Kritika

Általános: riadó! – Eighth Grade

Az év egyik legnyomasztóbb filmje egy 14 éves lány hétköznapjairól szól. Másfajta nyomasztás ez, mint amit egy thriller vagy egy terrorcselekményről készült feldolgozás okozhat. Az Eighth Grade a hétköznapok nyomorát és a legkisebbek kiszolgáltatottságát mutatja be.

Mikor volt az az időszakod, mikor a leginkább elveszettnek érezted magad? Amikor nem volt senki, aki igazán megért; mikor legszívesebben elbújtál volna mindenki elől, és takaródat a fejedre szorítva reménykedtél, hogy hamarosan véget ér ez az időszak. Főhősünk, Kayla (Elsie Fisher) számára ez az általános iskola. A meglehetősen szótlan lány olyan, mint egy árnyék a suli életében: próbál minél feltűnésmentesebben túlélni minden napot. Nem tartozik semmilyen társaságba, de nem is szekálják: szinte teljesen kívülálló. Ennek azonban hamarosan vége…

Eljön ugyanis a nyolcadik osztály utolsó hete, amikor Kayla számot vet addigi életével. A környezetének nehezen megnyíló, introvertált lány, akinek hobbijai közt szerepel a motivációs YouTube-vlogok gyártása, elkezdi megfogadni a tanácsokat, melyeket videóiban közöl. A nyitás az ismeretlen felé, az új emberek megismerése és a népszerű lányok közé való beilleszkedés lehetősége azonban újabb buktatókat sodor az útjába – de hát ez az élet, nem?

Az Eighth Grade meglepően őszintén foglalkozik egy generációval, melyet sokszor idealizálnak. Általános iskolásokat jóformán csak családi filmekben mutatnak be a hétköznapi környezetükben pozitív kicsengésű történetek keretében, melyek rengeteg tanulsággal szolgálnak a kisebbek számára – ilyen volt például Az igazi csoda, mely a bullying témakörét igyekszik a gyerekeknek elmagyarázni szívhez szólóan. Na, az Eighth Grade nem ilyen!

Eleve egy R-besorolású alkotást nehéz lenne a családoknak eladni, de a készítőknek eszük ágában sem volt a főszereplő korosztály korhatár-besorolására apellálni

– tudják ők is, csakúgy, mint a rendező, hogy az életük nem habos-babos mesevilág a 12-es karika fényében. Az Eighth Grade ezért tud kendőzetlenül őszintén ábrázolni mindent, ami egy 14 éves, zárkózott lány életében megjelenhet. Hiszen ő se érzi kényelmesen magát, ha valaki hirtelen a szopásról kezdi faggatni, pedig igazából a Rick és Mortyról beszélne szívesebben. Kaylának túl gyorsan kell felnőnie, és az ebből fakadó frusztrációt láthatjuk másfél órába sűrítve.

A stand-up komikusból elsőfilmes rendezővé avanzsált Bo Burnhamtől azt vártam, hogy humorral oldja fel a jeleneteket, ám nem mindig fordult ehhez az eszközhöz. Néha vicces, mikor horrorfilmes hangulattal ábrázol egy medencés partit, máskor viszont hosszú percekre hagy lent a legnagyobb mélységben, és nem dob kötelet, hogy kimászhass. Nem vicceli el ugyanis a legsúlyosabb témákat, mint például a kiskorúaknak tett szexuális ajánlattételt.

Burnham nem akart lesütött szemmel félrenézni és játékosan ábrázolni egy olyan időszakot, melyet a bizonytalanság határoz meg.

A bevallottan pánikbetegséggel küzdő alkotó azt a hangulatot akarta átadni, amit ő is érzett tizenéves korában. Hasi fájdalmakra panaszkodva orvoshoz ment, pedig nem is volt problémája, csupán mindig ideges volt. A remegő gyomor pedig Kayla karakterét is jellemzi, mert úgy érzi, ő a világ legnagyobb tévedése. Nem tudja, miben jó, kinek méltó a szeretetére, és merre tart az élete.

Sokaknál ez az érzés a tinédzserkor késői szakaszában jön elő, valakit pedig élete nagy részében végigkísér. A kérdés az, hogyan állunk hozzá saját magunkhoz, találunk-e magunkban valami szeretnivalót és nem akarunk-e másnak tűnni, mint amik vagyunk. Ez pedig hatványozottan nehéz egy olyan időben, mikor az internet és a közösségi média hívogatóan ajánlkozik számunkra, hogy mindent kipakoljunk az életünkről és egyfajta bulvárszemélyt kreáljunk magunkból. Kayla sem tud ellenállni, így percekig nézhetjük, ahogy próbál megfelelni a net világának pózolásaival és kínos „Gucci!” elköszönéseivel videói végén – vagy csupán eltelefonozgat és lájkokat osztogat egy egész estén át.

Tapintható a hamisság az egész jelenségben, és a legszomorúbb, hogy ezt hősünk is tudja.

Azonban a nyolcadik osztály utolsó hete – bár egy örökkévalóságnak tűnik – de előbb-utóbb véget ér, és jöhetnek az újabb kihívások, helyzetek, emberek. Kayla ennek is elébe próbál menni azzal, hogy gimisekkel lóg, de hamar rájön, hogy nem tart még ott fejben és érzelmileg, ahol ők. A legnagyobb biztonság tehát az, ha önmaga marad: szerető családdal, olyan barátokkal, akik megérdemlik a figyelmét és megérdemlik őt.

Az identitásválságból szerencsére van kiút, és a sok kétséget Bo Burnham a végére egy egységgé formálja. Az Eighth Grade bár néha mocskosszájú, és sok üzenete van a felnőtteknek, mégis a gyerekeknek szolgál a legnagyobb tanulságokkal. Csak merjük feltételezni, hogy az a kis „nyikhaj” 13-14 éves lurkó is összetett érzelmileg, és saját dilemmái, kérdései vannak. Merjünk beszélni velük, teljes értékű emberként kezelni és figyelni rájuk, így lehetnek belőlük, szakadék szélén botorkáló ifjakból egészséges pszichéjű felnőttek!

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com