Hírek

Elhunyt Józsa Imre színművész

jozsa imreÉletének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész; a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál – tudatta a József Attila Színház az MTI-vel.

A színművészt a József Attila Színház saját halottjának tekinti.

Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban kapott diplomát. Ezután a József Attila Színházhoz szerződött. Mint a színház közleményében írják, Józsa Imre szenvedélyesen szeretett élni és szenvedélyesen szeretett játszani. A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon.

„Kitartását, hűségét, odaadását az itt eltöltött 34 év bizonyítja. Nincs olyan hely, nincs olyan zug, ahol ne járt volna, és ahonnan ne hiányozna mostantól mindig” – írják a művészről, aki az előző évadban még játszott a színpadon.

Józsa Imre számtalan előadást vitt sikerre, „játszott a Kölyökben, a Me and My Girlben, a Makrancos hölgyben, az Egy csók és más semmiben. Ő volt a Szabadsághegy Károlykája, a Liliom Ficsúrja, A csoda Zöld Gézája, a Légy jó mindhalálig Valkay tanár ura. Ő volt a Balfácánt vacsorára Chevalja” – sorolják emlékezetes alakításait a színház közleményében.

Változatos szerepekkel teli pályáján Józsa Imre szerepelt többek között Szigligeti Ede Liliomfi (Liliomfi), Bereményi Géza Halmi (Halmi), Bródy Sándor A tanítónő (a tanító), Neil Simon Mezítláb a parkban (Paul), Horváth Péter Csaó Bambínó (Én), Kander-Ebb-Fosse Chicago (Amos Hart), Hasek Svejk (Dub hadnagy), továbbá Brecht Koldusopera, Saint-Exupéry A kis herceg, Shakespeare Tévedések vígjátéka és Moliere Úrhatnám polgár című darabjában.

Számos színházi alakítása mellett filmekben is játszott, továbbá szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták. Többek között gyakran szólaltatta meg Nicolas Cage és Chevy Chase amerikai színészeket. Filmes munkái között megtalálhatóak tévés alkotások és játékfilmek is, játszott a Petőfi, az Ezerkettedik éjszaka, a Naftalin, a Liszt Ferenc, a Magyar vándor, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmekben, a Szomszédok című sorozatban, legutóbbi filmje az idén bemutatott Gondolj rám.

A színművészt 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Mint a HADART Színház MTI-hez eljuttatott közleményében olvasható, Józsa Imre 2011-es alapítása óta tagja volt a színházuknak is. Színésztársai, Vándor Éva, Háda János és Újréti László emlékezett a vasárnap elhunyt művészre.

Háda János színművész, rendező, a színház alapító-vezetője, aki a József Attila Színházban is évtizedekig kollégája volt Józsa Imrének, így emlékezett: „az én szememben ő egy színészóriás. Az igazi.” Hozzátette, hogy Józsa Imre betegen is bement az Oscar című előadásra, bevett egy fájdalomcsillapítót, belépett a színpadra és két és fél órán át komédiázott, „majd lehullott a függöny, és betegen hazasétált”. Mint kiemelte: nagyon sokat tanult Józsa Imrétől, „alázatot, tökéletesre törekvést és sok-sok színészi praktikát”.

Mint írják, Vándor Évának, a HADART Színház tagjának Józsa Imre volt az ideális partner. A színésznő elmondta: barátok, összetartó kollégák voltak, rengeteget játszottak együtt. „Nagyon lelkiismeretes volt, vele mindig meg lehetett beszélni, mit és hogyan csináljunk a színpadon” – mondta, hozzátéve: mindig mindent komolyan vett, kidolgozta előadásról előadásra, mindig továbbfejlesztette a szerepét. „Minden humoros darabba belecsippentett egy kis tragédiát, ahogy minden tragikus szerepében ott csillogott a humor is” – idézte fel.

Újréti László színművész, aki közös öltözőben készült az előadásokra Józsa Imrével, azt mondta, talán ő az, aki a legtöbbet játszott vele. Felidézte: olyan emlékezetes darabokban léptek fel együtt, mint Csehov Manója, vagy Milan Kundera Jakab és az ura című darabja. Rendkívül élénk fantáziájú, ötlettel teli, intuitív művész volt – emlékezett.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com