Fókuszban

Élőszereplős tévésorozat készülhet a Csillagok háborújából

NE50n4Im2hQg7c_1_2Az ABC a hatalmas büdzsé ellenére élőszereplős sorozatot tervez a Csillagok Háborújából. Már több mint 50 forgatókönyv született, a túlzott költségeket figyelembe véve azonban más csatornának aligha lenne esélye a megvalósításra – írja a tvweb.com.

2011 júniusában Rick McCallum arról számolt be, hogy a tervezett élőszereplős Star Wars-sorozatot három évig kellett parkolópályán tartaniuk a növekvő költségvetés miatt. Pár nappal ezelőtt azonban Paul Lee, az ABC elnöke bejelentette, hogy a csatornánál fontolgatják a projekt felélesztését: „Szeretnénk csinálni valamit a Lucasfilmmel közösen, de még nem tudjuk, hogy pontosan mit. Még le sem ültünk tárgyalni velük, de körül fogunk nézni a lehetőségek között, hogy megnézzük a legjobbakat. Addig nem tudtunk tárgyalni velük, amíg  meg nem szereztük a szükséges összeget, ezen pedig most már túl vagyunk.”

Egy ABC által gyártott sorozatnak lenne létjogosultsága, hiszen a csatorna a Disney tulajdonában van, akárcsak a Lucasfilm és annak minden tulajdona. Rick McCallum megbízásából tavaly több mint 50 forgatókönyv született , amelyeket a producer az űrbéli Deadwoodként jellemzett. Bár a forgatókönyveket olyan írók jegyzik, mint például Ronald D. Moore, a Csillagközi romboló című sci-fi sorozat alkotója, a magas költségvetés miatt – 5 millió dollár epizódonként – egy csatorna sem harapott rá az ötletre.

Ha az élőszereplős produkció el is készül, érdekes vállalkozás lesz az elképesztően várt Csillagok Háborúja hetedik része mellett, ami 2015-ben jelenhet meg. Paul Lee elmondta, hogy ez a projekt hasonló lesz a Marvel S.H.I.E.L.D. című tévésorozatához, amely a Bosszúállók univerzumában fog játszódni.

„Leginkább a Lucasfilmen fog múlni, hogyan fog neki a dolognak. Itt most egy érdekes ponthoz érkeztünk, hiszen bár benne vagyunk a Marvel univerzumban, de nem akarjuk ugyanazt csinálni, mint a Bosszúállókban. Pedig a S.H.I.E.L.D. a Bosszúállók része. Szóval talán jobb, ha kerülőúton nyúlunk a Csillagok háborújához is, mintsem, hogy fejjel szaladjunk neki a falnak.”

Ismeretlen források szerint az élőszereplős sorozat középpontjában rivális családok állnak, akik az univerzum alvilágának irányításáért küzdenek. A sorozat valahol a harmadik és negyedik rész között játszódik, vagyis  A Sith-ek bosszúja és az Új remény közötti időszakról mesél majd. Ez a sorozat nem tévesztendő össze a Star Wars Detours című animációs sorozattal, amely a messzi, messzi galaxisunk könnyedebb oldalát mutatja meg.

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..