Hírek

Feltartóztatták a Los Angeles-i reptéren a palesztin filmest

Másfél órára feltartóztatták, és kihallgatták az amerikai hatóságok a Los Angeles-i repülőtéren az első Oscar-díjra jelölt palesztin filmest és családját, mert nem hitték el, hogy valóban meghívták az amerikai filmakadémia díjkiosztó gálájára – közölte szerdán a CNN.

Emad Burnat ciszjordániai földműves az izraeli Guy Davidi békeaktivistával közösen társrendezője a 5 Broken Cameras (5 törött kamera) című dokumentumfilmnek. Burnat Michael Moore rendezőhöz fordult segítségért, miután helyi idő szerint kedd éjjel feltartóztatták az amerikai nagyváros nemzetközi repülőterén.

„A bevándorlási és a vámtisztek nyilván nem értették, hogyan lehet Oscarra jelölt egy palesztin. Emad sms-ben kért tőlem segítséget. Másfél óra múlva úgy döntötték, hogy elengedik őt és a családját és azt mondták neki, hogy egy hétig Los Angelesben maradhat és elmehet az Oscarra. Isten hozott Amerikában” – írta a Twitteren Moore.
Burnat öt éven át készített felvételeket arról, ahogy faluja, a zsidó telepek által körülvett ciszjordániai Bilin mellett felhúztak egy „biztonsági” falat, amely elvágta a palesztinokat a termőföldektől, és amely ellen a helybeliek békés eszközökkel tiltakoztak. A film címe arra utal, hogy a filmesnek eközben öt kameráját törték el.

A Davidi segítségével elkészített dokumentumfilmnek a Burnat család a főszereplője. A palesztin filmes egyebek között felvételeket készített arról, hogy kisfia első arab szavai között volt a „hadsereg”, „töltény” és „biztonsági fal”.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com