Nincs kategorizálva

Építészeti filmnapok a Kino moziban

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ negyedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat, idén a Kino moziban. A KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet valamint az építészethez és a városhoz, mint témához forduló film között. Az utóbbi évek nemzetközi fesztiváljain díjazott filmekből válogató 2012-es kiadás minden eddiginél több vetítéssel és változatosabb tematikával várja az érdeklődőket.

Az idei év egyik kiemelt témája a mozgás és tér, az emberi test, a kortárs tánc és az épített környezet viszonya. Tavalyhoz hasonlóan ez évben is sor kerül az építészet és a politika kapcsolatának vizsgálatára és építészportrék bemutatására. A modernizmus építészetének ma is releváns kérdéseit tárgyalja az idei válogatás három filmje, és többek közt szó lesz a kiürülő városok jelenségéről, illetve a pályaudvarok városszervező szerepéről. A közép-európai építészeti filmek válogatása a régió több partnerszervezetével együttműködésben valósul meg. Újonnan indított, a jövőben állandósítani kívánt szekció foglalkozik a design építészeten kívüli területeivel: ezúttal a tárgyalkotás folyamataiba enged betekintést két, itthon még nem vetített portréfilm. A fesztivál részét képezi a Short Shots Budapest rövidfilmpályázat szakmai zsűri által kiválogatott filmjeinek bemutatása és közönségszavazása. A filmvetítéseket beszélgetések, városi séták és fotókiállítás kísérik.

Címkék

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com