog, akik a fülbemászó dallamok mögött egy minőségi filmet várnak valódi tartalommal.

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..