Hírek

Folklife – Magyar filmesek munkáiból rendeznek vetítéssorozatot Washingtonban

Hunky Blues - Az Amerika álom

Hunky Blues - Az Amerika álomForgách Péter Hunky Blues – Az Amerika Álom című alkotásával kezdődik június 29-én Washingtonban a Magyarország, hősök és mítoszok: a bevándorlók élményei és a művész szeme című vetítéssorozat, amely a Smithsonian Folklife Fesztiválhoz kapcsolódva mutat be válogatást világhírű magyar filmesek munkáiból.

A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő szabadtéri fesztiválon először díszvendég Magyarország: a filmes produkciók és alkotók mellett a magyar zene, tánc, kézművesség és gasztronómia is bemutatkozik az amerikai fővárosban.

A Magyar Nemzeti Filmalap keddi közleménye szerint a filmes program helyszíne a washingtoni Nemzeti Galéria lesz. Forgách Péter személyesen is megjelenik az 1890 és 1920 között az Egyesült Államokba érkezett magyarokról szóló, 2009-ben készült Hunky Blues vetítésén.

Műsorra kerül Bódy Gábor 1975-ös Amerikai anzix című filmje is Cserhalmi György főszereplésével, amely az amerikai polgárháborúban harcoló negyvennyolcas magyar emigrációnak állít emléket. A közönség megnézheti Hules Endre A halálba táncoltatott lány című táncfilmjét, továbbá az amerikai film meghatározó magyar származású operatőrei, Zsigmond Vilmos és Kovács László munkássága előtt tisztelegve levetítik James Chressanthis Nincs szükség feliratra: László és Vilmos című dokumentumfilmjét. Káel Csaba 2002-ben készült Bánk bánját is bemutatják, amelyet Zsigmond Vilmos fényképezett. Az Oscar-díjas operatőr mindkét alkotás vetítésén részt vesz.

A filmválogatást Goda Krisztina nagy sikerű filmje, a Szabadság, szerelem zárja július 7-én. Az 1956-ban játszódó, Dobó Kata, Fenyő Iván és Csányi Sándor főszereplésével forgatott látványos film producere Andy Vajna volt.

A vetítéssorozatot a washingtoni Nemzeti Galéria szervezi, a rendezvény a Filmalap nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió, Magyarország Washingtoni Nagykövetsége, a Magyar Külügyminisztérium, a Balassi Intézet, a MaNDA és a Smithsonian Folklife Fesztivál közreműködésével valósul meg.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com