Hírek

Elkészült a Hegyek és tengerek közt

bevandor_g2_Az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával a Katapult Film hatrészes dokumentumfilm-sorozatot készített Hegyek és tengerek között címmel. A széria hat, Magyarországra bevándorolt külföldi letelepedésének történetét mutatja be. A sorozat epizódjait Groó Diana, Török Ferenc, Gelléri Péter, Pálos György és Soós Kata rendezték, producerei Angelusz Iván és Soós Kata. A Hegyek és tengerek között módszertani alapját képezi egy, magyarországi diákok körében folytatott, az előítéletességet vizsgáló kutatásnak.

A Hegyek és tengerek között című dokumentumfilm-sorozat részei olyan kreatív emberek portréi, akik hivatalosan bevándorlói státuszban élnek Magyarországon. Phuong Dao Vietnámból érkezett közgazdász, Tamara grúz ruhatervező, Peyman iráni egyetemista és táncolni tanul, Samira iráni anyuka s egyben nyelvtanár, Gaya örmény énekesnő, Anna pedig design-cipőket készít.

A hatrészes sorozat létrejöttének kettős célja volt. Egyfelől önmagukban is színvonalas, a műfaj szabályainak, dramaturgiai és esztétikai elvárásainak megfelelő portré dokumentumfilmek  készültek, másfelől pedig kifejezetten azzal a szándékkal születtek, hogy módszertani alapját képezzék egy olyan kutatásnak, melyet magyarországi diákok körében végeznek el.

bevandor_s3_

Az alkotók abból a TÁRKI kutatása alapján megerősített feltételezésből indultak ki, hogy Magyarország lakóiban előítéletek jelentek meg a Magyarországon élő „idegen” eredetű népességgel szemben. A Hegyek és tengerek között nem próbálja meg feltárni ennek a bonyolult, igen összetett viszonyrendszernek az összes elemét, a portréfilmek és a kutatás kizárólag a bevándorlók élethelyzeteire terjed ki. A hat epizód olyan kitűnő embereket mutat be, akik a magyar kultúrát és társadalmat színesítik, gyarapítják.

A dokumentumfilm-sorozathoz kapcsolódó kutatás lényege, hogy a filmek tartalom-elemzése után szociológusok kérdőíveket készítettek. Ezeket a kérdőíveket az epizódok megtekintése után ötszáz magyarországi általános és középiskolai diákkal töltetik ki a kutatók. A film készítői úgy tervezik, hogy a kutatásban részt vevő gyerekek a filmeket DVD megkapják, hazavihetik, többször megnézhetik, a látottakat esetleg családjukban is megbeszélhetik. A kutatás már folyik, a annak eredményére – milyen mértékben változtatta a bevándorlókhoz való viszonyt a filmek megtekintése  –  március közepén lehet számítani.

A Hegyek és tengerek között hat része jelenleg a youtube-on érhető el, de a közeljövőben számos helyi, közösségi televízió műsorára tűzi őket, az országos lefedettségű televíziós csatornákkal pedig már folynak  a tárgyalások a sugárzásról.

Rudolf Dániel

Nem is tudom mikorra vezethető vissza a film iránti érdeklődésem (értsd szenvedélyes rajongásom), talán valamikor ovis koromban történt először, hogy éles kritikusi szemmel elemeztem a Gumimacik aktuális epizódjait. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanulok filmtudomány mesterképzésen, korábban kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi főiskolán, és időközben diákzsűriztem is pár filmfesztiválon.

Filmek: Elsősorban a filmtörténet és a klasszikusok érdekelnek, ezen belül bármi, Bergmantól a B-noirokig. „Emberi gyengeségemnek” a klasszikus Star Trek sorozat iránti rajongásomat tartom.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com