Fókuszban Kritika

Saudade – The Invisible Life of Eurídice Gusmao

Karim Aïnouz alkotása az egymástól elszakadt nővérekről gyönyörű és megható történet. A The Invisible Life of Eurídice Gusmao a cannes-i közönségnek és zsűrinek is tetszett – olyannyira, hogy elnyerte az Un Certain Regard kategória fődíját.

Saudade: portugál kifejezés, melyet annak a fájdalmas, nosztalgiával teli érzelem megnevezésére használnak, amit olyankor érzünk, ha olyasvalaki után vágyódunk, akit nagyon szeretünk, de már elvesztettük. Ez a mély, melankolikus hiányérzet hatja át a Martha Batalha regényéből adaptált The Invisible Life of Eurídice Gusmao című filmet is.

Eurídice (Carol Duarte) és nővére, Guida (Júlia Stockler) számára nem csak azért ismerős a saudade, mert brazilok. Rio de Janeiro lakóiként a szókincsük része lehet ez a kifejezés, addig azonban nem tapasztalják meg, mit is jelent pontosan, amíg

el nem szakítják őket egymástól.

Miután a 20 éves, szenvedélyes, bulizós Guida megszökik egy görög matrózzal, majd egyedül és várandósan tér vissza, szigorú, bigott és manipulatív apja kitagadja. A lány még a húgával sem tudja felvenni a kapcsolatot, mivel legjobb tudása szerint Eurídice legalább volt olyan szerencsés, hogy beteljesítse az álmait: zongoristának tanul Bécsben. A valóság azonban nem állhatna ennél távolabb az igazságtól. Euridíce valójában egy, az apjához nagyon hasonló nézeteket valló férfi felesége lett.

De a jövőjüktől megfosztott nők nem hagyják magukat: túlélnek, megtalálják az új, saját útjaikat az 1950-es évek Brazíliájának beszűkült gondolkodású férfitársadalmában is. A megoldás keresését azonban továbbra is átszövi a saudade érzése. Egyikük sem adja fel a reményt, hogy valaha újra találkoznak.

Ez az elkerülhetetlennek tűnő egymásra találás a suspense fő forrása. Egy különösen feszült jelenet során Rio egyik éttermében csak néhány lépés választja el őket egymástól. Olyannyira kevésen múlik a várva várt pillanat, hogy Euridíce és Guida közel egyidős gyerekei közösen nézegetik az akvárium halait. És bár a film végéig él a remény mind a nővérekben, mind a nézőben, a valóság ennél sokkal realisztikusabb és meghatóbb végkifejletet tartogat a számunkra. Ezt a befejezést pedig a Központi pályaudvarért Oscar-díjra jelölt Fernanda Montenegro szívszorító tolmácsolásában láthatjuk.

A The Invisible Life of Eurídice Gusmao tehát nem csupán néhány évet, hanem egy teljes élet történetét meséli el. Az idő pontos múlását pedig Guida húgának címzett levelei mutatják – melyek azonban válasz nélkül maradnak, így egy idő után inkább egyfajta napló funkcióját kezdik betölteni a lány számára. A nővére fájó hiányát érző Eurídice nem üzenetekkel próbál információt szerezni a testvérétől, hanem magánnyomozó segítéségével.

Ez a férfi az egyetlen, aki valóban mindent megtesz Eurídice-ért – nyilván, hiszen a nő jól megfizeti.

A filmben azonban egyetlen tisztán jó karaktert sem tudunk felfedezni: a férfiak vagy elnyomják a körülöttük élő nőket, vagy erőszakoskodnak velük, vagy pedig szimplán csak nem kezelik őket egyenlő félként. Így a testvéreken kívüli, azonosulható karakterek is mind nők. Mint például a Guidát felkaroló egykori prostituált, Filomena (Bárbara Santos), aki választott családjává válik az egyedülálló anyának.

Az egyébként inkább queer témákat boncolgató rendezéseiről ismert Karim Aïnouz ezúttal tehát egy igazán „női filmet” készített – bár a fent említett, leszbikus családra hasonlító (azonban abszolút plátói) szál enyhén behozza a meleg tematikát.

A The Invisible Life of Eurídice Gusmaóban egyébként nemcsak a történet szintjén markáns a női szemszög.

Az operatőr, Hélène Louvart-nak köszönhetően vizuális síkon is a female gaze érvényesül, amely leginkább a szexjeleneteknél feltűnő. Hiszen ezek a sokkolóan naturalistán bemutatott képsorok nem véletlenül ilyen brutálisak: a nászéjszakát sem romantikus tündérmeseként élték meg ezek a nők, pláne nem egy egyéjszakás kalandot. De a szüléstől vagy a menstruációs vérzéstől sem fordul el álszemérmesen a kamera.

Louvart erényei azonban nem merülnek ki ennyiben: a saudade-dal átitatott melodrámával hatalmas kontrasztot alkot a film képi világa. A trópusi vidék sokszínű szépségét festi a vászonra, melyet kiegészítenek a vibráló színű kosztümök és díszletek. Ám Aïnouz nem hagyja, hogy a színkavalkádban elvesszen az érzelmi tónus: Benedikt Schiefer, valamint az Eurídice által kedvelt zeneszerzők, mint Liszt vagy Chopin dallamai teszik kerekké a filmet.

És hogy mit jelent a cím? Eurídice Gusmao láthatatlan élete a lehetőséget foglalja magában. Azt a sorsot, amit Guida képzelt a testvérének: sikeres zongoraművész, aki felhőtlenül él a világban utazgatva. Azt, amit a kor és a társadalom elvett tőle – és a nővérétől –, azaz esélyt egy olyan életre, amiben kiteljesedhet, hogy valóban boldog lehessen. Egy olyan világot, amelyben két nővérnek nem kell egymás nélkül leélniük az életüket néhány kilométerre a másiktól.

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..